A Gmailt használóknak akár 30 másodpercük is van arra, hogy a korábban már elküldött üzenetüket visszavonják, és ezzel a címzett egy teljesen más szöveget kapjon, mint amit eredetileg neki szántak. Ha online rendelünk ételt, a végső oké után is módosíthatunk a tételeken, azután is, hogy már kifizettük a számlát. Most akkor már időutazunk?
Sajnos nem, de legalább továbbra is hinni lehet benne.
A tudomány jelen állása szerint elméletileg megvalósítható lenne az időutazás, gyakorlatilag viszont nem. Az ember azonban egyedüliként képes arra, hogy elképzelje a lehetetlent, és így tud is ugrálni a korok között, a különböző irányú mentális időutazások során ráadásul meg is tudja változtatni a múltat és a jövőt is, és még arra is képes, hogy e két irányból hatással legyen a jelenre. Az ember egészen addig hinni fog az időutazásban, amíg elméletben lehetséges, és ha nagyon akar, találhat is némi tudományos bizonyítékmorzsát, amivel igazolhatja magát.
Tudunk fiatalodni és öregedni
Meggyőző lehet, ha egy történelmi jelentőségű elmélet nyer igazolást.
Albert Einstein relativitáselmélete szerint az idő bizonyos tényezők hatására gyorsabban vagy lassabban is tud telni. Ha, tegyük fel, egy űrhajóban utazik valaki, akkor számára sokkal lassabban telik az idő, mint annak, aki a Földön tartózkodik. Einstein 1916-ban publikálta az általános relativitáselméletet, 75 évvel később egy űrhajós fiatalabban tért vissza az űrből, mint ahogy elment. Szergej Krikaljov 10 hónapra az űrben rekedt, amikor 1991-ben visszatért a Földre, 0,02 másodperccel fiatalabban, azaz ennyit időutazott. Scott Kelly közel egy évet töltött az űrben, de amikor hazatért, fiatalabb volt, mint az ezt az időt a Földön töltő ikertestvére, Mark. Scott Kelly 520 napot volt a Nemzetközi Űrállomáson, 2016-os visszatérésekor pedig öt milliszekundummal volt fiatalabb testvérénél. Gennagyij Padalka orosz űrhajós 2015 szeptemberében tért vissza a Földre utolsó űrútjáról, összesen 878 és fél napot töltött az űrben, és 22 ezredmásodperccel ment előre a jövőben.
Az öregedésre is vannak hasonló példák. Mivel a Hold tömege 1,2 százaléka a Földének, tehát kisebb a gravitációs ereje, ott sokkal gyorsabban telik az idő, tehát egy holdra szállás során öregszik az űrhajós, 24 óra alatt 56 mikroszekundomot. Nem sok, de legalább valami.
Az általános relativitáselmélet a GPS tervezésénél is figyelembe kellett venni. A Föld tömege is hatással van az időre, a bolygónkhoz közelebbi órák lassabban ketyegnek, mint a távolabbiak, a GPS-rendszereket kiszolgáló műholdakat így naponta korrigálni kell, hogy mindig pontos legyen a helymeghatározás. Bár a műholdak órái naponta csak a másodperc milliárdnyi részével térnek el, ha nem javítanák ki, akár 10 kilométeres különbségek is adódhatnak navigáláskor. Az időutazás szempontjából ezek a késések elhanyagolhatóak, viszont a Földön káoszt tudna okozni, ha nem korrigálnák.
Gyorsabban a fénynél
Az időutazásban való hitet nem csak az igazolt, de a cáfolt elméletek is erősíthetik.
A valódi időutazáshoz Einstein szerint fénysebességgel vagy annál gyorsabban kell haladni, ez pedig lehetetlen. Azt viszont már az 1920-as évek óta feltételezték, hogy van a fénysebességnél gyorsabb távolba hatás, és már a 80-as évek óta folynak kutatások erről.
2000-ben körbejárta a sajtót a hír, hogy Dr. Lijun Wang és kollégái olyan lézert hoztak létre a Princetoni Egyetemen, ami 300-szor gyorsabb volt, mint a fény, bár a szakértők többsége megkérdőjelezi az eredményt a fizikai és logikai problémák miatt. 2013-ban kínai fizikusok egy csapata már a fénynél 10 ezerszer gyorsabb sebességet mért az összefonódott kvantumrészecskék között, a lengyel Varsói Egyetem és a Szingapúri Nemzeti Egyetem tudósainak tavaly év végén megosztott felfedezése szerint elképzelhető, hogy tárgyak a fénynél gyorsabban haladjanak.
Az időutazásra elméletileg alkalmasak lennének a féreglyukak, de ezeknek csak matematikai valószínűségük van, fizikai nem nagyon. Azonban a Kaliforniai Műszaki Egyetem tudósai két éve azt állították, hogy kvantumszámítógép segítségével képesek voltak szimulálni egy féreglyukat, és még üzenetet is küldtek. A kutatók igyekeztek leszögezni, hogy a járat fizikailag ezúttal sem jött létre, azt viszont már nem zárták ki, hogy a későbbiekben erre még sor kerülhet. Szintén kiemelték, hogy „messze vagyunk” attól, hogy embereket küldhessünk át egy féregjáraton.
Az időutazás továbbra sem valósult meg, de arra jó volt, hogy az ember ne veszítse el a hitét.
A múltat nem lehet megváltoztatni
Az időutazás lehetetlenségét különböző paradoxonokkal is alátámasztották. Ezek arra is jók voltak, hogy a problémát könnyen le lehetett fordítani emberi nyelvre, így végre úgy tudtak tömegek eszmét cserélni az időutazásról, hogy értették is, amit mondanak.
A két legtöbbet hivatkozott gondolatkísérlet a nagypapa/nagymama paradoxon, illetve ennek egy változata, az újszülött Adolf Hitler megölését felvető elmélet.
Előbbi szerint, ha visszautazom az időben, és megölöm a nagyapámat, akkor az édesapám nem fog megszületni, így én sem jövök világra, tehát nem is megyek vissza, így a nagypapám él, meg fog születni az édesapám, ahogy én is, és ismét lehetőségem van visszamenni, végezni a nagyapámmal.
A másik paradoxon szerint, ha visszamennénk az időben, és megölnénk a csecsemő Hitlert, hogy megelőzzük a második világháború kitörését, és sikerülne is, akkor nem törne ki a második világháború, és nem lett volna a nagy pusztítás, így nem lett volna okom visszamenni és megölni a diktátort, aki így ugyanazt az utat járta volna be, azaz elméletileg ugyanúgy vissza akarnék menni, hogy megállítsam. És szintén kezdődik újra a kör, mint a nagypapa paradoxon esetében.
A megannyi ellentmondásos példa közül e két paradoxont szokták érvként felhozni az időutazás lehetetlenségének bizonyítására, de már ezeket is feloldották, több elmélet is született, hogy az idővándorok nem változtatnák meg a múltat.
A Novikov-önkonzisztencia-elv szerint, ha képesek vagyunk visszamenni a múltba, akkor az univerzum egyszerűen átrendezi az eseményeket úgy, hogy a jelen is ugyanaz maradjon. Stephen Hawking feltételezése szerint is egyetlen idővonal létezik, emiatt az időutazó nem képes megváltoztatni a már megtörtént múltat, így nem jöhet létre paradoxon. Germain Tobar ausztrál fizikus és kutatótársa szintén arra jutottak, hogy ha vissza is mennénk az időben és bele tudnánk avatkozni a folyamatokba, az események átrendeződnének körülöttünk, így tök mindegy, hogy mit csinálunk.
A paradoxont a multiverzum azzal kerüli ki, hogy feltételezi a párhuzamos univerzumok létezését. Amikor visszamegyünk az időben, akkor egy párhuzamos univerzumot nyitunk, nem pedig a jelenlegi változtatjuk meg, így ha vissza is mennénk és megölnénk egy nagypapát/Hitlert, akkor ők egy alternatív valóságban élnének, nem a miénkben. De ezzel aztán végképp nem lehetne elvenni az ember hitét az időutazásban.
De mi történne, ha nem úgy gondolkodnánk az időutazásról, hogy megvalósítható-e, hanem, hogy mi a célunk vele?
Nincs időutazás? Akkor csinálunk!
Míg a tudomány azt kutatja, hogyan lehetne megvalósítani az időutazást, az ember képes úgy tekinteni rá, mint egy már létező dologra.
Az időutazás iránti vágyat mozgathatja, hogy megismerjük a múltat és a jövőt, de a legtöbben inkább be akarnak avatkozni, és meg akarják változtatni a mögöttük/előttük álló történéseket. Ehhez pedig úgy kell gondolkodni, hogy lehetséges az időutazás, mert csak így jöhet létre a fő cél:
Ha a tudomány erre nem ad lehetőséget, megoldja mindenki maga, amennyiben egy saját, mentális időutazásán vesz részt. Ellátogathatunk a múltba, ha például újra felidézünk egy eseményt, vagy a jövőbe, amennyiben elképzelünk egy lehetséges forgatókönyvet. Mindkét esetben egy másik idővonalon kezdünk el gondolkodni, utazgatni.
A mentális időutazás nem új dolog, az elméletet Thomas Suddendorf és kollégája, Michael Corballis dolgozták ki 1997-ben. Eszerint az emberi elme a saját tapasztalataiból folyamatosan víziókat készít a jövőre. Elméletük szerint ez a képességünk emelt ki minket az állatvilágból és tett minket emberré, Suddendorf szerint a nyelv vagy az empátia és az erkölcs is ennek köszönhetően jött létre.
Hasonlóan gondolkodik Philip Ball, a Nature korábbi szerkesztője is, aki szerint szintén a képzeletünk tesz minket emberré, ezzel a szabadsággal tudjuk felülmúlni a korlátolt tudományt. A tudományos szakíró úgy véli, az ember még hajlamos is túltermelni a lehetséges jövőképeket, és végtelen számú forgatókönyvvel dolgozik, hogy minél pontosabban tervezhessen a jelenben, így egyfajta „jövő szimulátort” működtet, számtalan idővonalon, amelyeken kedvére barangolhat, akár úgy is érezheti magát, mint egy időutazó.
Tegyük hozzá: nem feltétlenül igaz, hogy az állatok örök jelenben élnek – egyre több kutatás születik arról, hogy már nemcsak az emberek képesek a mentális időutazásra, hanem a majmok, a tintahalak, a patkányok vagy például egyes madarak is.
Hatással tudunk lenni a jövőre
Emlékezés, merengés, képzelődés során visszagondolunk a történtekre, azonban a mentális időutazás közben az összefüggéseket, kölcsönhatásokat is látjuk, és ez hatással lesz a terve(zés)inkre, utópiáinkra, vízióinkra. Nem a pozitív gondolkodás fontosságát hangsúlyozza, vagy azt, hogy ha erősen hiszek valamiben, akkor az megvalósul. A példa kedvéért: ha nem találom a kulcsomat, nem úgy fogok rálelni, hogy erősen koncentrálok rá, hanem visszaemlékezem, hogy hova tettem. A mentális időutazás során hatással tudunk lenni a jelenre, és meg tudjuk változtatni a jövőt – az egyénit és akár a kollektívet is.
Korábbi kutatások számos olyan tényezőt azonosítottak, amelyek irányítják ezeket a választásokat, ilyen lehet a rövid vagy hosszú távú nyereség, a motiváció a változásra, a jelenben meghatározott célok vagy a lehetséges kockázatok és hatások felmérése, az utóbbi években azonban egyre több kutató foglalkozott azzal, hogy a múltba vagy a jövőbe való utazás, azaz a mentális időutazás is hatással lehet a jelenben hozott döntéseinkre.
A jövőről való gondolkodás az egyik legerősebb eszközünk, tervezünk, álmodozunk, képzelődünk, megpróbáljuk alakítani a jövőt, és ha később látjuk, hogy megvalósult valami abból, amit vizionáltunk, akkor megint egy kicsit jobban hiszünk az időutazásban. Suddendorf, Jonathan Redshaw és Adam Bulley a The Invention of Tomorrow című könyvükben érveltek az előrelátás tudománya mellett. A kognitív tudósok saját kutatásaik alapján, példák sokaságán keresztül szemléltették, hogy az előre gondolkodás hogyan alakította a történelmet, a kultúrát vagy a pszichológiát, azaz hogyan próbálta az ember irányítani a jövőt. Miközben továbbra sem jutott közelebb az időgép megépítéséhez.
A múlt megváltoztatható
A múltba való mentális utazásunk során is egy új idővonalon haladunk, hisz az emlékeink inkább a tények és a képzelet keverékei, így az emlékezés nem más, mint a múlt elképzelése. Tehát míg az „igazi” időutazás nem változtat(na) a múlton vagy a jövőn, a mentális igen, ráadásul arra is lehetőséget ad, hogy a jelent alakítsuk e két irányból. Az, ahogyan a múltunkat vagy a jövőnket elképzeljük, folyamatosan változik, és ezek az új forgatókönyvek hatással vannak arra, amit teszünk, és hogyan gondolkodunk a jelenben, hogy aztán ezzel megint alakítsunk egy kicsit az elképzeléseinken. Így aztán az ember is változik, ami szintén módosíthatja a szcenáriókat.
Egészen a közelmúltig a mentális időutazás tanulmányozása nagyrészt az egyénekre és azok személyes történetére összpontosított, pedig nem biztos, hogy egyedül utazunk.
A kollektív mentális időutazás szerint az, ahogyan elképzeljük a közös jövőt vagy múltat, a jelenre is hatással van, azaz a jövőből vagy a múltból befolyással tudunk lenni a jelenre. A jövőbe való mentális utazás befolyásolhatja jelenbeli politikai döntéseinket, vagy később jobban szem előtt tartjuk a közösséget, társadalmat érintő kérdéseket.
Ha például egy választó elképzeli a jövőt, és nem tetszik neki, meginog a bizalma az országában és rendszerben, és máshova ikszel a választáson, mint azelőtt, és így járul hozzá a változásokhoz és van hatással mások életére. Az elképzelt jövő cselekvésre sarkalhat, például, hogy adományozzunk vagy segítsük az időseket, ha a vízióink alapján ezt tartjuk szükségesnek.
Tehát csak azok tudják megváltoztatni a jövőt, akik hisznek az időutazásban, és ez fordítva is igaz, azok hisznek a korok közötti átjárhatóságban, akiknek szándékuk alakítani a jövőt.
Ha hiszek az időutazásban, a jövőt is tudom alakítani
Hal Hershfield, a UCLA egyetem professzora az időérzékelés hatásait tanulmányozza. Kollégáival arra a következtetésre jutott, hogy azok az emberek, akik jobban viszonyulnak jövőbeli énjükhöz, inkább jövőorientált döntéseket hoznak, például pénzt takarítanak meg későbbre, azaz jobban alakítják a saját jövőjüket.
A jövőbeli időperspektíva megjósolhatja a környezetbarát attitűdöket is, aki hisz benne, hogy lehet még tenni a természetért a jövőben, az sokkal inkább fenntarthatósági szempontokból fogja szervezni az életét.
Egy kutatás is bizonyítja, hogy az utópiák kollektív önszabályozási folyamatokat is kiválthatnak. 2018-ban a kutatók arra kérték az embereket, hogy írják meg elképzeléseiket a lehető legjobb általános társadalomról. Azok az emberek, akik utópiaszerű jövőket képzeltek el, kevésbé voltak elégedettek az adott rendszerrel, és arról számoltak be, hogy szívesebben vesznek részt egyéni és kollektív cselekvésben e jövő elérése érdekében.
Egy másik kutatásban arra kérték a résztvevőket, hogy képzeljenek el egy „zöld utópiát”, egy „fenntartható hatékonyságot képviselő ökológia-központú társadalomból”, valamint egy „sci-fi utópiát”, ahol a technológiai fejlődés dominál. Mindkét csoport pozitívnak látta a jövőt, de azok, akik zöld utópiát vízionáltak, sokkal szívesebben vennének részt a társadalmi változásokban, és azt nyilatkozták, hogy adományoztak már nonprofit szervezetnek. Azok viszont, akik a „másik” jövőbe fektettek volna, úgy képzelték el, hogy a technológia majd minden problémát megold, ezért kevésbé éreztek késztetést arra, hogy ezt a pozitív jövőt megvalósítsák.
A kollektív mentális időutazás tehát arra emlékeztet bennünket, hogy a múlt minden emléke bizonyos mértékig rekonstrukció, jelenünket pedig folyamatosan befolyásolja az, ahogyan a jövőt és a múltat elképzeljük.
Jeremy Yamashiro, a US Santa Cruz pszichológia tanszékének adjunktusa szerint a közös jövőt is alakíthatjuk, például kulturális narratívákkal. Példaként említi a bevándorlást, amelyről teljesen más a vélekedés a jobb és a bal oldalon. Amelyik tábor alakítani tudja a közbeszédet, hatással tud lenni a jövőben végbemenő folyamatokra.
Ha megváltoztathatod a múlt narratíváját, az megváltoztatja a jövőről alkotott elképzeléseidet is
– mondta William Hirst idegtudós.
A mentális időutazás tehát lehetőséget ad arra, hogy ellátogassunk egy másik időbe, úgy, hogy valóban hatással tudunk lenni a saját vagy akár a közös múltunkra és jövőnkre, miközben tudományos szempontból egy tapodtat nem mozdultunk továbbra sem.
Időutazás = káosz
Nemrég egy tanulmánnyal is alátámasztották, hogy nem elherdált idő részt venni a privát időutazásainkon, hisz ezek fejlesztik az embert. A múltba vagy a jövőbe utazunk, óhatatlanul felidézzük a fontos és pozitív tulajdonságainkat, ez pedig megerősíti a személyiséget, önazonosabbak lehetünk és nőhet az önbecsülésünk. Az ilyen utazás után kicsit több lesz a hitünk az élet értelmében és abban, hogy kontrollálni tudjuk azt, azaz hogy képesnek érezzük-e magunkat a céljaink követésére és elérésére.
A mentális időutazás tehát azon túl, hogy végtelen szabadságot ad, kontrollálni is tudja a jövőt, szemben a „klasszikus” időutazással, ami egyfelől nem valósult meg, másfelől, amikor elképzelték, hogy mégis, nagyon zavaros képet festettek le előttünk – tökéletesen mutatja ezt a témáról gondolkodó filmek sokszínűsége.
A megvalósult időutazás többnyire csak problémákkal járna, ezt osztja az egyik legjelentősebb, időutazással foglalkozó klasszikus szerzője is. Paul Davies, a Hogyan építsünk időgépet? írója szerint a korlátlan, mindenki számára, bármikor igénybe vehető időutazás hatalmas káoszt okozna.
Davies szerint a korlátlan időutazás olyan drámai módon megváltoztathatja az általunk ismert életet, hogy fel sem ismernénk. Mivel a kronológiának nem lenne értelme, nem tudnánk könnyen megmondani, hogy valami korábban vagy később történt-e, ok vagy okozat volt-e, és elveszítjük a képességünket, hogy racionálisan előre jelezzük tetteink kimenetelét. Lényegében olyan lenne, mintha mindannyian megőrültünk volna.
Hiányzik ez valakinek?
A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.
– mondta Albert Einstein.
