Tudomány

Iható hab segíthet a rák legyőzésében

byryo / Getty Images
byryo / Getty Images

Szén-monoxidot tartalmazó hab fogyasztásával növelhető bizonyos rákkezelések hatékonysága egy új tanulmány szerint – írja a Science Alert. A készítménytől azt remélik, hogy képes javítani a rákos betegek túlélési esélyeit.

A különös kísérletbe azután kezdtek bele a kutatók, miután észrevették, hogy a dohányzó emberek – érdekes módon – jobban reagáltak a sejtpusztulást csökkentő kezelésekre. A tudósok szerint a jelenség mögött a szén-monoxid állhat, amelyből a dohányosoknak több van szervezetében az átlagos emberekénél.

A szakértők ezért létrehoztak egy szén-monoxidot tartalmazó habot, amelynek megivása a dohányzás káros mellékhatásai nélkül növelheti a kezelések eredményességét.

A laboratóriumi körülmények között, prosztata- és hasnyálmirigyrákos egereken és emberi sejteken elvégzett vizsgálatok kedvező eredményeket mutattak: a habból fogyasztó alanyok esetében jelentősen csökkent a tumorok növekedése.

Attól persze még messze van a készítmény, hogy emberek is fogyaszthassák, hiszen szén-monoxidot juttatni a szervezetünkbe alapvetően nem túl jótékony hatású, így még sok kísérletre van szükség ahhoz, hogy teljesen biztonságosnak lehessen nevezni.

Kapcsolódó
Új rákellenes anyagot hoztak létre magyar kutatók
A vegyület jóval kevésbé megterhelő módon fejti ki hatását a kemoterápiánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik