Tudomány

Növelheti az Alzheimer-kór kockázatát, ha sok a zsír a hason

Image Source / Getty Images
Image Source / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján nagyobb eséllyel alakul ki Alzheimer- és a Parkinson-kór, illetve egyéb neurodegeneratív betegségek azoknál, akik sok zsírt hordoznak karjaikon vagy hasukon – írja a The Independent. Az eredmények azt is felfedték, hogy a nagyobb izomerővel rendelkezőknél kisebb valószínűséggel jelentkeznek ezek a rendellenességek, mint az alacsonyabb izomerejűeknél.

A kutatók szerint a karok és a törzs zsírveszteségének csökkentése az egészséges izomzat fejlődésének elősegítése mellett hatékonyabb védelmet nyújthat az érintett betegségek ellen, mint az általános fogyás.

Ez a tanulmány rávilágít arra, hogy a testösszetétel javításával mérsékelhető az embereknél ezen rendellenességek kialakulásának kockázata

– mondta Hüan Szong, a Szecsuani Egyetem munkatársa és a csapat tagja.

Az adatok alapján a magas hasi zsírszinttel rendelkező embereknél 13 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakulnak ki a betegségek, mint az alacsony hasi zsírszinttel rendelkező embereknél. Magas karzsírszint esetén az eltérés 18 százalékos, a magas izomerő ezzel szemben 26 százalékkal csökkenti a kockázatot.

„Ezek a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór, világszerte több mint 60 millió embert érintenek, és ez a szám várhatóan nőni fog a népesség öregedésével, ezért létfontosságú, hogy megtaláljuk a kockázati tényezők módosításának módjait, hogy létrehozhassunk néhány megelőző eszközt” – mondta Szong.

A szakértők mintegy 412 ezer, átlagosan 56 éves ember információt elemezték a UK Biobank adatbázis révén. Az alanyokat átlagosan kilenc éven át követték, a kutatók a testösszetételre, például a derék- és csípőméretre, csontsűrűségre, fogóerőre, valamint zsírtömegre fókuszáltak. A vizsgálat során 8224 embernél alakult ki neurodegeneratív betegség, főként Alzheimer-kór, a demencia egyéb formái, illetve a Parkinson-kór.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik