Bár az elmúlt húsz évben szinte csak gagyi „vígjátékokban” láthattuk, alighanem minden idők egyik legjelesebb színésze Robert De Niro, aki New York bohémnegyedében, Greenwich Village-ben látta meg a nagyvilágot. Miután apja elhagyta a családot, részben festőművész édesanyja, részben az utca nevelte fel „Kis Itáliá”-ban. Első színpadi szerepe az Óz, a csodák csodája Gyáva Oroszlánja volt egy iskolai előadáson, de későbbi legemlékezetesebb alakításaiban dühöngő emberállatként mutatkozott – ha nem éppen hűvös, számító gengszterként.
Több mint száz film stáblistáján találkozhatunk a nevével. Legihletettebb alakításaiban önjelölt messiásokat láthatunk, akik végül elégetik saját magukat, megváltás helyett pedig felperzselik a környezetüket – mint Travis Bickle az 1976-os Taxisofőrben, aki most biztos megkérdezné: „Hozzám szólt?”
Scorsesével és Coppolával
A színészzsenit Brian De Palma fedezte fel, de „Új Hollywood” egy másik – még jelentősebb – rendezőjével, Martin Scorsesével alkotta a filmtörténet egyik legerősebb alkotópárosát. Az 1973-as Aljas utcáktól számítva mindmáig tíz filmben működtek együtt. Pályafutása első Oscar-díját mégis Francis Ford Coppolának köszönheti, aki De Niróra rábízta a fiatal Vito Corleone szerepét a Keresztapa-trilógia 1974-es, második részében. Második Oscar-díját (1981) már természetesen Scorsese-filmért, Jake LaMotta bokszoló (1922–2017) megformálásáért kapta az 1980-as Dühöngő bikában.
Martin Scorsese a Rocky-filmek sikerének köszönhetően forgatta le az ökölvívás Tony Montanájának karriertörténetét, mondhatni önterápiás célzattal. Scorsese ekkor a legmélyebb válságba jutott, musicalkísérlete, az 1977-es New York, New York megbukott (pedig Robert De Niro partnere Liza Minelli – amúgy az 1939-es Óz-film Dorothyja, Judy Garland lánya – volt), felesége elhagyta, kokaintúladagolással került kórházba, teljesen szétesve, összeomolva. Így Scorsese úgy állt hozzá a rendezéshez, hogy ez lesz az utolsó alkotása.
Az új gengszterfilmek
De Niro is mindent beleadott: teljesen átlényegülve hozta a kulturálatlan tesztoszteronbombát, a vadállati bokszolót, aki gyorsan felér a csúcsra, világbajnok lesz, de képtelen bármit is konzerválni, mindent felzabál és elemészt. A színész közel harminc kilót szedett fel, hogy eljátszhassa a süllyesztőben, lokálokban eltűnő, elhízott Jake LaMottát Martin Scorsese verítékkel és vérrel (helyesebben a fekete–fehér filmben olvadt Hershey’s csokoládéval) megfestett életrajzi mozijában.
Szintén sokat hízott, hogy ne lötyögjön rajta Al Capone szmokingja az Aki legyőzte Al Caponét címét 1987-es gengszterfilmben, amelyben Brian De Palma a chicagói szeszcsempész-maffia ellen harcoló Eliott Ness különleges ügynök önéletrajzi kötetét adaptálta. Ha pedig az 1990-es évek legendás De Niro-alakításairól kell megemlékezni, akkor adja magát további két maffiafilm, az 1990-es Nagymenők és az 1995-ös Casino.
Ezekben Martin Scorsese alapjaiban rendezte át a gengszterfilmek műfaját, mert – miképp Balázsy István írta a Régen minden jobb volt – Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai című könyvben (Napvilág, 2021) – „a rusztikát felváltja a rock’n’roll, Nino Rotát Mick Jagger és Eric Clapton”, és e filmek tökéletesen bemutatják „a kőszikla helyett mocsárra épített hatalmi struktúrákat”. Nem tudjuk, hogy Robert De Niro és Martin Scorsese még hányszor fognak forgatni, de a 2019-es Az ír című maffiasztorival mindketten elkészítették a „karrierösszegző kilépőfilmjüket”.
