A hét első két napján nem nagyon mozdultak előző pénteki értékükről a nyugati indexek, megváltást a Fed kedd esti kamatcsökkentésétől vártak. Így az USA ipari termelési mutatójának jelentős visszaesése és a legnagyobb kiskereskedelmi társaságok vártnál kedvezőbb negyedéves számokat tartalmazó eredménye sem volt hatással a stagnáló piacokra, azok kedd este nyolcig leginkább vízszintes vonalat húztak.
Pénz- és állampapírpiacA 2001/E lejáratát követően erős érdeklődés kísérte a hétfőn megtartott MNB kötvényaukciót. A beérkező 140 milliárdnyi ajánlatból a Nemzeti Bank 105 milliárdnyit elégített ki, az átlaghozam 11,05 százalék lett, ez hét bázispontos csökkenést jelentett. A hét egyetlen diszkont kincstárjegy aukciójára a meghirdetett 12 milliárdnyi papír háromszorosának megfelelő ajánlat érkezett be, a hozamszint itt egy bázisponttal csökkent (11,07 százalék).
Az egy hónappal ezelőtt megtartott kibocsátásokhoz képest 66, illetve 76 bázispontos hozamesést mutatott a két-, illetve ötéves államkötvények hozama a csütörtökön megtartott aukciókon. A 2003/L átlaghozama 9,52, a 2006/E papíré 8,6 százalék lett, előbbiből 25 milliárdnyit bocsátott ki az ÁKK, kétszeres túljegyzés mellett, míg utóbbiból 24 milliárdnyit – az előzetesen meghirdetett 18 milliárd forintnyi helyett – az aukcióra beérkezett közel 55 milliárdnyi ajánlat nyomán.
A legrövidebb papírok referenciahozama erősebb korrekciós emelkedést mutatott a napokban, a hosszabb papírok esetében folytatódott a hozamcsökkenés, a tízéves papír hozama pedig 7,92 százalékra csökkent.
Változatlan szinten (10,82 százalékon) maradt a héten a DWIX index.
A forint az előző héthez képest kissé gyengülve a sáv erősebbik részén, a középtől számítva 5,7 százalékon zárta a hetet. A dollárral szemben 0,3 százalékkal gyengült öt kereskedési nap alatt a nemzeti valuta (294,73).
A bejelentett és a várakozásokkal teljes mértékben egybecsengő fél százalékos kamatcsökkentés nem hatotta meg egyből a befektetőket, ahogy az lenni szokott, csak másnap indultak meg az árfolyamok. Ez az emelkedés azonban kitartott péntekig. A kamatszint sok éve nem látott mélysége mellett az infláció vártnál kedvezőbb számai is adták a lovat a részvényesek alá, gyorsan elfeledtetve a nagy számítógépgyártók: a Dell és a HP gyenge negyedévét, illetve a Palm profit warningját.
A Dow Jones már szerdán áttörte a tizenegyezer pontos lélektani határt, és pénteken már hetven pontra megközelítette 11 400 pontos abszolút csúcsát. A Nasdaq is követte a nagy testvért.
Európa piacai azonban ezúttal (is) kimaradtak a száguldásból – természetesen a magyarral együtt. Szerdán a kamatcsökkentés tengerentúli rezignált fogadtatását látván csúnya zuhanást mutattak az indexek, ezt persze a rekordszintre emelkedő (2,9 százalékos) európai inflációs adat is támogatta. Péntekre valamennyire magukhoz tértek a börzék az öreg kontinensen, legalább pozitív heti szaldót felmutatva.
Az olajár csendes, de folyamatos emelkedése árugrásba csapott át. Pénteken ismét a februári harmincdolláros szinten kötöttek Londonban. Ez ugyan felfelé húzta az olajrészvényeket, hosszabb távon azonban újfent kellemetlenségeket okozhat a világgazdaságban.
Darwin díjra jelölhető az az angol bróker, aki tévedésből kétszázalékos indexesét okozott hétfőn a londoni tőzsdén. Eladási ajánlatában egy nullával többet ütött a kelleténél, s ezzel mélybe taszította a FTSE-t.
Itthon lefelé tartottak a részvényárak. Ezt a siralmas gyorsjelentések láttán egyáltalában nem lehet meglepőnek nevezni (Cikkünk a gyosjelentésekről >>). A héten jelentek meg a legfontosabb cégek első negyedéves eredményei, a BUX-ban egy százalék feletti súlyt képviselő társaságok szinte mindegyike a piac várakozásai alatt teljesített. Az OTP ugyan hozta szokásosan jó eredményét, és az Egis számai is optimizmust sugalltak, ez azonban nem tudta ellensúlyozni a Mol és a Matáv rendkívül gyenge negyedévét, főleg úgy, hogy a sorba a Démász, a Danubius és a Rába is beállt.
Fontosabb magyar makromutató nem jelent meg a héten. Az ipari termelés és a folyó fizetési mérleg véglegesített és az előzetesnél kedvezőbb márciusi adatai nem mozgatták meg a spekulánsok fantáziáját. A BUX így egy százalékot meghaladó veszteséggel zárta a hetet.
A hét nyertesei a kisebb részvények voltak, a meglehetősen összevissza mozgó – és részvényeseinek idegét folyamatosan tépázó – Prímagáz és a Phylaxia hétszázalékos emelkedést mutatott. Amerikai társaikat követve jól muzsikáltak az amúgy gyenge gyorsjelentéseket kiadó informatikai társaságok részvényei, a Synergon négy, a Graphisoft három százalék feletti javulást produkált.
A blue chipeknek nevezett részvények közül az OTP mutatott nagyobb emelkedést, bár a Mol is pluszban zárta a hetet. A napok alatt lenyomott olajrészvényen nem éreztette hatását az első negyedév, és a lengyel akvizíciós célpont menedzsmentjének lemondásán is túltették magukat a megbízók, pedig az a privatizáció csúszását, esetleg törlését okozhatja. Ennek ellenére egy százalék körüli javulást mutatott a papír. Cikkünk a Mol lengyel üzletéről >>
Az osztalékfizetések beindulása alaposan megkavarta a hét veszteseinek sorrendjét. A kiugró hozamú osztalékszelvénytől “megszabadulván” egyötödével vált olcsóbbá a Démász, feleennyit vesztett a Zwack. Az osztalékmizériát leszámítva a múlt hét legrosszabbul teljesítő részvénye a Pick volt, árfolyama tizenöt százalékot zuhant, ezzel megdöntve az orosz válság alatt kialakult negatív árrekordját is. Kétéves csúcsot döntött az értékének egytizedét vesztő Rába is.
Csendesnek ígérkezik a hét makrofronton. Itthon egyetlen adattól sem kell rettegnünk, Amerikában pedig csak az első negyedéves GDP adat felülvizsgálata okozhat nagyobb galibát.
Tõzsdeindexek
|
||||||
Index |
pénteki záróár
|
Változás egy hét alatt, %
|
Változás az év eleje óta,
% |
|||
BUX |
6860,5
|
-1,28 %
|
-12,60 %
|
|||
Varsó WIG |
15022,0
|
-0,30 %
|
-15,83 %
|
|||
Prága PX50 |
416,1
|
-0,88 %
|
-13,04 %
|
|||
Frankfurt DAX |
6186,9
|
0,75 %
|
-3,84 %
|
|||
Párizs CAC |
5638,2
|
1,28 %
|
-4,86 %
|
|||
London FTSE |
5915,0
|
0,31 %
|
-4,94 %
|
|||
Nikkei 225 |
13877,8
|
-1,18 %
|
0,67 %
|
|||
Hang Seng |
13459,2
|
-1,30 %
|
-10,84 %
|
|||
Dow Jones IA |
11301,7
|
4,44 %
|
4,77 %
|
|||
Nasdaq |
2198,9
|
4,34 %
|
-11,00 %
|