Tudomány

Elveszett, középkori magyar falut rekonstruáltak

Salisbury Kft.
Salisbury Kft.

A Salisbury Kft. régészeti és műtárgyvédelmi vállalat kutatásának köszönhetően korábban nem látott módon tárul fel az 500 évvel ezelőtti magyar vidék – olvasható a cég közleményében. A szakemberek egy, a török hódítás előtti Magyar Királyság falvát rekonstruálták.

„A korszakra vonatkozó ismeretekre és saját helyszíni kutatási eredményeinkre alapozva készítettük el a mai Ercsi határában elterült korabeli Besnyő falu és környezete komplett digitális rekonstrukcióját mintegy száz hektár területen. A modellből készített kisfilmünk bepillantást nyújt arról a világról, amelyet a török háborúk idején elpusztítottak vagy felhagytak” – mondta Hoffmann József, a Salisbury Kft. ügyvezető régész szakembere, hozzátéve, hogy vizsgálataik célja rendhagyó módon most nem templomokhoz vagy várakhoz kapcsolódik.

A középkori Besnyő falu maradványai ma Ercsi határában, a Duna partján, föld alatt találhatóak. A település első okleveles említése 1405-ből származik, és ahogy a neve is árulkodik róla, besenyők is lakták korábban. A késő középkori település elrendezése, a központi utca, a házhelyek és a jobbágytelkek jól kivehetők a légi felvételeken, mert a török korban összeomlott házhelyek kisebb halmokat hagytak maguk után.

A Salisbury csapata a korszak falusi épületeire vonatkozó ismereteket gyűjtötték össze, ezt követően pedig komplex vizsgálat kezdődött, amelynek részeként domborzatmodell is készült drónfelvételek alapján. A szakértők geofizikai méréseket és lidaros információkat is segítségül hívtak.

Az eredmények megerősítették, hogy a falu a Duna egyik szigetén állt, amelynek ága napjainkra feltöltődött.

A 14-15. században a lakóházak esetében óriási átalakulást ment végbe: megjelentek a többhelyiséges földfelszíni épületek, amelyek fokozatosan kiszorították a korábbi, részben földbe vájt veremházakat. A folyamat természetesen nem egyik napról a másikra történt, a veremházak és a földfelszíni házak még hosszú időn keresztül léteztek egymás mellett.

A vizsgálat legfőbb megállapításai:

  • a településeket általában a beltelkekkel együtt teljesen lekerítették, hogy a háztáji jószág ne csatangoljon el,
  • a jobbágytelkek végén, a kertek mögött folytatólagosan feküdtek a szántók, rétek, mezők,
  • a megközelítésükre a kertek alján mezőkapukat építettek, amelyek a kerített falut a mezőbeli ugartól, legelőktől elválasztották.

A Salisbury új rekonstrukciója betekintést enged abba, hogy miként nézhettek ki a korabeli települések. A helyszín kiválasztása sem véletlen: Besnyő mindenképpen egyedinek számít, hiszen a területen nem folytattak szántó-vető tevékenységet a későbbi századokban, így a házhelyeket nem szántották szét, az elpusztult falu gyakorlatilag mindmáig érintetlen és feltáratlan.

A szakemberek a jövőben régész- és építészhallgatók részvételével szeretnének sokoldalú együttműködés keretében feltárásokat végezni, amelyek során részletesebb adatokat kaphatnak az épületek építési módjairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik