Tudomány

Befogták az ausztrál települést rettegésben tartó krokodilt

Tibor Bognar / Getty Images
Tibor Bognar / Getty Images

Hatalmas, 3,9 méter hosszú krokodilt fogtak be az ausztráliai Queensland északi részén – írja az ABC.

A példány hónapok óta rettegésben tartotta a helyieket.

A bordás krokodilról Lawrence Perticato számolt be a hatóságoknak, akinek cordeliai háza épp a Herbert folyóra néz. A férfi szerint az állat fenyegetően viselkedett vele szemben, miközben füvet nyírt, és megette szomszédja három tyúkját.

„Egész életemben a folyónál éltem, hozzászoktam a krokodilokhoz, és tudom, mikor veszélyes egy példány” – nyilatkozta a Perticato. Mint hozzátette, az érintett egyed viselkedése nagyon aggasztóvá vált, már horgászni sem mert csónakjával.

Ella Meeve vadvédelmi tiszt szerint a Környezetvédelmi, Tudományos és Innovációs Minisztérium már hónapok óta próbálta csapdába ejteni az állatot. Meeve kiemelte, a példány méretéből adódóan mindenképp veszélyt jelentett az emberekre.

Az úszó csapda használatára tett erőfeszítéseket a csapadékos időjárás és az árvíz akadályozta. Végül a krokodilt egy, a folyó partján felállított eszközzel fogták be, hétfőn pedig begyűjtötték. Az állatot Townsville-be vitték, ahonnan egy krokodilfarmra vagy állatkertbe szállítják majd tovább.

Perticato szerint az eset bebizonyítja, hogy a folyók környékén érdemes mindig óvatosnak lenni. Mint elmondta, a Herbertben az elmúlt 20 évben exponenciálisan megsokszorozódott az egyedszám, a krokodilok pedig egyre kevésbé félnek az embertől.

Kapcsolódó
Hatalmas krokodil ugrott a horgász csónakjára
A férfi becslése alapján a hüllő 4 méter hosszú lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik