Belföld

FigyelőBarométer – április 9.

Az infláció miatt nincs szükség pótköltségvetésre (+1). Módosuló repiadószabályok (+2). Koalíciós jelölt nyert Dabason (0). Zöldre váltott a FigyelőBarométer.

Az infláció miatt nincs szükség pótköltségvetésre

A kormány inflációs előrejelzésének változása miatt nem indokolt a büdzsé módosítása – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter múlt pénteken. Megnyugtató kijelentés, hiszen nem egy gazdaságkutató vélte úgy, hogy a múlt heti kormányülésen 5-7 százalékról 8-9 százalékra módosított inflációs prognózis a költségvetési revíziót fog majd igényelni. A pénzügyminiszter szerint erre már csak azért sincs szükség, mert a költségvetési hiányt nem befolyásolja jelentősen az, hogy az árdrágulás üteme egy-két százalékponttal magasabb lehet az előzetes számításoknál. Kérdés, hogy az infláció valóban ugyanannyival emeli-e meg a kiadásokat, mint a bevételeket. Az elmúlt évben, amikor is 3,5 százalékpontot tévedett a kormány, a központi büdzsé bevételeit 287 milliárd forinttal, míg a kiadásokat mintegy 200 milliárd forinttal emelték meg.

Módosuló repiadószabályok

Tarthatatlan helyzetet igyekszik feloldani a Pénzügyminisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amikor a repiadószabályok átdolgozásán fáradozik. Beismerés is ez egyúttal: a reprezentációs költségek elszámolása kétségtelenül túlszabályozott lett.

Mit is tartalmazna a módosító javaslat?

• Megszűnne a reprezentáció és az üzleti ajándékozás teljes körű adókötelezettsége, ehelyett értékhatár alapján adná meg az adómentességet élvező részt.

• Gazdasági társaságok éves árbevételük 0,5 százalékát, de legfeljebb 2,5 millió forintot adómentesen fordíthatnak reprezentációra, eddig az értékhatárig sem személyi jövedelemadó, sem egészségügyi hozzájárulás nem terheli a reprezentációs kiadásokat.

• A tervezett módosítás akár január elsejéig visszamenőleges hatályú is lehet, erről az adózó döntene.

• Adómentes lenne a tízezer forintot meg nem haladó értékű üzleti ajándék is. Ennél nagyobb érték esetén azonban már az ajándék teljes értékére meg kell fizetni a 44 százalékos személyi jövedelemadót és a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulást.

• Az üzleti vállalkozás foglalkoztatottainak évente 1500 forint összegben üzleti ajándékot is adhatna, melyet nem kellene beleszámolni a reprezentációs kiadások közé.

• A 2,5 millió forintos értékhatár az egyéni vállalkozókra is vonatkozna. A társadalmi szervezetek, alapítványok és köztestületek ugyanakkor éves árbevételük 10 százalékáig költhetnek adómentesen.

A választás eredményeA Magyar Hírlap információja szerint 14 817-en mentek el szavazni Pest megye 14. számú választókerületének 15 településén, ami megközelíti a 30 százalékos részvételi arányt. Szűcs Lajosra 8124-en voksoltak, ami a szavazatok 54,8 százalékát jelenti. A második helyen az MSZP támogatásával Kovács István végzett 5787 szavazattal, (39 százalék). Harmadikként az SZDSZ-es Nagy Ferenc végzett 436 vokssal, őt a szavazók 2,94 százalékos arányban támogatták.

Koalíciós jelölt nyert Dabason

A Fidesz-MDF-FKGP támogatásával Szűcs Lajos nyerte a dabasi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját. A várakozásoknak megfelelő eredmény, legyinthetnénk. Csakhogy ennél többről van szó. Méghozzá arról, hogy a koalíciós győzelemben kétségtelenül szerepet játszott a MIÉP jelöltjének visszalépése. Csurka István pártelnök számítása, úgy látszik, bejött, ezzel a lépéssel ugyanis igazolva lett az, hogy a koalíció csak ott képes győzni, ahol a MIÉP nem indul. A választások előtt egy évvel nyitott a kérdés: vajon miféle poltikai tőkévé transzformálható a jobb oldal kisegítő hadművelete?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik