(FN, VG) Távlati együttműködésbe kezd két állami óriáscég, az Antenna Hungária és az MVM. Majdnem egyéves előzetes tárgyalás után szándéknyilatkozat aláírásáig jutott távközlési kapacitásai közös használatáról a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. és az Antenna Hungária (AH) Rt. A tegnapi bejelentés szerint a két társaság még ebben a hónapban minimális alaptőkével 50-50 százalékos tulajdoni arány mellett részvénytársaságot hoz létre, és még az idén összekötik a két társaság meglévő távközlési kapacitásait. Ezt követően az MVM - a szükséges energiahivatali engedély beszerzése után - apportként beviszi a jelenleg 1200 kilométerre rúgó optikai hálózatát, míg az Antenna a jelenleg 2000 kilométer hosszúságú mikrohullámú gerinchálózatát apportálja a társaságba. Az egyenlő tulajdoni arányhoz vélhetően az Antennának kell majd némi készpénzzel is beszállnia.
Ajánlott videó
- 08:03 444: az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez
- 07:55 „Visszaszereztem a bizalmát” – rendeződött Tóth Gabi és édesanyja kapcsolata
- 07:31 Galéria: így pusztítanak az áradások a környező országokon
- 07:22 Vasárnap is ketten kiestek a Sztárban sztár All Starsból
- 07:15 Olyan harcias látogatóra bukkant a természetvédelmi őr a kertben, hogy ő is meglepődött
- 07:14 Zelenszkij elmondta, hogy a nyugati fegyverszállítmányok késlekedése miatt nem tudják felszerelni az ukrán csapatokat
- 06:57 Döntetlen, sarokba szorítás, technikai KO – képeken a Sztárbox harmadik negyeddöntője
- 06:56 Árvíz: több település maga védekezik
- 06:55 Megszólalt Bese Gergő testvére
- 06:35 Karácsony: A hét második felében érkezik az évtized legnagyobb árhulláma
- 06:31 A Trumpot védő titkosszolgálat emberei adták le a lövéseket, miután észrevettek egy fegyverest a volt elnök golfpályája közelében
- 06:17 Döntöttek az Airbnb kitiltásáról a terézvárosiak
- 06:15 Pacalemberek segítettek megfejteni a jó pacal titkát
- 06:14 Nem segíti az időjárás az árvízvédelmet
- 06:00 Otthonfelújítási program: főszerepben a homlokzat szigetelése
- 18:05 Attól, hogy az Olümposzon laksz istenként, még ugyanúgy kiboríthatnak a szüleid
- 20:16 Az utolsó 22 percben húsz gólt dobott a Veszprém
- 15:57 Váratlanul lett vége 25 éve a britek kedvenc, píszímentes és szabadszájú főzőműsorának
- 18:02 Orbán Viktor is gumicsizmát húzott az árvíz előtt
- 06:55 Megszólalt Bese Gergő testvére
- 06:14 Nem segíti az időjárás az árvízvédelmet
- 06:35 Karácsony: A hét második felében érkezik az évtized legnagyobb árhulláma
- 16:05 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 17:27 Alföldi Róbert szerint egy normális országban megfilmesítenék Bese atya történetét
- 21:36 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 15.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!