Az emberek többsége „nyírjuk ki!” felkiáltással rohan neki minden póknak, rovarnak, amelyik szerencsétlenségére a lakásában köt ki, és ez valljuk be, nem a legfelelősségteljesebb hozzáállás. Nem ismerjük őket, így akár kiveszőfélben lévő állatokat is pusztíthatunk, ráadásul mennyivel könnyebb megölni, mint kitessékelni az illetőt? Nyilván nem a csípőszúnyogokról, a kullancsokról vagy az idegenhonos, inváziós poloskákról van szó, amelyek egészségügyi problémákat vagy természeti károkat is okozhatnak.
Nálunk itthon szerencsére más a helyzet, minden behatoló egyéni elbírálás alá esik, a papucs talpa pedig tényleg csak az utóbbi kategóriát éri. Így volt ez akkor is, amikor egy oda- és visszanézve egyaránt jó két-két centiméteres állat pihent meg a konyhaablakon. Mintha valaki két gyufaszálból rakott volna ki egy T betűt – fotó, képfelismerő, majd a megoldás: tollasmoly. Ha moly, hát „nyírjuk ki!” – jött a felszólítás, de végül nem esett bántódása, hiszen ez nyilván nem „az” a moly.
De akkor kiféle, miféle? Dr. Tóth Balázst, a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményének muzeológusát, a legfrissebb magyarországi lepkehatározót összeállító kutatót kérdeztük. És, ha már molylepkék, természetesen kitérünk a ruhásszekrények és éléskamrák rémeire is.
A lepkefajok kétharmada moly
A molyok a lepkék közé tartoznak, de ezen belül rendszertani definiálásuk már igencsak bajos. Hiányzik az egységes típus, rengeteg eltérő családot alkotnak, nincs olyan rendszertani bélyeg, amely alapján egyetlen csoportba lehetne összevonni őket. Még a különböző csoportok között is olyan különbségeket találunk, hogy sokszor jobban elütnek egymástól, mint a „nem-moly” lepkéktől.
Magyarországon nagyjából 2300 molylepkefaj ismert, pontos számot nehéz mondani, mert minden évben találnak újakat. Ez önmagában elképesztő fajgazdagság, de még kiemelkedőbb akkor, ha tudjuk: a lepkék összesen 3600 fajjal képviseltetik magukat, vagyis a hazai lepkék majdnem kétharmada molylepke.
Életmódjuk alapján még nehezebb lenne őket kategorizálni, a kifejlett lepkék között vannak nektárral, de virágporral táplálkozók is, a hernyók lehetnek növényevők, ragadozók, korhadékot fogyasztók. Sőt, olyanok, amelyek képesek a szarut feldolgozni, azaz állati szőrt fogyasztanak
– mondja a 24.hu-nak Tóth Balázs. Újabb kutatások szerint a nagy viaszmoly hernyója még a műanyag zacskón is megél, de a műanyagszennyezés problémáját nyilván nem ez a faj fogja megoldani. A szarufogyasztókra pedig később még kitérünk, ugyanis ez a rettegett ruhamoly képessége.
A viráglátogatók egy része a lepkékre jellemző pödörnyelvvel rendelkezik a nektár szívogatásához, míg mások rágó szájszervükkel a virágport szedegetik össze. Van, amelyikük nappal aktív, akad, amelyik éjszaka – hosszan lehetne még sorolni, ám egy szó mint száz, a molylepkék általában kisebb termetű, keskeny szárnyú lepkék.
T-nek álcázzák magukat
Főszereplőink ritka egységet képviselnek a színes társaságon belül, mivel különleges alakjukról könnyen felismerhetők. Pontosabban csak a többi molytól lehet őket jól megkülönböztetni, ugyanis a hazánkból ismert, nagyjából 60 tollasmolyfaj némelyike annyira hasonló, hogy még a szakemberek is csak mikroszkóp alatt tudják pontosan meghatározni. Közös bennük, hogy hernyóik leveleket, rügyeket, bimbókat rágcsálnak, az imágók pedig nektárt szívogatnak, illetve két fajuk, a magyar egytollúmoly és a hangyabogáncs-tollasmoly védett rovar.
Nevüket különleges szárnyaikról kapták, amelyek mélyen, szinte a tövükig hasogatottak, megfelelő nagyításban látszik, ahogy az úgynevezett szárnyrojtok két oldalt lelógnak – olyan látványt nyújtva, mint a madártoll.
