Tudomány

Hű barátját is megölette Hitler

Hulton Archive / Getty Images
Hulton Archive / Getty Images

Ernst Röhm német katonatiszt, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) egyik legjelentősebb alapító tagja 1887. november 28-án született. A férfi az SA vezérkari főnökeként érte el karrierje csúcsát majd saját párttársai oltották ki életét – írja a Rubicon.

Hitler hű barátja

Röhm már 19 évesen jelentkezett katonának, az első világháborúban többször is megsebesült, érdemeiért első osztályú Vaskeresztet kapott, és egészen a kapitányi (Hauptmann) rendfokozatig jutott. A háború után a hadseregben folytatta pályáját és belépett Német Munkáspártba (DAP), ahol hamarosan közeli barátságba került  Adolf Hitlerrel.

Az 1920-as évekre a párt Hitler irányítása alá került és nemzetiszocialista ideológiát kezdett vallani. A nácik megerősödésében Röhm fontos szerepet játszott, hiszen katonatisztként jelentős kapcsolati- és pénztőkét biztosított a fiatal párt számára, és részt vett a sörpuccs megszervezésében is. Hitler megbízható, régi harcostársát 1931-ben helyezte az SA paramilitáris szervezet élére.

Röhm a náci mozgalom legnagyobb hívei közé tartozott: megvetette a kommunistákat és a zsidókat, nézeteinek pedig buzgón hangot is adott. Ironikus módon éppen ez okozta a katonatiszt vesztét.

Véres leszámolás

A szélsőséges nézeteket hangoztató Röhm aggasztotta a Hitlert pénzelő üzleti köröket, a hatalmi ambíciói pedig Himmlernek, Goebbelsnek és az NSDAP más prominens tagjainak is féltékenységre adtak okot. Mindemellett a sajtóban az terjedd Röhm-ről és az SA vezetőiről, hogy homoszexuálisak. Az SS és a Gestapo eközben árulással vádolta meg Röhmöt, mindez pedig már elég ürügy volt arra, hogy leszámoljanak vele.

Hitler 1934 nyarán csapott le az SA vezérkarára, az eset hosszú kések éjszakája néven híresült el. A kancellár június 30-án reggel megjelent a gyanútlan Röhm szállásán, és a nap végéig sikeresen foglyul ejtette a szervezet legbefolyásosabb tisztjeit, akiket azonnal kivégeztetett. Hitler egyedül régi harcostársával kivételezett, neki lehetőséget adott az öngyilkosságra. A börtönbe hurcolt férfi elutasította ezt a „kegyet”, így két nappal később Michael Lippert SS-Obersturmbannführer végezte ki.

Kapcsolódó
Náci párttagból lett a „Világ Igaza”
Oskar Schindler vagyonát és befolyását felhasználva számos zsidó életét mentette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik