Tudomány

Ezért zöld néha a bacon

HandmadePictures / Getty Images
HandmadePictures / Getty Images

A rendszeres szalonnafogyasztók közül többen felfigyelhettek már rá, hogy a hús időnként zöldes árnyalatú. Bár a témával kapcsolatban nem sok vizsgálat folyt eddig, az IFLScience az elérhető irodalom alapján megpróbálta megválaszolni, hogy mi áll a jelenség hátterében.

Az elszíneződésben szerepe van a bacon nitritekkel, sóval és nátriummal való pácolásához, alapvetően ez az eljárás adja a szalonna jellegzetes színét. 2012-ben az Oklahomai Egyetem csapata azt akarta kideríteni, hogy a zöld árnyalat káros lehet-e az egészségre.

A szakértők megállapították, hogy a zöld szín a nitritek és a húsban lévő fehérje, a mioglobin közötti kémiai reakcióból, az úgynevezett nitritégésből ered.

George Richter-Addo, a csapat tagja szerint nem tudni, hogy a folyamat ártalmas-e, mivel kevés információ áll rendelkezésre az emberre gyakorolt élettani hatásairól.

Mindenesetre kiderült, hogy egy egyszerű kémiai folyamat, amely gátolja az oxigén áramlását a vérben és lebontja a vérfehérjét, a hemoglobint, képes a vörös vért zölddé változtatni. „A lebomlott vérkomponensek azonosítása lehetővé tette számunkra, hogy jellemezzük a szalonnában és más húsokban látható rokon zöld pigmentet” – mondta Richter-Addo.

A nitriteket évszázadok óta használják a húsok pácolásához, mivel képesek lassítani a baktériumokat és a romlást, így hosszabb ideig biztonságosan fogyasztható marad az étel. Hogy rákkeltőek-e, az jelenleg is vitatott, egyes bizonyítékok azt mutatják, hogy aminokkal és amidokkal kölcsönhatásba lépve N-nitrozo vegyületeket képezhetnek, amelyek bizonyos állatokban rákot okozhatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik