Belföld

A Malév átvette az utolsó Boeing 737-est

A Malév átvette flottája 18-ik, egyben utolsó Boeing 737 Next Generation típusú repülőgépét Seattle-ben.

A Malév bérli a repülőgépeket. A szerződés három évre szól, és azt további hét éven keresztül évente meg lehet hosszabbítani. A repülőgépek a futamidő végén visszakerülnek az bérbeadó ILFC-hez. A 2001-ben, illetve 2002-ben kötött szerződések rendkívűl kedvezőek voltak, mondta Kovács Attila jogtanácsos, a flotta menedzsere az MTI-nek.

Most a Malév egy 162 személyes Boeing 737-800-as repülőgépet vett át. Az első Boeing-737 Next Generationt 2003 januárban szállította a Boeing rentoni üzeméből. Ez egy Boeing 737-700-as volt, amely 126 utast szállíthat maximum 3050 kilométer távolságra. A most átvett Boeing 737-800-as maximális repülési távolsága 5425 kilométer, és 162 férőhelyes. A 18 Boeing-737 Next Generation közül hat a 110 üléses Boeing 737-600-asok, hét a Boeing 737-700-asok és öt a Boeing 737-800-as típusból való.

A magyar légitársaság négy repülőgéptípust használ, ez az üzemelés szempontjából előnytelen, legalább eggyel csökkenteni kell a típusok számát – mondta Gönci János, a Malév vezérigazgatója.

A Malév a Boeing-737-eseken kívül öt Fokker-70-es repülőgépet bérel. Négy CRJ-200-as repülőgép a légitársaság tulajdona. A kanadai Bombardier által gyártott repülőgépek üzemeltetése nem számottevően olcsóbb, mint az utasok által állítólag jobban kedvelt Fokkereké. Ezért a Malév vizsgálja a piacot, nem lehetne-e eladni a CRJ-ket. Megfelelő ár esetén ezzel közel harmadával lehetne csökkenteni a Malévnak a flotta megújításával összefüggő, mintegy 30 milliárd forintos hitelállományát. Ez azt is jelentené, hogy a magyar légitársaság már nem csak üzemi szinten lenne nullszaldós, hanem jelentősen csökkenne a hitelköltségek okozta pénzügyi vesztesége is, hangsúlyozta a Malév vezérigazgatója.

A Malévnak van két, nagy távolságra repülő Boeing 767e-ese is, ezek a tizenkét éves lízing után májusban kerülnek a Malév tulajdonába. A New York-i és torontói járatokon üzemelő Boeing 767-esekkel kapcsolatban tárgyalnak a kínai Hainan légitársasággal az esetleges bérbeadásról. A gépen magyar pilóták repülnének a Peking-Budapest-Peking útvonalon. Másik lehetőség, a SkyTeam légiszövetséghez való csatlakozás esetén, a New York-i járat jobb kihasználása, a harmadik pedig az értékesítés, de ez a Malév vezére szerint nincs napirenden.

A flottacsere eredményeként jelentősen csökkent a Malév repülőgépeinek átlagéletkora. Az új Next Generation Boeing 737-esek még alig egyévesek, a CRJ-200-as gépeké másfél év, a Fokkereké 5-6 év, és a Boeing 767-eseké 12 év. A repülőgéppark megfiatalítása évi többmilliárd forintos megtakarítását jelent a Malév számára, mondta Gönci János.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik