Montecuccoli óta tudjuk, hogy a háborúhoz pénz és még több pénz kell, de a katonáknak enniük is muszáj, és ez a francia forradalmi háborúk idején, az egyre nagyobb létszámú hadseregek megjelenésével még súlyosabb logisztikai problémákat okozott.
A rablás és szállítás sem megoldás
A hadvezérek hagyományosan úgy oldották meg katonáik élelmezését, hogy seregeik egyszerűen erővel elvették az érintett területek lakóitól, amire szükségük volt, ám az élelmiszerkészletek felkutatása és összegyűjtése időigényes dolog volt, igencsak lassítva ezzel a seregek vonulását. Gondot jelentett az is, hogy ez a módszer főként csak a nyári, kora őszi időszakban volt megbízható, ezzel időben is korlátozva a nagyobb szabású hadjáratokat.
A seregeket persze társzekerek sora kísérte, és ezek élelmet is szállítottak, de a tartósítási eljárások hiányosságai miatt a katonák egészségi állapotának és moráljának fenntartásához szükséges friss élelmiszereket ily módon nem lehetett biztosítani. Ezt a gondot igyekezett megoldani a seregeit számos fronton csatába küldő, ellátásukkal folyamatosan küzdő francia direktórium kormányzata is, amikor 12 ezer frankos díjat ajánlott fel bárkinek, aki olyan módszert tud bemutatni, amely enyhíthet ezeken a gondokon. A bírálattal megbízott testület tagjai egy darabig azt hitték, hibát követtek el a felhívással, mivel elárasztották őket a különböző őrültebbnél őrültebb ötletek és alakok,
Kapóra jött viszont a felhívás annak a Nicolas Appert-nek, aki 1749. november 17-én született, és Párizsban dolgozó szakácsként és cukrászként már egy ideje kísérletezgetett élelmiszerek tartósításával. Módszerének lényege az volt, hogy viasszal és parafával légmentesen lezárt üvegekbe töltötte az ételeket, majd az üvegeket hosszú időn át főzte forró vízben. Ily módon jó eredményeket ért el zöldségek, gyümölcsök, lekvárok, levesek, sőt egyes húsételek tartósításával is. Amikor munkálkodásának eredményét a bizottság elé tárta, annak tagjai nem voltak túlzottan elragadtatva, de az eljárás híre később eljutott Napóleon fülébe is.
Az emberiség jótevője
Az 1799-től első konzulként teljhatalmat gyakorló hadvezér tehetsége nemcsak a csataterek hadmozdulatainak irányításában mutatkozott meg, hanem jó érzéke volt a logisztikai kérdésekhez is, Appert találmányában pedig rögtön meglátta a lehetőséget. Kifizettette a díjat Appert-nek, majd már császárként, 1812-ben „Az emberiség jótevője” címmel is felruházta a feltalálót, aki Massyban üzemet is létesített az élelmiszerek palackozására, és az 1800-as években már nagy mennyiségben állította elő a sokáig elálló finomságokkal töltött üvegeket a francia hadsereg és tengerészet számára.
Appert-t a konzerv feltalálójaként szokás emlegetni, és módszere valóban az volt, amit aztán később a klasszikus konzervdobozok töltésénél is használtak, de a francia feltaláló nem használt fémdobozokat – igaz, főként azért, mert a francia ipar ekkoriban nem tudott volna elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű bádoglemezt előállítani.
Ezzel az újítással az Európán szélsebesen végigmasírozó francia seregeket aggódva figyelő britek, egész pontosan egy Peter Durand nevű vállalkozó állt elő, miután Appert egy könyvéből, illetve a francia katonáktól megszerzett üvegek alapján rekonstruálták a módszert. Durand már fém tárolóedényekkel szabadalmaztatta hazájában az eljárást, hogy aztán 1813-ban már meg is nyíljon az első igazi konzervgyár – amely elsősorban persze éppen a Napóleon ellen harcoló katonákat látta el hosszan frissen maradó betevővel.
