A XIII. században egy különleges teremtmény érkezett az angol király udvarába: egy „sápadt” vagy „fehér” medve. Bár nem lehetünk tisztában a rendszertani besorolásával, nagy valószínűséggel egy jegesmedvét tisztelhettünk a személyében. Nemcsak a leírások, de az adományozó személye is erősíti ezt a feltételezést: IV. Haakon norvég király ugyanis nem üldögélt sokat a babérjain, sok hódító hadjáratot vezetett, és birodalmához csatolta Izlandot és Grönlandot is, így a sarkvidéki állatsereglet számára sem lehetett ismeretlen.
Hogy miként ejtették fogságba a jegesmedvét, arról nem maradtak megbízható beszámolók, 1252-ben mindenesetre már III. Henrik angol király birtokába került őkelme, aki a királyi állatkert erre rendeltetett helyén, a londoni Towerben jelölte ki a lakhelyét. A megfelelő élelmezésről azonban nem gondoskodott, csak aprópénz állt a gondozók rendelkezésére, így kénytelen-kelletlen „önellátásra” szorult a külhoni ragadozó.
A londoniak körében rendkívüli látványosságnak számított, amikor a medve norvég illetőségű gondozója a szájkosárral, nyakörvvel és egy vastag kötéllel megfékezett állatot a Temze partjára sétáltatta, hogy a medve saját mancsával egészítse ki szegényes menüjét. Ez az esemény mindaddig örömmel töltötte el a szájtáti közönséget, amíg a medve az örök jégmezőkre nem távozott – illetve, amíg az 1255-ben érkező elefánt el nem lopta tőle a show-t.
