Tudomány

Minden ötödik kómában fekvő tudatánál lehet

kieferpix / Getty Images
kieferpix / Getty Images

A kómában fekvő emberek 20 százaléka érzékelheti a környezetét egy új tanulmány szerint – írja a New Scientist. Erre abból jöttek rá a tudósok, hogy a páciensek képesek komplex mentális gyakorlatok végrehajtására, annak ellenére, hogy sem mozogni, sem kommunikálni nem tudnak.

A kutatók több mint 300 vegetatív állapotban fekvő beteget kértek meg arra, hogy gondoljanak bizonyos fizikai tevékenységekre, például teniszezésre, úszásra vagy sétálásra. Ezek a gondolatok olyan agyi aktivitásokat eredményeznek, amelyeket egy MRI-, vagy egy EEG-vizsgálattal ki lehet mutatni. Az eredmények arra utaltak, hogy a kómában lévő emberek közül minden ötödik teljesítette a feladatot, vagyis hallották a tudósok instrukcióit, és reagáltak is rájuk.

Világszerte jelenleg mintegy 300-400 ezer páciens fekszik valamilyen vegetatív állapotban, a tanulmány szerint közülük akár 100 ezer is érzékelheti a környezetét.

A szakértők úgy vélik, ez a kutatás óriási változást hozhat abban, hogyan viszonyulnak az emberek a kómához. Jelenleg sokan inkább a halált választanák, minthogy eszméletlenül vegetáljanak, az ő hozzáállásukat viszont módosíthatja az a tény, hogy akár tudatuknál is lehetnek.

Kapcsolódó
Meglepő dolog történik az agyunkkal halálunk előtt
A Michigani Orvostudományi Egyetem kutatói elképesztő felfedezésre jutottak a halálközeli élmények kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik