Szerdán késő délutántól nyugat felől egy ciklon érkezik hazánkba, ami egyrészt véget vet a napfényes, nyárias időnek, másrészt jelentős csapadékot hoz, főleg eleinte sok helyen zivatarok alakulhatnak ki. Ennek okán a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Vas, Zala, Somogy és Baranya vármegyére. A szöveges figyelmeztető előrejelzés szerint szerdán a délután második felétől kezdődően a délnyugati országrészben néhány zivatar kialakulhat,
Ugyanezen okból csütörtökre a teljes Dunántúl, péntekre három északkeleti megye kivételével az ország teljes területére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A Kiderül.hu előrejelzése szerint szerdán alapvetően sok napsütésre számíthatunk a gomoly- és fátyolfelhők mellett, de a nyugati vidékeken több lehet a felhő, így ott várható a legkevesebb napsütés. A nap nagy részében nem valószínű csapadék, majd késő délutántól, estétől a délnyugati megyékben már előfordulhat zápor, zivatar. A délkeleti szél élénk, a Dunántúlon, valamint az északkeleti tájakon erős lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24, 25 fok körül várható.