Belföld

Hónapokig rettegésben élt egy 11 éves kislány, mert az apja terrorizálta őt és az édesanyját

Az élettársával való szakítás után is terrorizálta a családját egy Kiskunhalasnál élő férfi. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak, zaklatás és kiskorú veszélyeztetése miatt állítja bíróság elé az elkövetőt. .

Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt álló férfi közel három és fél évvel ezelőtt létesített élettársi kapcsolatot a nővel, akivel együtt nevelték a 11 éves közös gyermeküket. Egy évvel később azonban a férfi agresszív viselkedése miatt megromlott a kapcsolatuk.

Dühkitörések

A férfi erősen hullámzó kedélyállapota és fokozódó féltékenysége miatt tavaly év elejétől heti rendszerességgel becsmérelte, megalázta, hajánál fogva rángatta, megöléssel fenyegette a párját, és ezeket sokszor látta a gyermekük is.  Dühkitörései során agresszíven, erőszakosan lépett fel a családtagjaival szemben és gyakran tört-zúzott a házban. A gyermeket félelemmel töltötte el a férfi szélsőséges viselkedése. 

A terhelt tavaly február 4-én éjszaka féltékenységi rohamában kést rántott és torka elvágásával fenyegette meg az asszonyt. Két nappal később, a nő szakítási kísérlete miatt, feldühödve ismét rátámadt az élettársára, ordítozva bántalmazta, emiatt a nő a testvére segítségével a szüleihez menekült.

– közölte az ügyészség.

Egy héttel később a nyílt utcán találkoztak a különélő felek. A férfi megpróbált békülni, de a nő ezt visszautasította. Erre a férfi egy padhoz rángatta, majd többször is megütötte a volt párját. A bántalmazásnak a felháborodott szemtanúk vetettek véget, így a nő el tudott menekülni. Két hónappal később, a megelőző távoltartás lejárta után a férfi egy parkolóban szidalmazta és bántalmazta a nőt. Az ügyészség börtönbüntetést kért az elkövetőre azzal, hogy a férfi korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is rendeljék el.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik