(FN, MTI-ECO) A GfK Hungária Piackutató Kft. tavalyi árbevétele 860 millió forint volt, az idén a tervek pedig az 1 milliárd forintot célozzák . A tizenkét éve működő cégnél jelenleg 75-en dolgoznak. A nürnbergi székhelyű anyavállalat 2000-ben 24,3 százalékkal növelte forgalmát, 483 millió euró árbevételt könyvelhetett el. Az adózás előtti nyereség még nagyobb mértékben, 45,3 százalékkal nőtt 1999-hez képest, és 38,8 millió eurót tett ki. A hét évtizedes múltra visszatekintő, piackutatással foglalkozó GfK-csoport 43 országban 104 leányvállalatot működtet, az alkalmazottak száma tavaly év végén 4212 volt. A nemzetközi vállalatcsoport bevétel növekedésének egyharmada származott a szervezet nagyobb teljesítményéből, míg kétharmada cégek felvásárlásából. Az egyes területek közül az "ad hoc" kutatások bevétele növekedett a legdinamikusabban, 43,3 százalékkal. Az online piackutatásokat tavaly először önállóan vették számba. E terület forgalma 10,3 millió euró volt, amit a tervek szerint az idén megdupláznak.
Ajánlott videó
- 20:46 Elhunyt Havasi János újságíró
- 20:35 Balogh Péter az első házasságáról: Nem gondolom azt, hogy tudtam mintaférj vagy mintaapa lenni
- 20:26 Kiderült, miről beszélt a volt iráni elnök Budapesten
- 20:13 „Nem kellene a következő három évet is eldobni” – tüntettek a Telekom Veszprém szurkolói
- 20:02 Izrael szokatlanul kemény közleményben tiltakozik, hogy a volt iráni elnököt Budapestre hívták
- 19:47 Elölről kezdik a csengeri örökösnő perét
- 19:30 Endrick csapattársáért fél Európa áll majd sorba nyáron
- 19:11 „Egy nő van, akibe szerelmes tudnék lenni” – írta MC Hawer a köztévé mesterséges intelligencia által generált műsorvezetőjének fotójához
- 19:03 Magyar Péter: Elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést az országjáráson
- 18:54 Szódabikarbónával és élesztővel felturbózhatjuk a palántákat
- 18:52 Gulyás Gergely: Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem
- 18:17 A győri kézisek a Bajnokok Ligája elődöntőjében bosszulhatják meg a Fradi kiesését
- 18:17 Ezek lesznek a kínai elnök Orbánnál tett látogatásának legfőbb ügyei
- 18:06 Lövöldözés tört ki Drake torontói otthonánál, egy biztonsági őr súlyosan megsérült
- 18:01 Napirend után: Mire föl jár Novák Katalinnak a cselédség?
- 14:02 Kettészakad a Balatonpart, hasonló még nem történt az ingatlanoknál
- 14:38 Döntött az EU: erre költik a befagyasztott orosz vagyont
- 13:17 Ma érkezik a tél utolsó lehelete
- 07:16 Nézőpont: A Tisza Párt messze megelőzi a DK-t
- 15:17 Magyar Péterék nem indulnak vidéken, nem lesznek rajta a megyei listákon
- 16:28 Ikertestvérét vesztette el a Csehinél fának csapódó fiatal
- 09:21 Árpád hídi gázolás: a kerékpáros halálát okozó Mercedes sofőrje mellett az egyik BMW-s is gyanúsított
- 19:03 Magyar Péter: Elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést az országjáráson
- 06:59 Felhőszakadás és jégeső is jöhet kedden
- 15:20 Nem lesznek „kegyelmesek, nemzetesek, örökös főispánok”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!