Tudomány

Karácsonykor 15 fok lesz

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Egy darabig még küzd egymással a tél és a tavasz, szombaton az északi-északkeleti tájakon többfelé havazhat, de a véghajrát a tél elbukja. December 24-én, vasárnap ugyanis nyugat-délnyugati irányból enyhe levegő érkezik erős széllel, az előző nap lehullott hó gyorsan elolvad majd – írja az Időkép.hu.

Szenteste napján 5-13 fok közötti maximumokat, 25-én pedig 10-15 fok közötti értékeket mérhetünk.

Karácsony első napján már a hajnal is enyhének ígérkezik, többfelé 5 fok fölött maradhatnak a minimumok, napközben pedig a tartósan naposabb tájakon kicsivel át is léphetjük a 15 fokot.

A Kiderül.hu előrejelzése szerint hétfőn, azaz december 25-én erősen felhős vagy borult idő várható, majd egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, néhol előfordulhat gyenge eső. A nyugati, délnyugati szelet főként az ország északkeleti felén sokfelé erős lökések kísérik. A minimum 2 és 8, a maximumhőmérséklet 8 és 15 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb, a déli határ közelében az enyhébb idő. December 26-án, kedden változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél, hajnalban 0, +7, kora délután 7, 14 fokot mutathatnak a hőmérők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik