Az amerikai liberálisok rémálmaiban a Rémálom az Elm utcában horrorfilmsorozat Freddy Kruegereként kísértő J. Edgar Hoover (1895–1972) az 1924-es kinevezésétől egészen a haláláig, vagyis 48 éven át vezette az FBI-t (és a Szövetségi Nyomozóiroda elődszervezeteit), összesen nyolc elnök alatt, Calvin Coolidge-tól Richard Nixonig. Bár 1965-ben, 70 évesen kötelezően nyugdíjba kellett volna vonulnia szövetségi alkalmazottként, kivételt tettek vele. Lyndon B. Johnson elnök a maga ellenállhatatlan, texasi sármjával így indokolta, hogy miért hagyta Hoovert az FBI élén:
Inkább hugyozzon valaki a sátorból kifelé, mint kintről befelé.
Bár LBJ keresztülverte a polgárjogi emancipációs törvénycsomagot és a Great Society programját, Hooverrel még ő sem mert kikezdeni. Az FBI-igazgató ugyanis annyi terhelő adatot gyűjtetett össze az amerikai politikai elitről az évtizedek alatt, hogy bárkit meg tudott volna buktatni, de ő a „törvény és a rend” fenntartásában volt érdekelt – illegális, piszkos eszközökkel is akár.
Az ideális bürokrata
A konspirációs elméletek divatos kifejezésével Hoover alatt a Szövetségi Nyomozóiroda maga lett a kormányoktól független „mélyállam” (deep state), így az FBI hitelességének a sötét emlékű Hoovernél többet már csak az X-akták tévésorozat ártott, amelyet tízmilliók néztek dokumentumfilmként. A sokszor aljas Bolondos dallamok-rajzfilmfiguraként megfestett „örökös igazgató” képét azonban árnyalta Beverly Gage a 2022-es J. Edgar Hoover-életrajzában. Rámutatott arra, hogy Hoover a maga idejében elképesztően népszerű volt: a közel 80 százalékos elfogadottságával még azt is megengedhette magának, hogy újságírók előtt „az évszázad hazudozójának” nevezze Martin Luther Kinget (erre ma már Donald Trump sem vetemedne).
A „bűnüldözés Rockefellerje” 1895. január 1-jén született Washingtonban, és szinte az egész életét az Egyesült Államok fővárosában töltötte, ahol – Clint Eastwood 2011-es életrajzi filmjéből idézve – „senki se mond le önként a hatalomról”. Protestáns, viktoriánus erkölcsű, sokat dolgozó hivatalnokcsaládban nevelkedett, Max Weber róla mintázhatta volna az ideális bürokratát. A George Washington Egyetemen végzett 1917-ben, joghallgatóként belépett a polgárháborút elvesztő Dél ügyével szimpatizáló, ultrakonzervatív Kappa Alpha diákszervezetbe. Rasszista volt, de ezen felül tudott emelkedni, ha az általa értelmezett „államérdek” úgy kívánta: a polgárjogi törvénycsomag 1964-es elfogadása idején ő számolta fel az újra aktivizálódó, gyilkosságok és lincselések sorát elkövető Ku-Klux-Klant.
Antikommunizmusából azonban sohasem engedett: a karrierje 1919-ben Mitchell Palmer igazságügy-miniszter alatt indult, az első világháború utáni kommunistahisztéria, a „Red Scare” idején. Azt ugyan ma már csak előzetesnek tekintjük a hidegháborús McCarthy-korszak egész estés filmjéhez, de a hírhedt Sacco és Vanzetti-perrel (1921-ben egy koncepciós eljárásban ártatlanul ítéltek halálra két olasz „anarchista” munkást, akiket végül 1927-ben kivégeztek) és a „kommunistagyanúsak” vegzálásával Palmer gyalázatos minisztersége a maga jogán is helyet követel a történelmi emlékezetben. (Ebben a témában érdemes megtekinteni a Sacco és Vanzetti című 1971-es olasz filmdrámát.) Ekkor utasították ki Emma Goldmant is az Egyesült Államokból – 700 sorstársával együtt.
Így született meg az FBI
Az agilis és munkamániás Hoovert Mitchell Palmer bízta meg a „radikálisok” ellen létrehozott osztály megszervezésével, 1924-ben már a Nyomozóiroda (Bureau of Investigation) igazgatói székében találjuk. Az alkoholtilalom 1919-es bevezetése a szervezett bűnözés felvirágzásához vezetett. Miközben a tiltással a szövetségi állam elesett az alkohol jövedéki adójától, addig a szeszcsempészetbe fogó gengszterek meggazdagodtak, szervezeteik megerősödtek: a kommunistákat felváltották a maffiózók az első számú közellenségek helyén.
Az 1929-ben kitört gazdasági világválság, milliók nyomorba süllyedése pedig a bankrablást hozta újra divatba, olyan szupersztárokat kitermelve, mint John Dillinger vagy Bonnie Parker és Clyde Barrow párosa, akiket modern Robin Hoodokként ünnepeltek a kisemmizettek (mígnem szitává lőve végezték 1934-ben). E bűnözőlegendák tevékenysége túllépte a tagállami határokat, így elsősorban ők jelentették azt a kihívást, amelyre a válasz a Szövetségi Nyomozóiroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) 1935-ös megszervezése volt. De kellett hozzá az „évszázad bűnügye” is – amelynek megoldásában a már börtönbe zárt Al Capone is felajánlotta a szolgálatait.
Milton Friedman közgazdász elhíresült kijelentése szerint sose hagyj kihasználatlanul egy válságot, így nem véletlen, hogy J. Edgar Hoover birodalmának létrejöttében Charles Lindbergh sztárpilóta kisfiának 1932-es elrablása is szerepet játszott. Egy ország keze szorult ökölbe, amikor holtan találták a Lindbergh bébit, így a „Lindbergh-törvény” elfogadásával 1932. július 1-jétől bővítették a United States Bureau of Investigation néven átszervezett nyomozóiroda hatáskörét:
A nyomozóiroda 1933 nyarán terebélyesedett tovább azzal, hogy egybeolvadt az alkoholbűnözéssel foglalkozó Bureau of Prohibitionnel, végül 1935-ben jött létre a ma is ismert Federal Bureau of Investigation (FBI). Mindez Franklin D. Roosevelt és a New Deal alatt történt már. Bár a demokrata elnök „baloldali” nézetei igen távol álltak J. Edgar Hoovertől, az elnökök közül vele tudott a legjobban együtt dolgozni: ha a melóról volt szó, félretette az ideológiai nézeteltéréseket.
Hazája vélt szolgálata
J. Edgar Hoover nemcsak antikommunista volt, de – ez talán nem vulgárfreudista feltételezés – minden bizonnyal öngyűlölő homoszexuális is. Munkamániájáról mindent elmond, hogy „élettársának” (és örökösének) az FBI igazgatóhelyettesét, Clyde Tolsont választotta. Azonban nem társkeresési céllal indított programot az 1950-es években a szexuális devianciák feltérképezésére, hanem hogy a magánéletükkel zsarolhassa a „kommunistákat”. A „kommunista” definiálásában nem a politikai szótárak szócikkeit követte, hanem a saját megérzéseit, de ott is Amerika-ellenes tevékenységet szimatolt, ahol nem volt.
A hazája vélt szolgálata során illegális eszközöktől sem tartózkodott, mert úgy gondolta, hogy a jogalkotás nem tart lépést a bűnözőkkel. 1971-ben lepleződött le a COINTELPRO-program, amelyet eredetileg az Amerikai Kommunista Párt „manipulálására, félretájékoztatására és bomlasztására” indított el Hoover, de végül kiterjedt minden, „felforgatónak” tekintett szervezetre. Így az FBI ügynökei a polgárjogi mozgalomba is beépültek, lejárató leveleket írogattak és ellentéteket szítottak. Ennek leghíresebb kárvallottja az 1964-ben a félrelépéseivel megzsarolt Nobel-békedíjas Martin Luther King lett.
J. Edgar Hoover álma a rendpárti Amerika volt, ám a mindent kontrollálni akaró bürokrata alatt a „fortélyos félelem igazgatott”, és neki minden csak „kartotékadat” volt. Mentsége legyen: sosem pártokban, hanem mindig az Amerikai Egyesült Államokban gondolkodott.
(A cikk írója Csunderlik Péter történész.)
