Mi egy focimérkőzés célja? – teszi fel a hamleti kérdést Muszbek Mihály, aki régebben a magyar labdarúgás gazdasági vezetőjeként, mostanában egy sportfejlesztő és befektető társaság ügyvezető igazgatójaként próbálja megválaszolni a dilemmát. “Az elavult szemlélet szerint az, hogy a csapatom megnyerje a meccset. A helyes megközelítés alapján viszont az, hogy becsábítsak annyi nézőt és olyan jegyár mellett, ami kifizetődővé teszi a klub működtetését.”
Ehhez a jelenlegi honi állapotok szerint legalább húsz meccs, mérkőzésenként 6 ezer fizető néző, és 1000 forintos jegyárak kellenének, amire a jelenlegi élvonalban egy-két csapatnak van csak esélye. Így hát a magyar focit még inkább az elavult szemlélet tartja életben: annyi bevételt kreálni a ténylegesen jelentkező költségek mellé, amennyivel az egyre szűkülő futballközösségekben szinten lehet tartani a hétvégi diadalérzetet, vagy legalábbis az együvé tartozás látszatát.
| Leléptető rendszer |
 |
Jövőre 500 millió forintos költség-vetési kiadással befejeződik a stadionrekonstrukciós program – mondja Szigetvári Viktor, a GYISM sajtófőnöke. A programot 2001-ben indították el 12,7 milliárdos állami forrással, amelyhez 5 milliárdnyi önkor-mányzati tőkét, emellett további, piaci alapon befolyó pénzeket szerettek volna bevonni. Piaci források bevonása sikertelennek bizonyult, az önkormányzatok pedig a szűkített programhoz kevesebb mint 5 milliárd forinttal járultak hozzá. A programot végrehajtó Sportfolió Kht. 2001-2002-ben összesen 11,55 milliárd forint forrást kapott a program-hoz (költségvetési támogatásként 7,55 milliárdot, valamint 2000-ben 4 milliárd forintnyi hitelt), amiből nettó 8 milliárd forintot használt fel, a többi pénzmarad-ványként jelent meg, illetve az áfa átmeneti finanszírozására fordították. Tavaly a hitel visszafizetését az állam a Sportfoliótól átvállalta, a program folytatására pedig 1,5 milliárd forintot irányoztak elő. A költségvetést azonban teljesen felborította az eredetileg 1,7 milliárdra tervezett, 2001 őszén azonban egy közbeszerzési eljárás keretében közel 5 milliárd forintért, a vesztes ajánlatnál csaknem 1,8 milliárddal drágábban megvásárolt stadion-beléptető rendszer. Emiatt a tárca Jánosi György miniszter-sége idején hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Miután az ügyészség a nyomo-zást eredménytelenül lezárta, a GYISM pótmagánvádas eljárás keretében viszi az ügyet bíróság elé.
Szakértői vélemények szerint a megrendelt és leszállított integ-rált jegyértékesítő, beléptető, térfigyelő és szurkolói nyilván-tartó rendszer, amelynek központi egysége alkalmas volna a teljes magyarországi kulturális-, szórakoztató ipari és sport-jegyeladás kiszolgálására, többszörösen meghaladja a magyar labdarúgás mindenkori igényeit. A sporttárca a nyáron levélben kereste meg a stadio-nok önkormányzati üzemeltetőit, amelyek közül csak heten vállalkoztak volna a rendszer elemeinek átvételére és besze-relésére. A minisztérium álláspontja szerint a rendszer üzemeltetése állami forrásból nem indokolható, mivel annak költségei megközelítik az évi 500 millió forintot, ami nagyságren-dileg megfelel az első osztályú profi labdarúgás jegyeladásból származó bevételének. Jelenleg vizsgálják, hogy mely elemek hasznosíthatók a labdarúgásban, illetve mely elemek értékesíthetők.
A forráshiány miatt közben az eredetileg 38 stadiont érintő programot 19-re redukálták, számos tervezett beruházást visszafogtak. |
|
KETTŐS VERESÉG. Az eddig így-úgy működtetett pénzcsatornák azonban kezdenek bedugulni. Vasárnap, amikor a jövő évi labdarúgó Eb sorsolását tartják Lisszabonban, a magyar foci kettős vereséget könyvelhet el: egyrészt a válogatott (melynek szövetségi kapitánya, Gellei Imre a múlt héten lemondott) nem érdekelt az eseményben, másrészt mivel sem a mostani, sem a következő Európa-bajnokság rendezési jogát nem sikerült megszerezni, az államot sem terheli semmilyen nemzetközi kötelezettség a sportág fejlesztésére.
A jelenlegi sportvezetés meg is hirdette, hogy az állam három év alatt ki akar vonulni az időnként erős túlzással látványsportnak minősített labdarúgás finanszírozásából. Vele tartanak a közvetlen állami tulajdonú gazdasági társaságok is, mint ahogyan távozott (a sportkudarcokra hivatkozva, de talán a tendenciát is érzékelve és követve) Demján Sándor, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) volt elnöke, az egyik legnagyobb tőkével és leginkább távlatos koncepcióval rendelkező üzletember, aki a rendszerváltás óta megfordult a honi futball tájékán.
Hátra maradt egy néhány ezer főt foglalkoztató, az idén közvetlenül úgy 8 milliárd forintot forgató szórakoztatóipari üzletág, amelynek a szereplői néhány éve még magától értetődő módon hangoztatták, hogy a futballgazdaság törvénysze-rűségei döntő mértékben különböznek az üzleti élet egyéb területein megszokottaktól.
Ha másban nem is, a kommunikációban azért lényegi változások történtek. “Ez egy termelő iparág. Az itt keletkező áfából, társasági adóból, szja-ból, tb-járulékból körülbelül 3,5 milliárdos bevételt vár az állam. Ennek teljesülésében akkor tudunk segíteni, ha ezen nagyságrend felét-kétharmadát – akár jegyár-szubvencióban, akár létesítményfejlesztés, akár újabb futballkötvény-kibocsátás formájában, bármilyen techni-kával, de garantáltan és átláthatóan – ide forgatják vissza, ahonnan a pénz származik” – ajánl korrektnek tűnő alkut a főhatóságnak Szieben László, az MLL nemrégiben megválasztott elnöke.
 |
| Muszbek Mihály: az ágazat vesztesége évi több mint 1 milliárd. |
Mint a Figyelőnek mindkét oldalon megerősítették, a tárgyalások az üzletág jövőjéről diszkrét formában már folynak is a labdarúgás illetékesei és a jelenlegi sportvezetés között. Az egyeztetések ténye pedig lassú elmozdulást jelez a kormányváltás utáni holtpontról, amikor az egyik oldalon politikai bosszút érzékeltek az Orbán-Deutsch érában élvezett kivételezett helyzetért, a másikon pedig az állami pénzeket telhetetlenül elnyelő “kisgömböcöt” láttak a futballban. “A látens finanszírozásnak számos olyan csatornája volt, amelyek az elmúlt négy év során alakultak ki, s amelyekről mindenki tudott, de senki nem beszélt róluk” – fogalmaz Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) sajtófőnöke, aki a burkolt állami pénzelés példájaként hozza fel a vitatott televíziós közvetítések ügyét. “Ha egy élvonalbeli röplabdacsapatnak több százezer forinttal kell hozzájárulnia egy mérkőzés-közvetítéshez, akkor pusztán piaci alapon az MTV legitim döntést hozott, hogy nem fizet 450 millió forintot a ligának” – foglal állást Szigetvári, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a döntésben a tárca semmilyen módon nem működött közre.
Csakhogy egy 2000-ben megkötött, 3 plusz 2 évre szóló, a televízió akkori kuratóriuma által is jóvá-hagyott megállapodásról van szó. “Megítélésünk szerint nem igényel újabb kuratóriumi döntést, ha az eredetileg jóváhagyott összegeknek nem a növeléséről, hanem a csökkentéséről tárgyalunk. Ráadásul a plusz kétéves szolgáltatást már elkezdték igénybe venni” – bújik ki Szieben Lászlóból a jogász, amikor a készülő keresetlevélről beszél, illetve arról, hogy azért a bírósági per előtti egyeztetést még szeretnék megtartani.
A huzavonából fakadó pénzkiesés azért is érinti fájdalmasan az MLL-t, mert a vagyonértékű jogok ligai hasznosításából (tévé, névadó szponzoráció, a reklámfelületek 25 százalékának központi értékesítése) származó pénzek az első és másodosztály harminc csapatának működtetésében eddig talán a legjobban kalkulálható, legtisztább bevételi forrásként szolgáltak, az üzletági átlagban hozzávetőlegesen 10 százaléknyi jegyár-bevételek mellett. “A magyar labdarúgás alapvető gondja az, hogy a működési bevételek rendkívül alacsonyak, hiányzik a tényleges bevételek kétharmada-háromnegyede” – szögezi le Dénes Ferenc, az előző kormány sportminisztériumának helyettes államtitkára, a SportUnió Sportfejlesztő és Befektető Társaság Kft. vezetője. Az űrt a közel 60 százalékot elérő szponzorációs reklámbevétel tölti ki, ami alapján a futballt a legjobban működő reklámpiacnak lehetne kikiáltani. Csakhogy a valódi üzleti tranzakcióval fedezett szponzorációs bevételek a működtetési források legfeljebb egyharmadát tehetik ki. A többi abból jön össze, hogy a tulajdonosok nem alaptőkeként teszik be a klubokba a működtetéshez szükséges pénzt, hanem – cégeiken keresztül – reklámszerződéseket kötnek.
| Várszegi luftja |
Újabb hosszú évekre határozza meg az FTC életét az a két szerződés, amely lapzártánkat követően, kedden került a klub küldöttgyűlése elé, s amelyet az elnöksége hétfő estig már jóváhagyott. Ha a küldöttgyűlés is zöld utat ad a megállapodá-soknak, a Fotex Rt. visszaszol-gáltatja a futballklubot működtető Ferencvárosi Labdarúgó és Sport Rt. 99,6 százalékos részvénypa-kettjét a korábbi eladónak és egyben a fennmaradó 0,4 százalék tulajdonosának, az egyesületnek, megtarthatja viszont az FTC-be eddig – vételár és tőkeemelések formájában – befektetett 1 milliárd 85 millió forint ellentételeként azokat a részleges kereskedési jogokat, amelyek kiaknázásába már belefogott (Fradi-shop, Fradi TV, Fradi-sör, Fradi-whisky). Két darab részvény viszont a Fotex kezében marad, ami a későbbie-kre nézve is betekintést enged a vállalat könyveibe. Az eddigi pereskedés is megszűnik a Fotex és az egyesület között.
A foci-részvények ezt követően várhatóan – lapzártánkig fel nem fedett kilétű, és egyelőre csak “támogató” mezt viselő – új tulajdonoshoz kerülnek, aki összesen 1,8 milliárd forintot fizet majd a társaság egészéért. Ebből 1,2 milliárdot három egyenlő (éves) részletben ró le, 300 milliót jövő márciusig tőkeemelés formájában tesz a cégbe (a 2003. évi várható veszteségek pótlására), további 300 milliót pedig a harmadik évben, a részvénypakett átruházásának utolsó feltételeként utal át az egyesületnek. Az új tulajdonos azt is vállalja, hogy három éven át ellentételezi a társaság esetleges veszteségeit, 200 millió forint erejéig.
Ezzel kerékbe törni látszik Várszegi Gábor nagy ívű vállalkozása, amely a hazai futball-biznisz első komoly próbálkozása lett volna. A Fotex tulajdonosaként ismertté vált üzletember eredetileg egy, a Fradi márkanévre alapozó sport- és szórakoztatócentrum felépítését tűzte zászlajára. Első lépésként 2001 augusztusában a tulajdonában álló Fotex Rt. megvásárolta a Ferencvárosi Labdarúgó és Sport Rt. elődjének tekinthető 3 milliós törzstőkéjű kft. 80 százalékát. A futballcsa-patot és az FTC kereskedési jogait megtestesítő társaságot akkoriban 3 milliárd forintra értékelte az üzletember, és ennek megfelelően 2,4 milliárd forint kifizetését vállalta – két esztendő alatt, 600 millió forintos részletekben. Így végleg feledésbe merülhettek a korábbi privatizációs próbálkozások, így az OTP-vel kezdeményezett, majd kútba esett 1,2 milliárd forintos üzlet is.
Noha Várszegi két kisebb tőkeemelést is végrehajtott – először 100 millió forinttal, majd újabb 50 millióval gyarapítva a cég alapjait -, erősen támasz-kodni akart a stadion-rekonstruk-ciós programra, amelyből a Fradi aréna felújítására eredetileg 1,8 milliárd forint jutott volna. A 22 ezres fedett stadion és a szóra-koztató központ további költsé-geinek fedezetét pedig vélhetően a Budapesti Értéktőzsdén tervezte megszerezni. Közben – a kereskedelmi jogok különválasz-tásával – beindult idő közben a Fradi TV, a Fradi-shop, az igen nyereségesnek bizonyuló Fradi-sör, a Fradi-whisky, továbbá a 2003-as évkezdés egyik fontos eseményeként a Westellel kétéves főtámogatói megálla-podást kötöttek, amelynek keretében a vállalat 200 millió forinthoz jutott.
A stadion-rekons-trukció azonban az állam folyama-tos visszakozása miatt el sem indult, a pontot pedig a 2003-as hazai bajnokság Debrecen ellen vívott, botrányba fulladt záró-mérkőzése tette fel az i-re. Ennek nyomán a liga a társa-ságra olyan összegű bírságot szabott ki (40 millió forint), amekkora a többmilliárdos profittal működő bankok meg-regulázásában sem szokásos. A stadionbezárás következmé-nyeként további 40-50 milliós bevételkieséssel számoltak a társaságnál, s az anyagi “kár” így összesen az éves kiadások 10 százalékára rúgott. A politika és a közélet szintén a Fradi ellen fordult. Ilyen előzmények után vélhetően keserű szájízzel, de nem komoly veszteséggel távozik az MTK-ban továbbra is érdekelt Várszegi a csapattól. |
|
Muszbek Mihály évi több mint egymilliárd forintra becsüli a professzionális labdarúgásban a nem üzleti bevétellel fedezett költségeket, ami, ha úgy tetszik, az ágazat vesztesége, ha úgy tetszik, a tulajdonosok goodwilljének, imázsának, kapcsolati tőkéjének az ára. Lehet persze tűnődni, hogy azon fővárosi csapat tulajdonosának, aki a pályán elhelyezett hirdetéseken kifinomult minőségű kristályáruk vásárlására ösztönzi a szurkolókat, megér-e a reklámozás anynyit, amennyi a klub 700 milliós kiadási költségvetése és 30 milliós jegybevétele közötti különbség – de ezt akár egyéni típusú marketingnek is el lehet könyvelni.
Szieben László mindenesetre elismeri, hogy “nem klasszikusan piaci alapú gondolkodás” az, ha a tulajdonosi lojalitásérzéstől 40 százalékot meghaladó háttér-finanszírozást várunk. Márpedig pillanatnyilag “kalkulálható és üzembiztos 40 százaléknyi veszteséggel” lehet az üzletágba belépni. Csoda, ha nem tülekednek a klubokért?
Bő három éve még úgy tűnt, a futball szakmai szervezetei, hathatós állami segítséggel, eredményesen látnak neki a rendteremtésnek Augiász istállójában. Az azt megelőző nyolc évben kétszer konszolidálták a magyar sport egészét: a 4, illetve 4,7 milliárd forintnyi elengedett köztartozásnak szakértők szerint a nagyobb része kapcsolódott a labdarúgáshoz. “A három éve meghirdetett reorganizáció eredeti szándéka szerint ennél több, privatizációs stratégia és taktika volt, gazdasági rendcsinálás, ami szakmai rendteremtésbe is átment volna” – emlékszik vissza Muszbek Mihály. A képlet azon alapult volna, hogy a liga az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez hasonlóan, tulajdonosként vegyen részt a futballvállalatok privatizációjában. Az államtól lejegyzett kötvényként, kölcsön formájában kapott, 3,1 milliárd forintból tulajdonrészeket kellett volna venni (akár játékosokat is), működő sportvállalkozásokat létrehozni, majd a futballvállalatokat itthon és külföldön, tőzsdén keresztül eladni. Muszbek ma is úgy véli, a befektetés busásan megtérült, a szövetséges önkormányzati befektetők pénze pedig felértékelődött volna. “A tervek azonban meghiúsultak – részben a klubok ellenállásán, részben azon, hogy a futballgazdaság érzelmi szereplőit nem lehet szabályozni azzal a pragmatizmussal, amellyel a gazdaság értelmi szereplőit. Olyan volt, mintha egy gazdasági kamarába nem azért tömörültek volna a szervezetek, hogy a saját érdekeiket érvényesítsék, hanem hogy a másikét elfojtsák” – véli a liga volt igazgatója.
FETISIZÁLÓ KÖD. A sokat ígért átláthatóságból sem sok valósult meg. A Figyelő a tizenkét élvonalbeli klubot végigtelefonálva, illetve a ligánál érdeklődve sem tudta megszerezni az elvileg nyilvános működésű gazdasági társaságok tulajdonosi szerkezetét és üzleti terveit. “Sokkal kevesebb fetisizáló köd lenne az üzletág körül, ha ezek átjárható adatok lennének, de ebben a fejlődés kicsit lassúbb, mint amit akár az én ízlésem is megkövetelne” – mentegetődzött Szieben László, amiért csak üzletági típusú jelentésekkel tudott szolgálni. A ligánál legalább tudják, hogy ki az a partner, akinél a likviditási hiányok adott esetben kiegészítő tulajdonosi kötelezettségvállalással fedezhetők.
Ennek ellenére egyes élvonalbeli klubok is időről időre csőd közeli helyzetbe kerülnek a rossz gazdálkodás miatt, mint legutóbb az Újpest, amelynek a sportsajtó értesülései alapján 300 millió forintnyi forrás-kiegészítésre lenne szüksége. Szieben László szerint azonban a liga a reorganizációs kölcsönre támaszkodva megpróbál pótlólagos pénzforrást, áthidaló hiteleket nyújtó szervezetként konszolidációt teremteni az ágazaton belül. “Nem finanszírozunk likvid hiányokat, csak gazdasági projekteket, megvalósíthatósági tanulmányokkal alátámasztott ötletrendszereket, közjegyzői okiratba foglalt visszafizetési garanciákkal” – teszi hozzá. Kétségtelen, hogy bár a 2000-es sporttörvény szerint a klubok csődképesek, erre mostanában nem volt példa. Kérdés, ez menynyire az elnök szerint “gyakorlatilag minden banki technikát elsajátított” liga érdeme, s mennyire az adóhivatalé (amely a sportág szakértői szerint a több milliárd forintnyi egyesületi tartozásállomány ellenére is türelmes), avagy mennyire a Szieben szavaival élve “kisvállalkozói patkányösztönnel bíró életerős közegé”, amelyben a klubok működnek.
 |
| Szieben László: a Magyar Labdarúgó Liga elnöke:Kalkulálható és üzembiztos 40 százaléknyi veszteséggel lehet az üzletágba belépni. |
Ez a közeg – a folyamatos veszte-ségek, a forráshiány, a szűkülő bevételek ellenére – megvalósítja azt a gazdasági csodát, hogy a kiadási oldalon legalább 60 százalékon tudja tartani a bérjellegű kifizetéseket. Bár (megint csak a korábbi, a reorgani-záció hajnalán tett ígéretek ellenére) a játékosok keresetei továbbra sem nyilvánosak, nem követte különösebb tiltakozás, amikor a sportnapilap megírta, hogy egy élvonalbeli futballista havi átlagban több mint 750 ezer forintot keres – inkább akik elmaradnak az átlagtól, azok vértezték fel magukat hivatkozási alappal.
“A profi labdarúgás többet fogyaszt, mint amennyi a bevétele. Ki kell kényszeríteni a költségcsökkenést” – mutat gazdasági kiutat a jelenlegi helyzetből Muszbek Mihály, akivel megkínlódott tapasztalatai mondatják, hogy “tiszteletben tartva a demokráciát, vagy közakaraton, vagy politikán alapuló futballdiktatúrára lenne szükség”.
