Móricz Zsigmond, a magyar prózairodalom meghatározó alakja 83 éve, 1942. szeptember 5-én hunyt el – írja a Rubicon. Tehetségének köszönhetően szegény parasztgyerekből lett az ország egyik legnagyobb írója.
Móricz 1879-ben született, és már fiatalon meg kellett ismerkednie a nyomorral. Családja anyagi nehézségei ellenére lehetősége nyílt a tanulásra: érettségije után teológiát, jogot és bölcsészetet hallgatott. Bár diplomát végül nem szerzett, tanulmányai nem voltak értelmetlenek, hiszen az iskolákban barátságot kötött Tóth Árpáddal, Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel is.
Móricz 1903-ban – Mikszáth Kálmán hívására – Az Ujság című lapnál vállalt munkát, majd népdalgyűjtő körútra indult Szatmárba.
Későbbi műveiben feldolgozta az első világháború szenvedéseit is, és sorsa úgy alakult, hogy a második világháborús hadba lépést is megélte. Ezeket a vészterhes éveket egyedül az író fogadott leánya, Littkey Erzsébet, vagyis „Csibe” jelenléte édesítette meg, akit Móricz magához fogadott, miután megmentette őt a nyomortól és az öngyilkosságtól.
Móricz aztán 1942 augusztusának végén – miután hírt kapott unokája születéséről – váratlanul agyvérzést kapott, szeptember 5-én pedig meghalt. Temetésén a kortársak a 20. századi magyar irodalom egyik legtehetségesebb alakját gyászolták.
Lapunk rendszeresen emlékezik meg a valaha élt legnagyobb magyarokról cikkek formájában, ezek közül néhány alább elérhető:
