Tudomány

Mutatjuk, hol és mennyi hó esik vasárnap

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Vasárnap hajnalban csapadékzóna érte el hazánkat, az Országos Meteorológiai Szolgálat az ónos eső veszélye miatt harmadfokú (piros) figyelmeztetést adott ki, amiről itt írtunk részletesen. Piros riasztás is érvényes, ennek területe folyamatosan változik, itt követheti az aktualizált állapotokat.

Emellett az ország északi felén, illetve a Duna vonalától keletre eső területeken

havazás kezdődik, a csapadék napközben fokozatosan kelet felé helyeződik.

– írja a Kiderül.hu.

Az Északi-középhegység térségében végig, de a főváros, illetve az Észak-Alföld környezetében is tartósan a havazás lesz a jellemző, másutt már inkább a havas esőre, esőre számíthatunk. A frissen lehulló hó vastagsága nagy területen elérheti a három centimétert, de kisebb körzetekben, illetve a hegyekben ennél több is lehet. A beáramló, enyhe levegőnek köszönhetően a hó egyre inkább esőre vált, estére a csapadékzóna a keleti határszélről is elvonul, elhagyja Magyarország területét.

A kialakuló hóréteg nem lesz tartós, a jövő héten ugyanis jelentős felmelegedés kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik