Hiába sikerült keresztülvinni az 1848. április törvények elfogadtatását a bécsi udvarnál, az első felelős magyar kormány mozgásterét igencsak korlátozta az a tény, hogy viszonylag széles körű gazdasági önállóságába nem tartozott bele a pénzkibocsátás joga, illetve a pénzforgalom bármilyen ellenőrzése vagy befolyásolása. A törvények ugyanis nem változtattak azon, hogy a Habsburg Birodalomban kizárólag a nemzeti bankként működő Oesterreichische Nationalbanknak (ONB) volt lehetősége pénzt kibocsátani.
Részben közadakozásból
Pénzügyminiszterként Kossuth Lajos azt a tervet dolgozta ki, hogy saját, ezüstfedezetű bankjegyeket bocsát ki, a nemesfémet pedig a Magyarországon forgalomban lévő ONB-bankjegyek beváltásával teremti meg. Az ONB azonban nem volt hajlandó (és a fedezet elégtelensége miatt képes sem) saját nemesfémkészleteit a magyar kormány rendelkezésére bocsátani, így más utat kellett keresni. A pénzügyminisztérium a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankhoz fordult. Megszületett egy megállapodás, amelynek értelmében a magyar polgárokat felhívásban ösztönözték arra, hogy utalványokat vásároljanak a banknál, és az így, illetve közadakozásból összegyűlt nemesfém fedezetével a pénzintézet ennek fejében összesen 12,5 millió forintnyi papírpénzt bocsát ki.
A kormány 1848. augusztus 5-én hirdette ki a papír fizetőeszköz – az első magyar papírpénz – bevezetését. A Tyroler József rézmetsző tervei alapján Landerer József nyomdász segítségével legyártott kétforintos bankjegyek ezután kerültek forgalomba, ezeket az egyforintosok követték.
Büntették a Kossuth-bankót
Kezdetben a Kossuth-bankó néven elhíresült papírpénzek fedezete bőven megfelelt a korban szokásosnak, ám a politikai helyzet elmérgesedése és a szabadságharc kitörése után a magyar állam hirtelen megnövekvő pénzigényét ilyen konzervatív módon lehetetlen lett volna fedezni. Kossuth már júliusban 42 millió forintot kért a magyar honvédség felállítására, a költségek pedig folyamatosan nőttek.
Más lehetősége nem lévén, a különben is ritkán óvatoskodó Kossuth beindította a bankóprést, ezután a forgalomban lévő pénz mennyisége rohamosan emelkedett, ezzel párhuzamosan a címletek is nőttek, előbb az öt-, végül pedig még a százforintos bankjegyet is bevezették. Mivel a nemesfémfedezet aránya rohamosan zuhant, a bankók mögött ekkor már alig állt valós érték, különösen azután, hogy Buda és Pest téli elfoglalásakor a császári erők a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál lévő nemesfémkészletet Bécsbe szállították (igaz, rövid határidővel lehetőséget adtak az Ausztria által is elismert egy- és kétforintosok ONB-pénzre történő átváltására).
Ezután a magyar pénz értékét pusztán a „honfiúi lelkesedés” tartotta meg úgy, ahogy, a vereség után pedig természetesen ez is semmivé vált. Érzelmi értéke ugyanakkor jócskán maradt a Kossuth-bankóknak, amelyeknek a megsemmisítéstől megmenekült példányai a szabadságharc nagy becsben őrzött relikviái maradtak, a császári hatóságok pedig főbenjáró bűnként üldözték a birtoklásukat.
