Tudomány

Vattacukor bolygót figyelt meg a NASA

NASA
NASA

Különös bolygót vizsgált meg a James Webb űrtávcső, amelyen homokszemek hullanak az égből, akár az eső – írja a The Guardian. Az égitest a Wasp-107b jelet kapta, és mintegy 200 fényévre található a Földtől, a Szűz csillagképben.

A Wasp-107b-t még 2017-ben fedezték fel, azonban csak most, a NASA űrtávcsövének köszönhetően tudhattuk meg, milyen körülmények is uralkodhatnak az idegen világban. A megfigyelések szerint a Naprendszeren kívüli, egzotikus égitesten homokból képződnek felhők, valamint hihetetlenül forró a hőmérséklet és pusztítóan erősek a szelek.

A tudósok a planétát vattacukor bolygónak becézik, mivel kifejezetten nagy, de ehhez képest rendkívül könnyű.

Az égitest körülbelül olyan nehéz, mint a Neptunusz, mérete azonban a Jupiteréhez áll közel. Az objektum adottságai kitűnőek ahhoz, hogy a szakértők behatóan megvizsgálhassák a legkörét, amelyből rengeteg információt tudtak meg. Amint a vizsgálatokról készült tanulmányból kiderül, a Wasp-107b atmoszférájában vízgőzt, illetve mérgező kén-dioxidot is kimutattak, amely miatt a bolygó levegőjének olyan szaga lehet, mint az égett gyufáknak.

A kutatók úgy vélik, a planétán a szilikát alapú homoknak olyan ciklusa lehet, mint a Földön a víznek. A szilárd homok elpárolog, amikor a légkör alsóbb részeibe ér, mert itt a hőmérséklet az 1000 Celsius-fokot is elérheti, majd felszáll az atmoszféra felsőbb régióiba. A mikroszkopikus homokmolekulák itt felhőket képeznek, később azonban megint összesűrűsödnek, és szilárd homokszemekként lehullanak.

A James Webb elsődleges célja az idegen világok légköreinek elemzésével az, hogy az élet jelenlétére utaló gázokat találjon bennük. A Wasp-107b persze nem egy jó jelölt erre, hiszen az őrületesen magas hőmérséklet, illetve a szilárd felszín hiánya miatt szinte semmi esélye annak, hogy élet legyen rajta.

Kapcsolódó
Az élet jeleire bukkantak egy távoli bolygón
A James Webb űrtávcső az idegen égitest légkörének összetételét vizsgálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik