„Óvakodj március idusától!” Mindenki hallotta már az elhíresült mondást, ami magát Julius Caesart cseppet sem hatotta meg. De pontosan milyen naptól is kellett volna óvakodnia?
Julius Caesar naptárreformja előtt a római év 10 hónapból állt, Caesar azonban 12 hónapos szisztémát vezetett be. Márciust Marsról, a termékenység és a harc istenéről nevezték el. A dátumok könnyebb fejben tartása miatt három nevezetes nap is akadt egy-egy hónapban: a kalenda minden hó első napjára esett, a nona a hold járásától függően az 5. vagy 7. nap lehetett, míg az idus a telihold napjának megfelelően a 15. vagy 17. napra esett. Idust a főisten Jupiternek szentelték, és márciusban a hó 15. napját, vagyis éppen a hónap felezője előtti időt jelezte.
Már maguk a rómaiak is sokat vitatkoztak arról, hogy honnan ered a kifejezés. Egyesek szerint, mivel eredetileg a telihold idejével esett egybe, maga a szó is a fény, a látvány vagy a teljesség jelentését tükrözi, mégpedig az etruszk itis (Jupiter fénye), a latin vidus (látvány, látomás), avagy a görög eidos (forma) átalakulásaként. Mások szerint viszont az ősi etruszk iudare (fel-, megosztani) igéből jön, hiszen éppen az idus választja ketté a hónapot.
