Élet-Stílus

Storcz Botond a kajak-kenusok új kapitánya

Storcz Botondot nevezte ki a válogatott új szövetségi kapitányának a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége.

A 33 éves, háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok, két éve visszavonult kajakos mellett Bakó Zoltán, Makrai Csaba és Szabó Attila pályázott a posztra. Baráth Etele elnök az MKKSZ rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta: Storcz és Bakó között rendkívül szoros verseny alakult ki, s a titkos szavazás végén előbbi nyert. Az új kapitány megbízatása négy évre szól, de egy év után felülvizsgálható.

“Nagyon meg vagyok hatva, óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy vezethetem azt a sportágat, amelynek annyi mindent köszönhetek. A jelenlegi kapitánnyal konzultálva mielőbb szeretném elkezdeni a munkát” – mondta székfoglalójában Storcz, aki 2000-ben párosban és négyesben, 2004-ben pedig ismét négyesben nyert az ötkarikás játékokon. Hozzátette: nem számított a győzelemre, eléggé pesszimistán állt hozzá az eredményhirdetéshez.

Az új kapitány (MTI)

Az új kapitány (MTI)

Újságírói kérdésre válaszolva az új kapitány elismerte, hogy nincs edzői gyakorlata, de ahogy fogalmazott, a koordinációs tevékenységet ennél sokkal fontosabbnak tartja, s pártatlanságot ígér.

Az eddigi szakvezető, a válogatottat 1997 óta irányító Angyal Zoltán a pekingi olimpiát követően jelezte, hogy szerződése lejárta – április 30. – után nem kívánja tovább ellátni ezt a feladatot. Storcz korábban éppen Angyal versenyzője volt.

“Meg tudom érteni, hogy mit érez most Botond, hiszen 12 éve én álltam itt hasonló helyzetben. Kívánom, hogy hasonló sikerekben legyen része, mint nekem volt, az én segítségemre minden tekintetben számíthat” – mondta a távozó Angyal.
Az utánpótlás kapitányi posztra kiírt pályázat eredménytelen volt, az új jelentkezési határidő január 9.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik