Már három évtizede annak, hogy félbeszakadt a Walt Disney bemutatja című matiné: a „félbeszakadt nemzedék” tagja az, akinek nem kell elmagyarázni, miről van szó. 1993. december 12-én, vasárnap délután egy komplett generáció ült a Kacsamesék című rajzfilm előtt, Dagobert bácsi éppen magából kikelve kiabálta, hogy „Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!”, mikor jött a nemzedéki sokk, félbeszakadt a mese, és egy gyászzenés intermezzót követően kitették a képernyőre Antall József fényképét. A miniszterelnök halálának bejelentése volt az a pillanat, amikor a „Walt Disney-nemzedék” tagjai akkor is találkoztak a politikával, ha addig a szüleik nem engedték nekik, hogy megnézzék az Uborka bábkabarét.
„Amíg a szolgálatom hasznos”
Az 1932. április 8-án született Antall József politikuscsaládból származott, arisztokratikus kiválasztottság-tudat ötvöződött nála a demokratikus elköteleződéssel. Előbbinek köszönhető, hogy halálos betegen sem távozott az ország éléről, utóbbinak, hogy miniszterelnöki hivatalát nem uralkodásnak, hanem szolgálatnak tekintette. Ahogy hitvallásszerűen kifejezte a nevezetes és megrendítő, a taxisblokád idején, kórházi ápoltként adott „pizsamás interjújában”:
Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a szolgálatom hasznos.
Édesapja, idősebb Antall József a Független Kisgazdapárt egyik alapítója volt, második világháború alatti embermentő tevékenysége előtt emléktábla tiszteleg a Ferenciek terén, ahol a család lakott. Az ifjabbik Antall József 1942-től a budapesti Piarista Gimnázium diákjaként tanult, az 1948-as államosítás után Ady Endre Gimnáziummá átnevezett középiskolában érettségizett. 1950 és 1954 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, történelem, magyar nyelv és irodalom, valamint az akkor megszervezett levéltár szakon szerzett diplomát. Szakdolgozatát és egyetemi doktori disszertációját egyaránt Eötvös József politikájáról írta.
Alámerülésből az MDF elnöke
Imponáló tájékozottsága ellenére azonban történésznek „félbemaradt”, részben 1956-os tevékenysége miatt: a forradalmi bizottság vezetője lett az Eötvös József Gimnáziumban. Csak egy évet taníthatott ott, mert forradalmi szerepvállalása okán 1957-ben áthelyezték a Toldy Ferenc Gimnáziumba, ahol többek között unokaöccsét – és későbbi külügyminiszterét –, Jeszenszky Gézát tanította. 1959-ben azonban Antallt végleg „eltanácsolták” – vagyis elzárták – a pedagógusi pályától, miután diákjaival megemlékezést tartott az októberi forradalom évfordulóján.
Végül a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban helyezkedhetett el, ahogy később visszaemlékezett: „alámerült”. Tudományos munkatársból előbb 1974-től megbízott főigazgató, 1985-től főigazgató lett, miközben a 19. századi történelem kutatója kiképezte magát orvostörténésszé. Eötvös József-tanulmányait 1973-ban Ábránd és valóság címmel adta ki. Két kötetbe összegyűjtött, válogatott műveit Modell és valóság címen adták ki, immáron a halála után. A magyar történelmet példatárnak tekintette, amelyet beépített a „politikai nyelvébe”, miképp azt Szűcs Zoltán Gábor bemutatja Az antalli pillanat című 2010-es könyvében.
Az első, 1987-es lakitelki találkozón még nem vett részt, de aztán Csoóri Sándor invitálására bekapcsolódott a jobbközép-népi Magyar Demokrata Fórum (MDF) munkájába, és a második, 1988-as lakitelki összejövetelen már ott találjuk Lezsák Sándor sátrában. Az Ellenzéki, majd a Nemzeti Kerekasztal ülésein már elsősorban Antall József képviselte az MDF-et, amelynek tagjai rövid úton a karizmája hatása alá kerültek. 1989. október 21-én őt választották meg a párt elnökévé.
Lehetetlen küldetés
Az 1990-es választáson az MDF a „nyugodt erőként” pozicionálta magát a radikálisabb ellenzéki párttal, a liberális SZDSZ-szel szemben. Antall József a nyugodt, higgadt, ugyanakkor tekintélyparancsoló szereplésének köszönhetően a miniszterelnök-jelölti vitában – amelynek hangvételét jól jellemezte, hogy a nagy udvariaskodás közepette olykor egyik jelölt, se Antall, se a filozófus Kis János nem kívánta elkezdeni a válaszadást – elnyerte a történelmi felfordulás idején stabilitásra vágyó magyar választók bizalmát. Az amúgy SZDSZ-politikus történész, Szabó Miklós így tisztelgett az MDF elnöke előtt:
Antall személye döntő tényezője volt pártja 1990-es győzelmének, mivel a rivalizáló ellenzéki pártok vezetői közül egyetlen volt, akiből a tömegek kinézték, hogy parancsot tud adni beosztottaknak anélkül, hogy azok a háta mögött összenevetnek.
Antall József pártelnöki tevékenysége egy nagyszabású kudarcként értékelhető a magyar jobboldal vállalható – a 19. század végi szabadelvű és a két világháború közötti, a Horthy-rendszert opponáló kisgazda – örökségének és a német kereszténydemokrata-keresztényszociális minták ötvözésére. Egy magyar történelemben gyökerező, de korszerű, nyugati mintákat követő konzervatív párt létrehozására törekedett, de ennek eredménye az MDF három részre szakadása lett: a pártból kizárt, nemzeti radikális Csurka István 1993-ban hozta létre a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), a párt „balszárnyához” tartozó, szabadelvű politikusok pedig utóbb kiváltak a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) alapítóiként.
A párton belüli ellentétek, a koalíciós feszültségek is már jelentősen megnehezítették az Antall-kormány amúgy is „lehetetlen küldetését”: az elszabaduló infláció, a munkanélküliség, az addigi gazdasági keret, a KGST szétesésének kezelését. És mindehhez társult az emberi tragédia: nem sokkal a választási győzelem után, 1990 nyarán a nyirokérrendszer rákos megbetegedését, non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak nála. Kórházi kezelése után állapota javult, ám betegsége kiújult, és Antall József pihenés helyett, egyre fogyó erővel, de küldetéstudattal dolgozott haláláig. Szabó Miklós nekrológjából idézve: „Mózes volt, aki kivezette népét Egyiptomból, de akinek nem adatott meg, hogy belépjen az ígéret földjére.”
