MódszertanA részvények melletti táblázatokban a brókercégek legfrissebb elemzéseinek legfőbb adatai találhatók. A FigyelőNet ezeket átlagolta, így az értékeink egyfajta piaci konszenzust mutatnak be. Az ajánlás 1-től 5-ig terjedő skálán mozog, ahol a legmagasabb, 5-ös érték jelenti a legbiztosabb vételt. A P/E (az ár és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa) is átlagolt értéket mutat.
A három legnagyobb kapitalizációjú tőzsdei társaság még negyedéves eredményközlése előtt áll, a Richter viszont az elsők között hozta nyilvánosságra profitját. A piac mozgatórugóinak számító részvényeken felül helyet kapott még elemzésünkben a nyugati féltekén tevékenykedő, szintén indextag NABI is, tekintettel váratlan eredményjavulására.
Az eddigi gyorsjelentésekről másik cikkünkben olvashat részletes összeállítást >>
Korábbi részvényajánlóink• A vegyipari hármas
• Közgyűlések előtt
• A külföldi trió
• Hogyan olvassunk részvényelemzést?
• Mit mutatnak az indikátor adatok?
A sávszélesítés hatása a tőzsdei árakra
Az elmúlt napok slágertémája a forint sávjának kiszélesítése volt. Mint ismeretes, az eddigi 4,5 százalékos kilengési zónát a jegybank harminc százalékra módosította, az infláció elleni küzdelemmel indokolva lépését. A hatás azonnal jelentkezett, az addig a sáv erősebbik szélén (a középtől 2,25 százalékra) álló forint gyorsan erősödött mind a dollárhoz, mind a kosárvalutához, az euróhoz képest, és a sávban 4,5 százalékra ugrott. Innentől nagyobb kockázati tényezőként kell számolnunk a forinttal is (ahogy ez Lengyelország esetében is így van egy ideje), nagyobb elmozdulások mellett át kell értékelni a tőzsdei társaságok helyzetét is.
A kezdeti eufória után stabilizálódott a forint, így egy gyors pillantást vethetünk a sávszélesítés tőzsdei papírokra gyakorolt eddigi hatására. Egyértelmű, hogy a legjobban a dollárban (vagy euróban) jegyzett hitelekben érdekelt társaságok jártak jól, közöttük mindenképpen kiemelkedik a Mol és a Matáv, míg a veszteseknek az exportőrök számítanak, így a BÉT-en jegyzettek közül a gyógyszer- és a gépgyártó társaságok részvényesei nem örülhetnek a lépésnek.
Összességében úgy tűnik, örülhetnek tehát a részvényesek a felértékelődött cégvagyonok miatt, bár a részvényárak most úgy drágultak a nyugati befektetők szemében, hogy itthon nem mutattak javulást.
A sávszélesítés kedvezőtlen hatásai >>
MOL
|
||||||
Ajánló | Ajánlás | EPS 2001 |
EPS 2002 |
|||
Deutsche Bank |
3
|
298
|
554
|
|||
UBS Warburg |
5
|
228
|
526
|
|||
Erste Bank |
3
|
–
|
–
|
|||
Nomura |
1
|
289
|
438
|
|||
SG Sec. |
5
|
362
|
610
|
|||
ÁTLAG |
3,4
|
|||||
P/E01 |
12,61
|
|||||
P/E02 |
5,64
|
Mol
Kissé csökkent az elemzők eredménybecsléseinek átlaga az elmúlt hetekben, ajánlása továbbra is a tartás felett maradt. Az európai olajtársaságok részvényeinek jelenlegi kedvező megítélése talán hatni fog a Mol árfolyamára is, bár a társaság körüli bizonytalanságok miatt nagyobb kiugrásra nem lehet számítani. Egyelőre misztikus a lengyel olajfinomító privatizációja, a halogatott döntés valószínűleg nem lelkesíti a cégvezetést. Pozitívum, hogy valamennyire rendeződni látszik a vegyipari vállalatok körüli huzavona, így az olajpapír BUX feletti teljesítményt tudhatott magáénak az elmúlt hetekben. Hogy ne legyen teljesen nyugodt a részvényesek álma, arról a lengyel akvizíción kívül az ÖMV tíz százalékot meghaladóra növekvő részesedésének híre gondoskodott.
Matáv
|
||||||
Ajánló | Ajánlás | EPS 2000 |
EPS 2001 |
|||
SG Sec. |
5
|
74,5
|
87,9
|
|||
BNP Paribas |
4
|
73,8
|
89,2
|
|||
Deutsche Bank |
3
|
67,5
|
80
|
|||
UBS Warburg |
3
|
82,2
|
93,4
|
|||
HSBC |
4
|
65,7
|
70,4
|
|||
ÁTLAG |
3,8
|
|||||
P/E00 |
13,03
|
|||||
P/E01 |
12,75
|
Matáv
Az előző, meglehetősen gyenge negyedév után kicsit óvatosan várják a befektetők a Matáv első negyedéves számait. A társaság indulása a Tetra tenderen, melyet a Magyar Postával közösen kíván megoldani, kompenzálhatja a cég (az állam részesedése miatti) várható kiesését a harmadik generációs mobilszolgáltatás (UMTS) pályázatából.
A Matáv közgyűlésén semmi különös nem történt, a részvényeseket egyedül az osztalék érintette, tíz forintos összege megfelelt a várakozásoknak. A részvény megítélése változatlan az elemzők körében, eredmény-előrejelzéseiket azonban csökkentették a szakemberek.
OTP
|
||||||
Ajánló | Ajánlás |
EPS 2000 |
EPS 2001 | |||
SG Sec. |
5
|
1630
|
1894
|
|||
Nomura |
5
|
1527
|
1526
|
|||
Erste Bank |
4
|
1351
|
–
|
|||
Dresdner KB |
4
|
1666
|
1821
|
|||
Deutsche Bank |
5
|
1544
|
2083
|
|||
ÁTLAG |
4,6
|
|||||
P/E00 |
9,04
|
|||||
P/E01 |
7,92
|
OTP
Nemzetközi szabályok szerint számolt tavalyi eredményét a napokban közölte az OTP, nem tért el szignifikánsan a magyar szabvány szerintiektől, első negyedéves számaival azonban még adós a társaság. Kérdéses, hogy most is sikerült-e az elemzői várakozások fölötti profitot összehoznia, mint számtalanszor az elmúlt években.
A bank a közelmúltban tartotta közgyűlését. Ezen inkább az elsőbbségi papír részvényesei voltak a középpontban, a törzstulajdonosokat maximum a kétszáz forintos osztalék és annak várható emelkedéséről szóló ígéretek villanyozhatták fel.
Az egy hónappal ezelőtti árfolyamhoz képest már lejjebb forgó bankpapír ajánlási átlaga továbbra is vétel közeli, az eredménybecsléseket tekintve pedig semmilyen változás sem történt.
Richter
|
||||||
Ajánló | Ajánlás | EPS 2000 |
EPS 2001 |
|||
Raiffeisen |
5
|
1246
|
1386
|
|||
Erste Bank |
4
|
1178
|
–
|
|||
CSFB |
5
|
1344
|
1678
|
|||
Takarékbróker |
4
|
1326
|
1615
|
|||
SG Sec. |
5
|
1227
|
1399
|
|||
ÁTLAG |
4,6
|
|||||
P/E00 |
12,36
|
|||||
P/E01 |
10,96
|
Richter
A tőzsde legnagyobb társaságai közül a Richter közölte elsőként eredményét. Az előző évi bázishoz képest 25 százalékkal (dollárban 13 százalékkal) emelkedő árbevételhez 23 százalékkal (dollárban 10 százalékkal) javuló adózott eredmény párosult. Ez lényegében megfelelt az elemzők várakozásainak.
Az eredmény-előrejelzések mind az idei, mind a jövő évre vonatkozó átlaga csökkent, ám a részvény továbbra is vétel közeli ajánlást kapott, ami jelentősen meghaladja a tőzsdén jegyzett többi társaság megítélését.
Nabi
|
||||||
Ajánló | Ajánlás | EPS 2001 |
EPS 2002 |
|||
Erste Bank |
4
|
563
|
630
|
|||
SG Sec. |
3
|
499
|
677
|
|||
IE – New York |
3
|
478
|
563
|
|||
ING |
5
|
547
|
735
|
|||
Concorde |
4
|
541
|
577
|
|||
ÁTLAG |
3,8
|
|||||
P/E01 |
7,46
|
|||||
P/E02 |
5,33
|
NABI
A cég által bejelentett első negyedéves értékesítés tervezettől elmaradt számai ellenére meglepően jó negyedévet tudhat maga mögött a NABI. Az elemzői várakozásokat meghaladó, dollár alapon 32 százalékkal emelkedő árbevételhez közel egymillió dolláros nettó eredményt közölt a társaság, míg tavaly az év azonos időszakában még veszteségről adott számot.
A kedvező eredményen felül új megrendelésekről is beszámolt a társaság, így részvénye végre elhagyhatta a csúfos 3000 forint körüli szintet. A NABI magyar piacra lépése (Volán tender) ugyan nem valósult meg, bár jelentős szerepe amúgy sem lett volna a társaság gazdálkodásában.
Javult a részvény megítélés az elemzők körében. A tartás közeli átlagról egy kategóriával feljebb lépett a papír, úgy, hogy eredménybecslési konszenzusa nem változott.