Élet-Stílus

Ribéry 2011-ig biztosan Münchenben marad

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezetője ígéretet tett arra, hogy a francia Franck Ribéry 2011 nyaráig biztosan jelenlegi állomáshelyén marad.

A bajor klub hivatalos honlapján Rummenigge cáfolta, hogy az egyesület egy optimális ajánlat esetén megválna egyik legjobbjától.

A sportvezető elárulta, jövőre tervezik a 2011. június 30-ig Münchenhez kötött klasszis szerződésének meghosszabbítását.

“Ribéry legalább 2011 júniusáig nálunk futballozik, és hangsúlyozom, hogy legalább. Ezt megígérhetem a Bayern-szurkolóknak, illetve a szép futball híveinek. Elhatározásunktól semmilyen ajánlat, bármekkora összegről szóljon is, nem tántoríthat el bennünket. Megpróbáljuk majd 2011 utánra is kiterjeszteni az együttműködést.”

A csapatnak fazont szabó támadó középpályás az őszi idény egy részében sérült volt (a Bayern pedig gyengélkedett, s az elmúlt harminc év leggyengébb bajnoki rajtját produkálta), ezzel együtt a Kicker osztályzatai alapján ő nyújtotta a legjobb teljesítményt a Bundesligában.

Rummenigge az ősz második felében magára találó Luca Tonit is méltatta, az aktív pályafutása során Olaszországban, az Internél is megfordult aranylabdás támadó szerint a tavalyi gólkirály jelenléte még akkor is szignifikáns, ha nincs a legjobb formában.

„Toni még akkor is a legjobbak egyike, ha épp önmagához képest visszafogottabban teljesít” – méltatta játékosát a La Stampa által megkeresett Rummenigge. „Luca játékát nem csupán a gólok vagy kihagyott lehetőségek jellemzik. Karaktert és stílust kölcsönöz a csapatnak, egy igazi vezér a pályán és azon kívül is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik