Tudomány

Szemgolyón csípte a méh a férfit

Jonas Olbrich / 500px / Getty Images
Jonas Olbrich / 500px / Getty Images

Szemgolyóján csípett meg egy amerikai férfit egy méh – számolt be róla a ScienceAlert. A ritka eset 55 éves elszenvedőjének jobb látószervébe szúródott a rovar fullánkja.

Az incidenst követően a férfi azonnal a sürgősségi osztályra ment, ahol kezelték és hazaengedték. Ekkor még senki sem tudta, de a kórház dolgozóinak nem sikerült a fullánk egészét eltávolítaniuk, így a páciens állapota rosszabbodott. Két nappal később már alig látott, az íriszében futó erek pedig vérezni kezdtek.

Ekkor egy klinika segítségét kérte, amelynek szakértői egy speciális mikroszkóp segítségével megtalálták a szembe ágyazódott idegen testet, és eltávolították azt. A sérült látószervet ezután szemcseppekkel kezelték, amelyeknek köszönhetően öt hónappal később szinte tökéletesre javult a férfi látása.

A páciens sérült szeméről fotó is készült, amely nem szép látvány, de az erős idegzetű olvasók ide kattintva megtekinthetik.

A szemgolyót érő méh- és darázscsípések meglehetősen ritkák, ezért a tudományos lapok is csak néhány ilyen esetről közöltek tanulmányt. Azt viszont tudjuk, hogy következményei nagyon súlyosak lehetnek a látásra, ezért azonnal orvoshoz kell velük fordulni.

A méhek és darazsak fullánkjai sokak elképzeléseivel ellentétben nem simák, mint egy tű, hanem felületét számos visszafelé hajló horog takarja.

Ezek komoly sérüléseket okozhatnak a szövetekben, ráadásul a testrészekbe kapaszkodva meg is nehezíthetik az eltávolítását. A helyzetet tovább rontja az is, hogy a csípés a fullánkkal együtt mérget, valamint a méh belsőségeit is a szervezetbe juttathatja.

Kapcsolódó
Így válhat halálossá egy darázscsípés
A méhek és darazsak mérge „gerincesbüntető” molekulákból áll, allergológus és biológus segítségével mutatjuk be, hogyan kerülhetjük el a baleseteket, miként kezeljük a szúrást, és mikor kell orvoshoz fordulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik