Az a tény, hogy a Hamasz választási győzelme után, a nyugatiak felfüggesztették a palesztinok segélyezését, “megerősíti, hogy háborújuk a keresztesek és a cionisták háborúja az iszlám ellen” – jelentette ki az al-Kaida terrorhálózat vezetője a hangüzenetben. “Felszólítom a szent harcosokat és támogatóikat – különösen Szudánban és az Arab-félszigeten -, hogy készüljenek föl egy hosszú háborúra a nyugati keresztes fosztogatók ellen Szudán nyugati részén. Célunk nem a kartúmi kormánynak a megvédése, hanem az iszlámé, annak földjéé és népéé” – szögezte le bin Laden arra utalva, hogy az ENSZ békefenntartó erőket küld a nyugat-szudáni Dárfúr tartományba a népirtás megakadályozására.
Az al-Kaida vezére felszólította a muzulmánokat, hogy ne vásárolják az Egyesült Államoknak és azon európai országoknak az áruit, amelyek együtt éreznek a világbotrányt kiváltó Mohamed-karikatúrákat először közlő Dániával. Követelte továbbá, hogy a rajzok készítőit adják az al-Kaida kezére.
A terroristavezér Szudánban élt, mielőtt Kartúm az Egyesült Államok nyomására kiutasította az országból. Bin Laden akkor menekült a tálibok uralta Afganisztánba, a tálibok bukása óta pedig a törzsek uralta afgán-pakisztáni határvidéken húzza meg magát ismeretlen helyen. Azóta több üzenete vált ismertté, a legutóbbi idén január 19-én, szintén az al-Dzsazíra sugárzása révén. Mindazonáltal a mostani hangfelvétel hitelességét még ellenőrizni kell.