Nyugalmi állapotban a szárnyaikat a testükre merőleges síkban tartják összezárva –mindannyian emlékszünk még testnevelés órán az oldalsó középtartásra –, sőt, egyesek még feljebb húzzák Y alakot formálva. „Szárnytollaikat” ilyenkor beredőzik pont úgy, mint ahogy egy legyezőt csukunk össze. Fejük a keskeny testükkel és szárnyaikkal megegyező szélességű, ezért tűnik úgy, mintha egy jókora T betűt látnánk magunk előtt, a furcsa forma persze nem véletlen,
Ők sem bántanak minket
A legtöbb tollasmolyfaj egyedei nyárra válnak imágóvá, párosodnak, lerakják a petéiket, és még a nyár folyamán elpusztulnak. Az új generáció még azon a nyáron hernyóvá fejlődik, nagy elánnal táplálkozik, a telet is így vészeli át, majd bebábozódik, hogy kora nyáron lepkeként bújjon elő, és maga is szaporodjon.
Persze csalódnánk, ha itt nem lennének markáns kivételek: a közönséges tollasmoly például lepkeként túlél egy telet, és a következő évben is képes utódokat létrehozni.
Nem csípnek, nem szúrnak, nem harapnak, sem az emberben, sem a lakásban nem tesznek kárt. Ha valaki megpillant egy nagyobb darab (a szárnyfesztávolság fajtól függően 1,5–2,5 centi), háromdimenziós T betűt pihenni az otthonában, ne bántsa. Inkább óvatosan tessékelje ki, odabent úgysem talál magának táplálékot.
Városi környezetben leggyakrabban a szalmaszínű, barnás foltokkal mintázott közönséges vagy a hófehér színű fehér tollasmollyal találkozhatunk
– teszi teljessé az információt a szakember, mielőtt rátérnénk molysztorink árnyas lapjaira.
A szőrevő ruhakárosító
Ezek pedig a ruhamollyal kezdődnek, amely szó szerint megeszi a ruhákat, nagyon bosszantó és akár komoly kárt is okozhat a szekrényben. Ez a rovar természetesen nem „ruhára”, hanem állati szőrre specializálódott, így a gyapjúból készült holmikat veszélyezteti – a természetben igencsak fontos szerepet tölt be, nagyon kevés szervezet képes ugyanis a szarut feldolgozni, és ezzel az állati szőröket lebontani.
A legújabb kutatások szerint Afrikából származik, és feltehetően a XIX. században felfutó szafarikkal, egzotikus vadásztúrákkal hurcolták be Európába. Legalábbis erre utal, hogy a fajt csak ekkor fedezték fel, jól azonosítható kártételéről nincs bizonyíték az ezt megelőző időkből, illetve legközelebbi rokona is Afrikában honos.
Ha a ruhamolyra lepkeként gondolunk, ebben a stádiumban nem „veszélyes”, mert az imágók rövid életük során már nem táplálkoznak, hanem párt keresnek, majd elpusztulnak. A bajt a hernyók jelentik, ők egy saját készítésű lakócső rejtekében falatozzák a gyapjútartalmú szövetet. Szerencsére a hernyók érzékenyek a levegő nedvességtartalmának csökkenésére, ezért megelőzhető a kártétel, ha gyakran szellőztetjük és napra tesszük a ruhákat.
Lakásban él, és azt eszi, amit mi
A konyhában felbukkanó molylepkék több fajt képviselhetnek, leggyakrabban az aszalványmollyal találkozhatunk: az elülső szárnyak szürke színű külső és drapp belső feléről lehet felismerni. Őshazája feltehetően a Mediterráneum, a déli országokból hurcolhattuk szét őket az egész Földön, ennek egyik számunkra kedvező következménye, hogy a magyar telet nem bírják, a hidegben elpusztulnak. Legalábbis egyelőre, hosszabb távon majd meglátjuk, mit hoz a klímaváltozás.
A rossz hír viszont, hogy remekül fennmaradnak és sokasodnak az otthonainkban
– jegyzi meg Tóth Balázs.
Kedvenc táplálékaik a száraz élelmiszerek, hernyóikat vagy a jelenlétüket bizonyító pókhálószerű szövedékeket a zsemlemorzsától a liszten át a kakaóig és a fűszerekig számtalan élelmiszerben megtalálhatjuk. Az imágók itt sem táplálkoznak, elpusztításukkal a további szaporodást mérsékelhetjük, de a probléma orvoslásához ez kevés. Éppen ezért a feromonos csapdák sem szabadítanak meg tőlük teljesen, inkább csak a fertőzés kimutatását szolgálják.
A hernyók képesek átrágni a nejlon- és papírzacskókat, a hosszú távú megoldást az jelenti, ha az érintett élelmiszereket kidobjuk, és mindent jól zárható üveg- vagy műanyag tárolóban tartunk – a frissen kelt apró hernyók ugyanis a legkisebb résbe is beférnek.