Deutsch Tamás, az Orbán-kormány sportminisztere is úgy véli, radikális változást csak felülről vezérelve lehetne elérni. “A sport a világon mindenütt kapitalizálódik, a Forma-1-től az atlétikán át egészen a futballig. Itthon nem újat kell kitalálni, elegendő a nemzetközi tapasztalatokat alkalmazni.” Deutsch szerint ilyen környezetben a tulajdonosoknak nem marad más választásuk, mint – megfelelve az előírásoknak – megkövetelni a nemzetközi standardok szerinti működést, a pályán és a társaságnál egyaránt. A modell tetszetős ugyan, megvalósítani azonban nem egyszerű. “Nekünk is jórészt beletört a bicskánk”- ismeri el a sporttárca korábbi birtokosa.
Egyelőre nem is érzékelhető a szándék az ismételt központi beavatkozásra. A futballban az állam a vagyon- és létesítménygazdálkodás újragondolása mellett fenntartja a jelenlegi létesítményeit, az évi 1,2 milliárdos utánpótlás-nevelési programon belül 600 millió forintot kap a korábbi Bozsik-program, miközben támogatáshoz jut a szövetség is. “Ezeken felül közvetlen kifizetés a központi költségvetésből nem lesz” – veri le a cölöpöket Szigetvári Viktor, aki szerint a látványsportok működtetését piaci alapon kell megoldani. “Ha ez szelekciót kíván, akkor legyen” – fogalmaz a GYISM sajtófőnöke.
A kereteket – jobb híján – Szieben sem vitatja: “A közpénzek szerepét és jelenlétét a magyar labdarúgásban már nagyjából egyformán látjuk a jelenlegi sportvezetéssel, talán 10-20 százalékos eltéréssel.” Eszerint akár közösségi, akár önkormányzati pénzekből nem finanszírozhatók a bérkifizetések, viszont a létesítmény-fenntartásban, az utánpólás-nevelésben (lásd külön írásunkat), valamint a stadionon belüli biztonság megteremtésében az állam és a helyi közösségek szerepet vállalnak. A “talán 10-20 százalékos eltérés” feltehetőleg az arányokra vonatkozik. Mindenesetre a kormány által már elfogadott, készülő sporttörvény-módosítás, az érvényben lévőtől eltérően, a mérkőzések rendőri biztosítását állami feladatnak tekinti, ami hozzávetőleg 250 millió forintnyi tehertől szabadítaná meg az üzletágat.
ELVÁRÁSOK. Hogy mindez mire elég? Az üzletági befektetési szakértők szerint az európai felzárkózáshoz a felhasználás szigorú kontrollja mellett négy-öt esztendőn keresztül évi mintegy 10 milliárd forintnyi tőkepótlásra lenne szükség, s a labdarúgóipar nagyságrendjét a mai 8 milliárddal szemben 40-50 milliárd forintnyira kellene növelni. Erre pillanatnyilag nincs meg az állami szándék, a hiány pótlására pedig nem mutatkozik sem tőkeerős hazai, sem külföldi befektetői érdeklődés.
A nemzetközi versenyképességhez nincsenek meg sem a szakmai, sem a gazdasági alapok, a politika által is generált társadalmi elvárások viszont magasak – mutatnak rá a létező ellentmondásra a ligánál. Szieben egy 50 ezres mintavételű, reprezentatív felmérést említ, amely szerint 3,2 milliónyi, 18 és 60 év közötti felnőtt lakosból 2 millióan érdeklődésük első három témaköre között említik a futballt, 60 százaléknyian pedig Ferencváros-érzelműeknek vallják magukat. “Ez egy bizonytalan pártválasztókra kivetített kombinációban 6 százaléknyi szavazó megnyerésének a lehetőségét mutatja” – állítja a MLL elnöke. Bizonyos politikai mozgolódás már van is, bár ez Sziebent aligha nyugtatja meg: sajtóhírek szerint Toller László szocialista képviselő és a pécsi polgármester készül jövőre a ligaelnöki széket elfoglalni. Az érdeklődést maga az érintett is megerősítette.
Dénes Ferenc biztos benne, hogy 2005-re a politika előáll majd valamilyen futballfejlesztési programmal. Addig: kis pénz, kis foci.
