Light

Veszítsd el a fejed!

Dobd el valamerre.

Csak és kizárólag azért, hogy mindenki képben legyen, még itt a felvezetőben néhány trendi és újkeletű városi hagyományról szólunk.

Tehát: plankingnek nevezzük azt amikor valaki hasra fekve hever valahol úgy, hogy mindkét keze szorosan a teste mellé simul és owlingnak pedig azt a mozdulatot amikor az illető bagolyszerűen mellkasához felhúzott lábakkal ücsörög például egy padon.

Előbbi ökörség ebben az évben érte el azt az áttörést amikor is pár tízezres rajongótábora több tízmilliósra duzzadt hetek, hónapok alatt. Utóbbit pedig itt mutatja be két derék magyar celeb a zene világából.

De most az értelmetlenségen túl itt egy harmadik, már kifejezetten jópofa városi őrület, a horsemaning, mely azért valamiként ismerősnek tűnhet, ha máshonnan nem akkor a Benny Hill show világából.

A lényege: ehhez a mutatványhoz már legalább két ember szükségeltetik és egyikőjüknek csak a teste látszódhat, míg a másiknak csak a feje – lehetőleg méternyi távolságban. Persze azt, hogy a fej hogyan helyezkedik el a testhez képest, végtelen verzióban lehet variálni. Lényeg az, hogy a dolog úgy nézzen ki, valaha együvé tartoztak.

Mai videónkkal ezt a régi/új őrületet szeretnénk propagálni, következzék tehát az internet 50 legjobbnak tartott horsemaning fotója egy csokorban!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik