Az Egyesült Nemzetek 1960. évi, 15. közgyűlésén fogadták el a gyarmati országok függetlenségéről szóló nyilatkozatot, ami ugyan megkérdőjelezhetetlen történelmi jelentőséggel bír, az ülés mégsem ezért szerepel kiemelkedő helyen a történelemkönyvekben. És nem is azért, mert Fidel Castro Guinness-rekordot felállító, négy és fél órás beszéddel „nyűgözte le” hallgatóságát, hanem Nyikita Hruscsov azelőtt és azóta is példátlan kirohanása okán:
Állítólag, mert a jelenetről nem maradt fenn hiteles és közvetlen hang- vagy képi bizonyíték, csak a jelenlévők visszaemlékezéseire építő médiabeszámolók, amelyeknek az összképe – tekintve a szenzációval járó túlzásokat – igencsak hézagos. Valóban megtörtént a botrányos eset? Hogyan emlékeztek rá vissza a szemtanúk? És a történet „főhőse”, aki nem sokkal korábban „lószarozott” egy nagyot Richard Nixonnak? Dr. Hahner Péter történészt, a Rubicon Intézet főigazgatóját kérdeztük.
A balhé
A dátum tehát 1960. október 12., a helyszín pedig az ENSZ New York-i székháza. A világszervezet 902. plenáris ülésén Lorenzo Sumulong, Fülöp-szigeteki küldött az elnyomott népek felszabadítását sürgető beszédében kitért arra is, hogy a Szovjetunió magába olvasztja Kelet-Európa nemzeteit.
Itt szakadt el a cérna Nyikita Szergejevics Hruscsovnál, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkáránál, ám az ezt követő perceket jelen tudásunk szerint lehetetlen hitelesen rekonstruálni. Annyi biztos, hogy a nemzetközi szervezet történetében egyedülállóan botrányos jelenet bontakozott ki.
Egyesek szerint a pulpitusra rohant, az Egyesült Államok talpnyalójának nevezve Sumulongot, és kiszorította onnan, értsd: testével kilökdöste őt a mikrofon elől. Majd visszaült a helyére, és akkor kezdte el cipőjével verni az asztalt, amikor a közjáték után a Fülöp-szigeteki küldött visszakapta a szót.
Mások úgy emlékeznek, hogy előbb tiltakozása jeléül kezdte a lábbelijével az asztalt ütni, majd, miután ez nem használt, fizikailag is fellépett, mindkét verzió szerint minősíthetetlen verbális jelzőkkel sűrűn vagdalkozva.
Le sem tudta volna venni a cipőjét?
Másnap az amerikai lapok egymásra licitálva adtak hírt Hruscsov dühkitöréséről, az a bizonyos cipő eltérő szerepet játszott a beszámolókban. Egy fiatal újságíró azt állította, hogy lekerült ugyan Hruscsov lábáról, de a főtitkár nem az asztalt verte vele, csupán dühösen rázta a kezében az ég felé, majd letette maga elé.
Egy ENSZ-alkalmazott szerint a nagy hasa miatt le sem tudta volna venni a lábáról
– részletezi a 24.hu-nak Hahner Péter.
Az említett munkatárs szerint az történt, hogy amikor Hruscsov felugrott, és a szónoki emelvény felé iramodott, valaki hátulról rálépett a sarkára, így ő kilépett a cipőjéből. Az alkalmazott egy szalvétával felvette, felé nyújtotta, a pártfőtitkár pedig – mit sem veszítve lendületéből – elragadta tőle. „Dúvadként” rohant tovább, a pulpitushoz érve pedig azzal hadonászott, ha már ott volt a kezében.
Olyan verzió is létezik, miszerint Andrej Andrejevics Gromiko szovjet külügyminisztert ragadta el annyira a hév, hogy dühében lekapta a cipőjét, amivel, ki tudja, milyen tervei voltak. Ám a pillanat hevében a kirohanó Hruscsov felé nyújtotta, aki – ugyancsak érthetetlen okból – el is vette tőle.
A cipőt illető igazság valahol ezek között vagy inkább a fedésükben rejlik, ám a szovjet szuperhatalom vezetője viselkedésével tényszerűen sokkolta a modern diplomácia művelőit: a dühkitörést Harold Macmillan brit miniszterelnök úgy kommentálta: „nekem ehhez tolmács kell”.
Van, ami büdösebb a lószarnál
Adja magát persze a kérdés, hogy cipővel vagy cipő nélkül, de mennyire volt spontán Hruscsov kirohanása, vagy inkább színjáték, hogy érdemi vita nélkül, mégis „férfiasan” távozhasson a kellemetlen helyzetből. A válasz nem meglepő módon: nem tudjuk, a főtitkár később büszkén hivatkozott a jelentere, és semmit nem tett a tisztázása érdekében. Hahner Péter úgy véli mindkét lehetőség fennáll, ugyanis Hruscsov lobbanékony, a vita hevében bármire képes ember volt: „Nixon szerint olyan öklöző, aki karmol, harap és rúg.”
Richard Nixon, az Egyesült Államok későbbi elnöke 1959-ben Dwight D. Eisenhower alelnökeként utazott Moszkvába. Hűvös fogadtatásban volt része, a Kreml nem vette jó néven, hogy az USA nem sokkal korábban csatlakozott a „Fogoly Nemzetek Nyilatkozatához”. Hruscsov neki is esett, hogy tehetett ilyet a kongresszus, hiszen szavai szerint az ember nem vécézik ott, ahol eszik, „ez a nyilatkozat pedig bűzlik, mint a lószar!”
Nixon hónapokig készült a találkozóra, tudta, hogy szovjet partnere élete egy szakaszában disznópásztorként kereste a kenyerét, nem maradt adós a válasszal:
Van, ami büdösebb a lószarnál, mégpedig a disznószar. Hruscsov ezen elnevette magát: »igaza van!« És a légkör máris oldottabb lett
– mondja a történész.
Nyikita Hruscsov indulatos, lobbanékony természetű, bárdolatlan ember volt. Részben indulatosságának tudhatjuk be a kubai rakétaválság kialakulását, ami karnyújtásnyira hozta a harmadik világháborút, és ő fojtotta vérbe az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot is. Ugyanakkor ne feledjük azt sem, hogy szakított a nyílt terrorral, a személyi kultusszal, a munkatáborok felszámolásával pedig több millió ember életét adta vissza: összességében a Szovjetunió „jobb hellyé” vált Hruscsov alatt, mint amilyen Sztálin idején volt.
Kiemelt képünkön Richard Nixon és Nyikita Szergejevics Hruscsov 1959-ben.
