A hagyomány szerint Magyarország nemesei, főpapjai és polgárai a Duna jegén, közfelkiáltással választották királyukká a törökverő nagy Hunyadi János kisebbik fiát, Mátyást 1458. január 24-én. A patetikus jelenet azóta is élénken él a köztudatban, sőt szállóigévé vált, ha „királycsinálásra”, irreálisan nagyratörő vágyakra terelődik a szó. A Duna valóban keményen befagyott azon a januáron, és a jégnek volt is szerepe a Mátyás megválasztása körüli eseményekben, de a rajta királyt választó, ünneplő tömeg csupán a jóval későbbi nemzeti romantika terméke.
Miért és hogyan lett az éppen Prágában raboskodó, 14 éves Hunyadi Mátyásból uralkodó? Hol szerepel a történetben a Duna jege? Dr. Horváth Richárd történészt, az HUN-REN BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Királyt kellett választani
A XV. századi magyar történelmi valóság felülmúlja a Trónok harca összes cselszövését és fordulatát, könnyű lenne elveszni a részletekben. Az előzményeket illetően ezért elég annyi, hogy Hunyadi János 1456-os halála után V. László király ismét megpróbálta visszavenni a Hunyadiaktól a királyi hatalom alapjait képező vagyont és jogosítványokat. Ezeket még János kapta kézhez kormányzóként, de az uralkodó 1452-es nagykorúsítása és Magyarországra való visszaérkezése után le kellett volna mondania róluk, László követelése tehát jogos volt.
A „huzavona” eldurvult, és ez vezetett Cillei Ulrik meggyilkolásához 1456 novemberében Nándorfehérváron, majd a következő év márciusában Hunyadi László kivégzéséhez és Mátyás fogságba vetéséhez – itt írtunk arról részletesen, hogy az idősebbik Hunyadi fiú összeesküvést szervezett a király ellen, felségárulást követett el, büntetése jogszerűnek és arányosnak tekinthető. A Hunyadi-párt feje ezt követen Szilágyi Mihály lett, Hunyadi János sógora és régi harcostársa, aki továbbra is szilárdan képviselte a Hinyadi család familiárisainak érdekeit.
Szilágyi és a Hunyadi-familiárisok azonnal polgárháborút robbantottak ki, ezért menekült V. László október elején először Bécsbe, majd október végén, november elején Prágába. Vitte magával Mátyást is
– mondja a 24.hu-nak Horváth Richárd.
Nem sokkal később, 1457. november 23-án az akkor még csak 17 éves uralkodó hirtelen elhunyt. Olyan váratlanul, hogy a kortársak is mérgezésre gyanakodtak, ám maradványainak vizsgálatából ma már tudjuk, hogy gyors lefolyású leukémia végzett vele. Örököst nem hagyott maga után, és olyan szerződés sem élt, amely alapján bármely európai dinasztia tagja igényt tarthatott volna a trónra: tiszta helyzet volt, a magyaroknak királyt kellett választaniuk.
Puccs az országgyűlésen
A hagyományosan Pestre, Rákos mezejére meghirdetett országgyűlés – nemesek, főpapok, a polgárság küldöttei, több ezer ember az ország minden szegletéből – rekordgyorsasággal ült össze 1458 januárjában. Hunyadi János nimbuszának köszönhetően Mátyás eleve esélyesnek számított, de több főúr, például Garai László nádor vagy Újlaki Miklós erdélyi vajda is a saját fején szerette volna látni Szent István koronáját. Az országgyűlés résztvevői hagyományosan fegyveresen érkeztek, Szilágyi Mihályt azonban a Hunyadi-familiárisok hatalmas serege kísérte.
A Garai és Újlaki vezette, a Hunyadi fiú királyságáért nem rajongó urak jóval szerényebb katonai kísérettel Budán rendezték be szállásukat, és Mátyás humanista történetírója, Antonio Bonfini beszámolója szerint először át sem mertek menni Pestre. A Duna viszont olyan keményen befagyott, hogy a Hunyadi-párti tömeg átkelt a jégen, és erőszakkal akarta a főurakat a gyűlésbe vinni. Végül, miután Szilágyi szavatolta biztonságukat, valamikor január közepe táján a királyválasztó országgyűlés elkezdődhetett.
Napokig folyt az egyezkedés eredmény nélkül, mire január 24-én Szilágyi Mihály türelme elfogyott, és igazi, faragatlan katona módjára csikarta ki a – természetesen a számára kedvező – döntést: erőszakkal. Seregét felsorakoztatta, majd „a mező közepére nyakvillákat és egy mészárosasztalt állított ki kemény hirdetmény kíséretében; aki szavazatát Mátyásra adni vonakodott, azonnali halállal fenyegette meg” – írja Bonfini mester.
Lehet, hogy ezután volt közfelkiáltás, erről nem szól a fáma, de az biztos, hogy Rákos mezején történt és nem a Duna jegén. Az esemény után a pesti parton, a mai Petőfi téren álló Belvárosi plébániatemplomban tartottak ünnepélyes szentmisét.
Csakis Mátyás engedélyével
És miért véli úgy a történettudomány, hogy Bonfini az igazat hagyta ránk? Azért, mert Mátyás király alkalmazásában állt. Az itáliai humanista a királytól kapta a megbízást és a fizetséget, történeti munkájának minden szava – elvileg – bírta az uralkodó jóváhagyását. Ahogy a történész fogalmaz, senki, de főleg nem egy tekintélyét kifejezetten óvó középkori király nem tűri, hogy negatívumok jelenjenek meg róla. És pláne nem fizet érte.
Márpedig Szilágyi tette erkölcstelen, jogszerűtlen és már a korban is szokatlan volt, Mátyásnak egy intésébe került volna, hogy kimaradjon a történetből. Mégis szerepel Bonfini művében, tehát joggal feltételezhetjük, hogy tényleg így történt. Az 1480-as évek végén, Bécs elfoglalása után hatalma csúcsán álló Mátyást már nem érdekelte ez a kezdeti kis árnyék, illetve ily módon rég elhunyt nagybátyjának is „odaszúrhatott”, akivel az utolsó években kapcsolatuk nagyon megromlott.
Szűkebben vett történetünkhöz visszatérve Hunyadi Mátyás kiadatásáról már korábban megegyezés született, ennek részleteiről, a „dupla” házassági megállapodásról itt írtunk részletesen. Az őt hazakísérő küldöttség 1458. február 9-én lépte át a morva-magyar határt, és itt kap ismét jelentőséget a jég. Szilágyi Mihály ugyanis siettette az utazást, mert félt, hogy megindul az olvadás: stabil jégen könnyen és biztonságosan mozoghatott a tömeg Pest és Buda, az események két fő helyszíne között, míg a jégzajlás napokra, hetekre ellehetetlenítette volna az átkelést.
