Az úgynevezett beporzó szervezetek olyan állatok, amelyek elsősorban táplálkozásuk során virágról virágra szállítják a növények örökítőanyagát, így biztosítva szaporodásukat. Növények és állatok ilyen jellegű kapcsolata mintegy 150–200 millió évre tekint vissza, miközben egyre bővült, fejlődött, és mindkét oldalon számos specializáció alakult ki – utóbbiról, mint a „virágok harcáról” itt írtunk bővebben.
Mára csak Magyarországon a háziméh mellett több mint 700 méhfaj, valamint lepkék, legyek, szúnyogok – összességében több ezer faj végzi a munkát. A növények részéről még megdöbbentőbb az egymásrautaltság: a szárazföldi zárvatermő virágos növények 80 százaléka profitál kisebb-nagyobb mértékben a beporzókból.
A beporzók pusztulásának megakadályozása többszintű és összetett feladat, amelynek a laikus tömegek számára talán legszembetűnőbb terepe az úgynevezett városi méhlegelők kialakítása és kezelése. Észak-Amerika és Nyugat-Európa településein már 1–2 évtizedes múltra tekint vissza a beporzók segítése, ám „keleten” még igen ritkák az ilyen jellegű beavatkozások, és csak az utóbbi években kezdtek szélesebb körben ismertté válni.
Magyarországon is élénk figyelem kísérte például a „hivatalos” budapesti méhlegelők kijelölését 2021-ben. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy kisebb-nagyobb, kevésbé frekventált, kieső zöldterületeket ritkábban vagy egyáltalán nem kaszálnak, netán eleve olyan növényekkel vetik be, amelyek a vegetációs időszak során folyamatos táplálékot biztosítanak a beporzóknak. Magyarán mindig van olyan faj, amely éppen virágzik, ezzel pedig virágport és nektárt kínál az „érdeklődőknek”, illetve több helyszínen úgynevezett méhhoteleket is létesítenek, segítve az üregben fészkelő méhek szaporodását.
![Kiderült, hogyan válnak be a városi méhlegelők 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/09/img_9164.jpg)
![Kiderült, hogyan válnak be a városi méhlegelők 2](https://s.24.hu/app/uploads/2023/09/img_9328.jpg)
Gondozatlan vagy természetes?
Eltelt három év, és ha végiggörgetjük a közösségi médiafelületeken a fel-felbukkanó témát, sőt a rendre fellángoló vitát, igencsak vegyes a kép. A túlnyomó többség elméletben egyetért a beporzók ily módon történő védelmével, nem sajnálja tőlük az emberi használatból amúgy is kieső zöld foltokat, ám a megvalósítás már sokaknak nem tetszik. Egyesek eleve gondozatlannak, „gazosnak” ítélik a természetközeli környezetet, míg mások szerint az egész semmit nem ér, hiszen csak az egérárpa (kutyák ellensége, közismert nevén toklász) terjed rajtuk. A társadalmi vitába nincs szándékunkban belefolyni, inkább a városi méhlegelők ökológiai „haszna” és az eddigi tanulságok nyomába szegődtünk.
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói ugyanis 2021 óta monitorozzák a méhlegelőket. Arra kíváncsiak, mennyiben segíti a beporzókat ez a típusú gondoskodás, illetve miként lehet a rendszert minél hatékonyabbá tenni – az eredményeikből készült első tanulmány itt olvasható eredetiben.
Nagyon az elején járunk, egyelőre az látszik, hogy ökológiai szempontból pozitív változások indultak be, az eredményeink pedig alapot adnak a módszer tökéletesítésére
– mondja a 24.hu-nak Dr. Szigeti Viktor biológus, az ÖK tudományos munkatársa, a kutatás vezetője.
![Kiderült, hogyan válnak be a városi méhlegelők 3](https://s.24.hu/app/uploads/2023/09/img_20230830_143549_623-masolat.jpg)
Kétszeres növekedés, de ez még nem a vége
A kutatók két típusba tartozó helyszíneket vontak vizsgálat alá Budapesten és Veszprémben. Az egyikben úgynevezett ritka kaszálást alkalmaztak, vagyis a tavasztól őszig tartó időszakban a szokásos 4–7 kaszálás helyett csak 1–2 alkalommal vetették be a fűkaszákat, míg a másiknál egyéves növényeket vetettek megközelítőleg őshonos, valamint külföldről származó magkeverékek felhasználásával. Az eredmény mindkét esetben pozitív volt: a 2021-es és a 2022-es évben összességében
Örömteli változás, de Szigeti Viktor kiemeli: ezt még semmiképp ne tekintsük „végleges” konklúziónak, ugyanis ehhez hosszabb távú monitoring szükséges. Egyrészt azért, mert eleve többéves folyamat, mire ezeken a területeken beáll az egyensúly, és stabilan képesek lesznek fenntartani a beporzókat – vagyis laikus megfogalmazással a természet magabiztosan teszi a dolgát, ha hagyják neki, ám ehhez idő kell.
A másik pedig a tavalyi időjárás: a történelmi aszályban gyakorlatilag még locsolással sem lehetett a növényeket életben tartani, ami nyilván tragikus hatással volt a beporzókra is. Az idei adatok értelemszerűen még nem véglegesek, de Szigeti annyit elárul, hogy a kedvező időjárás a méhlegelők látogatóinak a számát is jócskán megdobta.
![Kiderült, hogyan válnak be a városi méhlegelők 4](https://s.24.hu/app/uploads/2023/09/central-0713223920.jpg)
![Kiderült, hogyan válnak be a városi méhlegelők 5](https://s.24.hu/app/uploads/2023/09/img_9059.jpg)
Őshonos és mozaikos
Ami pedig a területkezelést illeti, a kutatók több megállapítást is tettek. Az egyéves fajokkal vetett virágfoltok például logikusan csak a szezon második felében szolgáltak táplálékkal, hiszen a tavasszal elvetett magokból csak nyár közepére fejlődött virágos növény. Ezek helyett inkább a természetközeli, azaz minél több őshonos fajt tartalmazó magkeverékeket kellene előtérbe helyezni, amely önmagát fenntartó élőhelyet képes létrehozni. A cél természetesen az, hogy mindig legyen a közelben éppen virágzó növény, jelen tudásunk és tapasztalatunk szerint pedig az ideális városi méhlegelő összetett kezelést igényel.
A legjobb az lenne, ha az adott park elzárt, kevésbé használt és taposott részein őshonos, lehetőleg évelő fajokat telepítenének, máshol pedig mozaikos kaszálást alkalmaznának
– foglalja össze Szigeti Viktor.
Messze van még az az ideális állapot, amikor egy-egy zöldterület egyszerre elégíti majd ki a beporzók és a lakosok igényeit is, ami hosszabb távú és szorosabb együttműködést igényel a tudomány és a döntéshozók között. Ma még a Kárpát-medencei őshonos fajokat tartalmazó magkeverékek beszerzése is nehézkes, illetve a „jó gazda szemlélet” is tovább erősíthető, ugyanis sok esetben láthatunk még egérárpával, parlagfűvel benőtt útszéleket, parkrészeket, olykor „méhlegelőket” is.
![Kiderült, hogyan válnak be a városi méhlegelők 6](https://s.24.hu/app/uploads/2023/09/img_9827.jpg)
A beporzókat segítő projektek – az ÖK ezen kiadványa részletesen foglalkozik azzal, hogy mit tehetünk értük városi környezetben – nyertesei elsősorban a városi populációk, vagyis az előnyök helyi szinten érvényesülnek, ma még korai lenne régiós, esetleg országos jelentőségüket megbecsülni.
A természetes környezet pusztulásának mértékét tekintve mindenesetre nem tűnik túlzásnak, hogy az ember által biztosított menedék egyre több faj esetében értékelődik fel. Sőt. Az egyik monitorozott méhlegelőn, a XII. kerületben a kutatók megtalálták a Nomada thersites faj egy példányát. Ez a kistermetű méh
Az épített környezet betondzsungelében megjelenő, természetközeli foltok bizonyítottan jótékony hatással vannak az ember lelki egészségére is. A méhlegelők kialakítása és fenntartása nem működhet a lakosság támogatása nélkül, Szigeti Viktor kiemeli, hogy a jövőben egyre inkább szeretnék bevonni munkájukba az úgynevezett citizen science műfaját. Ilyenkor a kutatók átlagemberek segítségét kérik az adatgyűjtéshez, a beporzó rovarok felmérésében például az ÖK és a Debreceni Egyetem közös kezdeményezése a Pollinátor monitoring, amibe bárki bekapcsolódhat.