Tudomány

Saját népe fejezte le az angol királyt

Hulton Archive / Getty Images
Hulton Archive / Getty Images

I. Károly angol király 375 éve, 1649. január 30-án halt meg Londonban. Az eset példátlannak számított a korban, ugyanis Európában ez volt az első alkalom, hogy egy uralkodót saját népe végeztetett ki – írja a Rubicon.

Háború a király ellen

Károly – akárcsak apja – sokáig abszolút módon uralta és kormányozta Angliát és Skóciát is. Mindez azonban megváltozott 1940-ben, amikor a pénz szűkében álló király a skótok lázadása miatt kénytelen volt összehívni az országgyűlést. Ettől kezdve heves politikai ellentét kezdett kibontakozni: Károly teljhatalomra vágyott, a parlament pedig korlátozni akarta őt, ez az ellentét pedig 1642 januárjában polgárháborúba torkollott.

Hatéves fegyveres küzdelem kezdődött, amelyben a parlament erői sorra nyerték a fontos csatákat. A királyt végül 1648-ban foglyul ejtették, ám a parlament nem akarta kivégeztetni, megszavazták, hogy trónon hagyják Károlyt, csupán megkurtítják hatalmát. Oliver Cromwell parancsnok viszont a király visszatérését támogató parlamenti képviselők közül 40 főt elfogatott, hogy biztosítsa a szükséges többséget Károly számonkéréséhez, a per megindításához.

Perbe fogják az uralkodót

Az uralkodót 1649 januárjában szállították Londonba, ahol egy 135 tagú bíróság előtt kellett volna felelnie tetteiért, ám végül csak 68 fő jelent meg. A John Cook vezette vizsgálóbizottság nem volt egyszerű helyzetben, hiszen Anglia történetében korábban soha nem akadt példa arra, hogy egy királyt – főleg a halálos ítélet szándékával – bíróság elé citáljanak, ezzel együtt pedig a pernek sem a közvélemény előtt, sem a képviselők soraiban nem volt megnyugtató támogatottsága.

Károlyt azzal vádolták, hogy zsarnokként korlátozta az angol polgárokat, majd a polgárháború alatt fegyverrel támadt saját népére, ami hazaárulásnak minősül. A király a pert elvesztette, január 27-én halálra ítélték. A kivégzésére, amelynek módja lefejezés volt, 1649. január 30-án került sor Londonban. Angliában ezután bevezették a köztársaságot, de 11 évvel később a parlament visszavonta azt a törvényt, amely szerint senki nem tarthat igényt Anglia trónjára, így 1660-ban a Stuartok visszatérhettek a szigetországba. Az új uralkodó, II. Károly szörnyű bosszút állt: mindazokat, akik közreműködtek az I. Károly ellen lefolytatott eljárásban, „királygyilkosokként” halálra ítélt.

Kapcsolódó
Kegyetlenül végezték ki a magyar tudóst a kommunisták
Hiába tett meg mindent a vérontás elkerüléséért, nem kegyelmeztek neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik