Tudomány

Lombikbébik: kiderült, hány mesterséges úton fogant gyermek születhetett idáig

Thanasis Zovoilis / Getty Images
Thanasis Zovoilis / Getty Images

Több mint 13 millió baba születhetett már meg lombikbébi eljárásoknak (IVF) köszönhetően világszerte – írja a Science Alert.

A Fertility and Sterility szaklapban közzétett tanulmány szerint az első ilyen technológiával fogant gyermek 1978-ban jött világra. A növekvő terméketlenség miatt az elmúlt évtizedekben egyre több ilyen és ehhez hasonló, asszisztált reprodukciós eljárásra (ART) lett szükség, melynek eredményeként napjainkban globálisan 35 másodpercenként születik meg egy-egy ilyen, mesterséges úton fogant gyermek.

Az eljárások közül az IVF a leggyakrabban használt módszer. Az eljárás úgy néz ki, hogy a nő petesejtjét eltávolítják, majd laboratóriumban spermiummal kombinálják, így embriót hoznak létre, amelyet aztán beültetnek a méhbe. 

Annak kiderítésére, hogy hány ART-baba született a technológia megjelenése óta, egy nemzetközi kutatócsoport 101 különböző ország egészségügyi adatait gyűjtötte össze. A csapat becslései szerint 2018-ig bezárólag mintegy 10 és 13 millió közötti baba született ilyen úton, míg a 2018 és 2023 közötti időszakban sokkal gyakoribbak lettek ezek a beavatkozások: a becslések további 3-4 millió gyermekkel egészítik ki a képet.

Az 1980-as évek elején Ausztrália lett az első ország a világon, amely lombikbébi-nyilvántartást hozott létre. Míg azóta sok ország követte a példájukat, sok helyen máig nem tárolnak ilyen adatokat. A kutatók szerint egyértelműen Európában van a legtöbb lombikbébi: mintegy 3,6-4,5 millió, majd Ázsia következik 3-4 millió ilyen babával.

Kapcsolódó
Tizennyolc évig nem jött össze a gyerek, aztán segített a mesterséges intelligencia
A pár már szinte minden lehetséges eljárást kipróbált a férfi ritka betegsége miatt, tizennyolc év után pedig sikerrel jártak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik