Tudomány

Egy nap alatt kétszer tartóztatták le Greta Thunberget

Ramon van Flymen / ANP / AFP
Ramon van Flymen / ANP / AFP

Hétvégén több nagyvárosban is klímatüntetés zajlott Európában, azonban a legnagyobb médiavisszhangot egyértelműen a hágai esemény kapta. Ezen nagyjából 1000 tüntető vett részt, köztük Greta Thunberggel is, akit aznap kétszer tartóztattak le. A „szokatlanul erős rendőri fellépés” végül az egyik tüntető súlyos sérülésével járt, írja az Euronews.

Az Extinction Rebellion egy forgalmas útszakaszt akart lezárni a megmozdulás során, tervüket pedig a rendőrségnek is jelezték. Céljuk az volt, hogy tiltakozzanak a fosszilis ipar támogatására szánt, éves szinten több milliárd eurós támogatások osztogatása ellen. A tüntetést végül erős rendőri fellépés kísérte, melynek során 437 embert tartóztattak le, nagyjából a résztvevők felét.

Az egyik nőt a rendőrautó hátuljához vittek, ahol állítólag olyan keményen akarták megbilincselni, hogy végül eltörték a könyökét. Kórházba szállításakor az orvosok megállapították, hogy tényleg törésről van szó. Mint mondta, azóta komoly fájdalmai vannak, amit a gyógyszerek csak részben tudnak kezelni. A helyszíni beszámolók szerint Thunberggel is keményen bántak a rendőrök, aki viszont szabadulása után megkísérelt lezárni még egy autóutat, így ismét letartóztatták.

A klímavédelmi aktivistákból álló szervezet szerint a szombaton Hágában bemutatott erőszakos rendőri fellépés részt az Európa-szerte tapasztalható, a klímatüntetőket érő abúzusnak, és a tüntetések elleni szervezett fellépésnek. Az ENSZ környezetvédőkkel foglalkozó jelentéstevője, Michael Forst többször is aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a rendőrség, a kormányok és a média hogyan bánik a klímaaktivistákkal.

Kapcsolódó
Mivel haragította magára Greta Thunberg a klímavédőket?
Az elmúlt években nagy hatással voltak a nyugati világra a különböző aktivista csoportosulások, így például a feketék, a nők vagy az LMBTQ-személyek jogaiért, illetve a klímavédelemért küzdők. Ugyanakkor a palesztin-izraeli konfliktus miatt most repedések látszanak ezekben a mozgalmakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik