Pol Pot és a Vörös Khmer mozgalom 1975-ben kezdődött, nagyjából négyéves rémuralma a történelem legsötétebb fejezetei közé tartozik.
A történteket még tragikusabbá teszi, hogy mindez egy – ázsiai viszonylatban különösen – kis lélekszámú, gazdasági és katonai értelemben is gyenge országban történt, és ha a tömeggyilkosságok léptékével nem is, azzal azért tisztában lehetett a világ, hogy nagyjából mi folyik az országban.
Beavatkozni azonban senkinek nem állt érdekében, sőt: Kína saját térségbeli befolyásának növelését remélte Pol Pot támogatásától, a vietnámi háborút frissen elvesztő Egyesült Államok pedig arra jutott, egy Vietnámmal ellenséges kambodzsai rezsimnél rosszabb dolgok is történhetnének, így nem támogatott semmilyen beavatkozást. A diktátor bukását végül nem is a vérengzések okozták, hanem az, hogy rosszul mérte fel, meddig is ér ez a védelmező külpolitikai takaró.
Az egykori, bőven a modern kori Vietnám területére is kiterjedő Khmer Birodalom újjáélesztéséről hagymázas álmokat szövögető Pol Pot megpróbált a Mekong-deltában területeket szerezni a keleti szomszédjától. A határvillongásokat követően a kambodzsai erők 1977 tavaszán mélyebben is benyomultak vietnámi területre, ahol falvak teljes lakosságát mészárolták le.
Válaszul egy vietnámi offenzíva következett, de ennek célja még csak főleg Pol Pot tárgyalóasztalhoz ültetése lett volna. Amikor ez nem sikerült, a vietnámiak a kínai megtorlástól tartva visszavonultak, a háttérben viszont eldöntötték, megbuktatják a Pol Pot vezette rendszert. Már csak a megfelelő alkalomra vártak, ez pedig 1978 utolsó napjaiban adódott: a nyugati világ az ünnepekkel volt elfoglalva, Kínában a Teng Hsziao-ping vezette nyitás- és reformpolitika körüli csatározások zajlottak, a kínai vezető pedig 1979. január végére az Egyesült Államokba volt hivatalos.
Nem kellett felelnie a népirtásért
Jól mutatva a Vörös Khmer valódi erejét, a december 25-én indított vietnámi offenzíva nagyjából két hét alatt felszámolta a kambodzsai ellenállást, és 45 évvel ezelőtt, 1979. január 7-én a főváros elfoglalásával meg is buktatta Pol Potot. A diktátor megmaradt katonáival a thai határ mellett húzódó dzsungelbe vette be magát.
Itt aztán újra kifeszült fölé a reálpolitikai védőháló: Kína továbbra is fegyverekkel és pénzzel látta el a Vörös Khmert, sőt, büntetőhadjáratot is indított déli szomszédja ellen, az Egyesült Államok elítélte a vietnámi agressziót, és továbbra is a korábbi kormányt ismerte el, Thaiföld pedig örült az északi határán a vietnámiakkal szemben kialakult ütközőzónának.
A Pol Pot-féle Demokratikus Kambodzsa helyett kikiáltott Kambodzsai Népköztársaság élére a vietnámiak a Vörös Khmer egy korábban dezertált parancsnokát, Hun Sent ültették, aki aztán a vietnámi hadsereg 1989-es kivonulása utáni újrarendeződés során is át tudta menteni a hatalmát. Egészen idén augusztusig miniszterelnökként vezette Kambodzsát – hogy aztán átadja a hivatalt tábornok fiának, Hun Manetnek.
Az ellenzék tagjai és külföldi civil szervezetek időnként hírt adnak a kormánnyal szemben kiállni merők bebörtönzéséről, megkínzásáról és arról, milyen kétes eszközökkel nyeri az újabb és újabb választásokat a Kambodzsai Néppárt. A változás azonban most sem áll érdekében senkinek, Kína és az Egyesült Államok inkább azon torzsalkodik a színfalak mögött, hogy melyikük tud több befolyást szerezni az országban.
Pol Pot és a rezsimjében szerepet vállalók felelősségre vonása tehát a megkínzott, családtagjaikat elvesztett kambodzsaiakon kívül senkinek nem állt érdekében, így az egykori diktátor 1985-ig irányíthatta szervezetét. Ekkor egészségi állapota megromlása miatt vonult a háttérbe, majd 1997-ben megint visszatért a Vörös Khmer élére. Elvtársai azonban kihátráltak mögüle, amikor a kormánnyal való megegyezést kereső alvezérét, egykori hadügyminiszterét családjával együtt kivégeztette. Egy másik magas rangú vörös khmer, Ta Mok ennek ürügyén tartóztatta le, majd egy kirakatperben el is ítélték – no nem a népirtásért, hanem hűséges fegyvertársának kivégeztetéséért.
Harmincöt évnek kellett eltelnie, míg a Vörös Khmer magas rangú vezetői közül bárkit is elítéltek az 1975 és 1979 között történtekért: Pol Pot egykori helyettesét, Nuon Cseát és Khieu Szamphant először 2014-ben ítélték életfogytiglanra, négy évvel később azt is kimondva, hogy nemcsak emberiesség elleni bűncselekményekben, hanem népirtásban is bűnösek.
