Tudomány

Videó: megnyílt a föld egy focipályán

Jorg Greuel / Getty Images
Jorg Greuel / Getty Images

Hatalmas kráter jelent meg egy illinois-i focipályán, csupán pár nappal azután, hogy amatőr csapatok abbahagyták rajta az edzést – írja a The Guardian. A sportpálya egy mészkőbánya felé épült, lehetséges, hogy ez vezetett a balesethez.

Az érintett város polgármestere elmondta, hogy mivel az omlás pillanatában senki nem tartózkodott a helyszínen, sérülés nem történt. A Marquette Katolikus Gimnázium sportklubjának vezetője szerint viszont sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a helyzet, hiszen néhány nappal az eset előtt még 60-70 ember használta a pályát egy futballtábor keretein belül.

A víznyelő mintegy 30 méter széles és 9 méter mély, megnyílásáról felvétel is készült.

A város vezetői jelenleg arra várnak, hogy a bányát üzemeltető cég, illetve annak mérnökei és geológusai kommentálják az esetet. Az ő szakértelmükre számítanak, hogy megállapítsák, mi és miért történt, valamint arra is tőlük remélnek választ, hogy hogyan lehetne az ilyen eseteket megelőzni és a mostani károkat helyrehozni.

Egyes tanulmányok szerint a klímaváltozás hatására egyre gyakrabban jelenhetnek meg víznyelők, de a talajvíz szivattyúzása és az építkezések is hozzájárulhatnak kialakulásukhoz.

Kapcsolódó
Egyre tágul a szibériai alvilági kapu
A Batagaika-kráter egy hegyomlást követően alakult ki Oroszország szibériai részén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik