(FN, MTI-Eco) A magyar és az orosz vámszervek vezetői a kormányközi megállapodás gyakorlati végrehajtása érdekében emlékeztetőt írtak alá a kábítószer-kereskedelem elleni együttműködésről - közölte csütörtökön Moszkvában Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka. Arnold Mihály négynapos oroszországi látogatása során találkozott Mihail Vanyinnal, az orosz vám első emberével, és ellátogatott Szocsiba is. A két testület csereüdültetésről is megállapodott, az orosz vámosok Hévízen és Budapesten nyaralhatnak majd már az idén, míg a magyarok a Fekete-tenger partján pihenhetnek. A tárgyalásokon felvetődött annak lehetősége is, hogy a jó vámfizetőkre vonatkozó kedvező elbírálás a fuvarozókra is kiterjedhetne, s ez a rendszer akár már a nyártól működhetne.
Ajánlott videó
- 23:14 Csúnya vereséggel zárult az Újpest utolsó hazai bajnokija
- 22:03 Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- 21:23 Megérkezett a geomágneses vihar
- 21:16 „Úgy tűnik, én jobban szeretem a rögös utat választani” – vigaszágról jutott ki az olimpiára a magyar birkózó
- 20:58 Szó sincs szerencséről, a Real Madrid a visszavágót szinte végig kontrollálva ejtette ki a Bayernt
- 20:43 „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bejelenteni, hogy elhagyom az országot” – Mbappé hivatalosan elbúcsúzott
- 20:38 Molnár Piroska Vidnyánszky RTL-es riportjáról: Ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez
- 20:25 Akkor tudod, hogy baj van, ha már a bájos szomszéd gyerekek is a véredet akarják
- 20:17 Államfőknek kijáró kíséretet kapott a holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten
- 20:13 „Nem tudom, hogy ez most motiváljon vagy demotiváljon” – Valter Attila visszacsúszott összetettben a Girón
- 20:02 Halálközeli élményéről vallott Halász Judit: Fekete alagutat láttam, a végén gyönyörű fény ragyogott
- 19:53 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 10.
- 19:19 Megtalálta a lebohócozott edző helyettesét a szövetség
- 19:18 DK: Mégis lesz vita a köztévén
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez
- 14:12 Erős geomágneses vihar lesz hétvégén a Földön
- 15:47 Görög Zita: Voltam szerető
- 13:03 Békemenetet szervez a CÖF a Margitszigetre
- 13:55 Videón, ahogy folyóba zuhan egy utasokkal teli busz Szentpéterváron
- 11:46 Egyre durvább a vita Dobrev Klára és Magyar Péter között
- 14:47 Lázár: Minden tüntetést támogatok, ami vidéken vagy a fővárosban történik
- 11:00 „Ezek az emberek a szabadságukat vesztették el, nem a méltóságukat” – kilenc nap a Gyorskocsi utcában
- 13:55 Orbán Viktor a kínai elnök látogatásáról: A tüntetést és az üdvözlést térben egymástól nagyon el kell választani
- 17:03 Kormányhivatali emailben toboroznak közönséget az MCC és a Mandiner zalaegerszegi rendezvényére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!