Tudomány

Egyben nyelte le egyik óriáskígyó a másikat

Adnan Azad
Adnan Azad

Egészben nyelt le egy hatalmas piton egy még nála is nagyobb óriáskígyót – derül ki egy frissen publikált, tudományos cikkből. Amint a Live Science írja, ez lehet az első ilyen eset, amelyet valaha rögzítettek.

A tudósoknak egy körülbelül 3 méteres, szalagos tigrispitont (Python bivittatus) sikerült megfigyelniük és lencse végre kapniuk, amint egy saját magánál is nagyobb, kockás pitont (Malayopython reticulatus) kezd elfogyasztani, a farkánál kezdve. Utóbbi megpróbált harcolni, úgy, hogy fojtogatni kezdte támadóját, de szorítása, idővel, elgyengült, így egészben bekebelezték.

A szalagos tigrispitonok akár 5,8 méteresre is megnőhetnek, a kockás pitonok hossza pedig a 7,6 métert is elérheti. A kockás piton ebben az esetben is nagyobb volt a tigrispitonnál, azonban pontos hosszát nem tudták meghatározni.

A különleges jelenet egy bangladesi vadasparkban zajlott le, amely pont egy olyan területen fekszik, ahol mindkét pitonfaj megtalálható. Általában mindkét kígyó emlősökkel, madarakkal és gyíkokkal táplálkozik, egymás étlapjára alapvetően nem kerülnek fel, hiszen egyszerűbben megfogható zsákmányok is rendelkezésükre állnak. A szakértők szerint most sem élelemszerzés céljából ette meg egyik piton a másikat, hanem sokkal inkább egy területi viszály miatt.

Kapcsolódó
Egészben nyelt le egy nőt egy 5 méteres kígyó
A 45 éves asszony csütörtökön tűnt el, másnap reggel találtak rá egy piton gyomrában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik