Tudomány

Megtalálták a 80 éve eltűnt világháborús pilótát

NNehring / Getty Images
NNehring / Getty Images

Megtaláltak egy eltűnt második világháborús másodpilótát 80 évvel azután, hogy lezuhant a repülőgépe – írja a BBC. Az amerikai Gilbert Haldeen Myers hadnagy egy B–25 Mitchell típusú bombázóban szolgált, amely éppen szicíliai célpontokat támadt, amikor légvédelmi ágyúk lőtték le.

A szemtanúk beszámolói szerint a pilótának sikerült elhagynia a járművet még a becsapódása előtt, Myers hadnagy viszont már nem volt ennyire szerencsés. 1947-ben egy keresőosztag megpróbálta megtalálni az eltűnt másodpilótát, de nem jártak sikerrel. Most, 80 évvel a zuhanás után az angliai Cranfield Egyetem kutatói viszont meglelték a holttestét.

The Defense POW/MIA Accounting Agency (DPAA)

Az egyetem összesen 20 embert küldött a repülőgép becsapódási helyére, ahol a roncs egyes részeire és emberi maradványokra bukkantak. Utóbbiakat az Egyesült Államokba szállították, majd DNS-vizsgálat segítségével megállapították, hogy valóban Myers hadnagyhoz tartoznak. A katona november 10-én végre tisztes temetésben részesülhetett, megtalálása pedig a családjának is segíthet lezárni és feldolgozni rokonuk elvesztését.

Myers hadnagy esete nem kivételes: a második világháborúban mintegy 72 ezer amerikai katona tűnt el, akiket a mai napig sem találtak meg.

Kapcsolódó
80 éve elveszett repülőgép maradványaira bukkantak
A vadászgép gyakorlatozás közben csapódott bele a Huron-tóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik