Tudomány

Rejtélyes védőárkot találtak Jeruzsálem városa alatt

Yuval Gadot
Yuval Gadot

Hatalmas árkot fedeztek fel a régészek egy jeruzsálemi parkoló építése során. Az ott talált várfalnak a kutatók szerint fontos szerepe volt az ókori városképben, ugyanis ez választotta el a terület nagy részét a kiemelt fontosságú szent helyektől, például a Templom-hegytől – írja a LiveScience.

A kőből épült vizesárok közel 30 méter széles és 6 méter mély. Építésének pontos dátumát egyelőre nem tudták megmondani, de úgy gondolják, valamikor az időszámításunk előtti 9. század környékén, a vaskorban építhették. Yuval Gadot, a Tel-Avivi Egyetem régészprofesszora szerint az építmény célja az volt, hogy elválassza az északi Akropoliszt a délre található régi várostól.

A régész az építményt egyedülállónak, egyben monumentális projektnek nevezte, amelyet csak a város felett uralkodó királyok kezdeményezhettek akkoriban.

Amennyiben jól tippelnek időben a régészek, a projektet Júdea egyik korai királyához lehet kötni, akiről az Ószövetségben is található említés. Kiemelték: a védőárok lehetővé tette azoknak, akik a Templom-hegyen éltek, hogy korlátozzák az újonnan épült akropolisz megközelítését – így fizikai és szimbolikus szakadékot hozva létre a város lakói között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik