Komoly vitát váltott ki Magyarországon, hogy az EU engedélyezte a rovarok élelmiszerként való hasznosítását, miközben az idehaza forgalmazott élelmiszerek összetevőit megvizsgálva kiderült, hogy bizony eddig is voltak olyan ételek, melyekben ízeltlábúak voltak. Most úgy néz ki, hamarosan a hangyák is felkerülhetnek a terítékre a világ sok országában, amelyek amellett hogy érdekes gasztronómiai megoldást jelenthetnek, fenntarthatóbb gazdálkodást tehetnek lehetővé, írja az IFLScience.
Az American Chemical Society tavaszi eseményén bemutatandó tanulmány szerint a közöséges feketehangyák savas, ecetes íze tökéletes helyettesíthetője lehet a konyhákon az ecetnek és a citromlének. A Chicatana hangyáknak a hihetőbb húsalternatívák készítésében lehet kulcsszerepe, mivel a testükben található pirazin és aldehidek ugyanolyan vegyületek, mint amilyenek a húsok főzésekor keletkeznek.
Emellett az is lehetséges, hogy a nagyüzemi rovartenyésztés fenntarthatóbb megoldást jelenthet, mint amit a húsipar kínál, igaz jelenleg új keletű, és igen költséges alternatívának tartják. Míg a kutatók szerint a hangyák változatos ízprofilja sok lehetőséget tartogat, nem lesz mindenki számára fogyasztható. Ennek oka, hogy a rákfélék és kagylók fogyasztásakor allergia jeleit mutató emberek leggyakrabban a tropomiozin fehérjét nem bírják, ami bizony sok ízeltlábúban is megtalálható.