Minden bizonnyal igen szűk réteg olvas kora újkori nyelvezettel írt verseket csupán saját szórakoztatására, ám mindannyian ismerjük, hogy „emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek” a végvári vitézek adnak, és Júliára gondolva „Ez világ sem kell már nekem/Nálad nélkül, szép szerelmem” sóhaj hagyja el ajkunkat. Balassi Bálint, a költő, a magyar szerelmi és vallásos költészet megteremtője, az első katonadalok szerzője méltán foglal el meghatározó helyet irodalmunkban, csaknem fél évezred távlatából is bírja a nemzet tiszteletét.
Balassa Bálint viszont, az ember, egyre inkább elmerül a feledés homályában, pedig kevés nála izgalmasabb, fordulatosabb életutat ismerünk. Nyughatatlan vére konfliktusok sorába hajszolta, perek sokasodtak a nyakán, menekülni kényszerült. Nőügyek, tivornyák, hatalmas ivászatok és ismét nőügyek, végvári harcok, nagy verekedések, családi viszályok. Élete nagy része azzal telt, hogy próbált talpra állni. Majd alig harminc évesen, az ország felszabadításáért küzdve halt hősi halált 1594. május 30-án.
Dr. Czuczor Gergely történésszel, a Rubicon Intézet munkatársával, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk.
A „milliárdos csemete”
Gazdag, befolyásos arisztokrata családban látta meg a napvilágot 1554-ben Zólyom városában, a família rokoni kapcsolatai egészen a legmagasabb körökig értek. Bálint, miként édesapja, János is a Balassa nevet viselte, minden esetben így mutatkoztak be, így hivatkoztak magukra, fenti Balassi/Balassa hivatkozás tehát nem elírás – előbbi alak később, az utókor révén terjedt el és vert gyökeret. A továbbiakban a Balassit használjuk, hiszen így él a mai köztudatban.
Remek oktatásban részesült, a nagy humanistát, Bornemisza Pétert nyerték meg nevelőjének, majd évekig Nürnbergben tanult. Megvolt mindene, úgy képzeljük el, mint a mai milliárdosok gyerekeit, ám esetében a lehetőséghez komoly tehetség is párosult. Felsőfokú iskolát ugyan nem végzett, de
Balassi átlagon felüli műveltségre tett szert. Nyolc nyelvet beszélt, egyes források külön megjegyzik, hogy a törököt például művészi szinten bírta, amiből egyébként később lett is problémája
– mondja a 24.hu-nak Czuczor Gergely.
Zavaros és veszélyes időszakban született és élte életét. Budát és az ország középső területeit az Oszmán Birodalom uralta, az ország nyugati és északi részeit a Habsburgok, a magyar állami lét egyedül többé-kevésbé az 1570-re fokozatosan önállóvá váló Erdélyi Fejedelemségben élt tovább. Az egy ország, három hatalom kiszámíthatatlanná tette a politikát, fejek hullhattak porba, ősi birtokok veszhettek el örökre egy-egy rossz lépés vagy ármánykodás miatt. És a legrosszabb, hogy hazánk területe gyakorlatilag hadszíntérré vált.
A nők bálványa, aki meghódította Bécset
Balassa Jánosnak is meggyűlt a baja ellenfeleivel: 1569-ben hamis levelek alapján vádolták be felségárulással Habsburg Miksánál. A bécsi udvartól nem álltak távol ekkoriban a politikai koncepciós perek, az így elkobzott vagyonoknak bőven volt helye a török elleni harcokban, Balassa Jánost is rögvest letartóztatták Pozsonyban. A család Lengyelországba menekült, majd rövidesen János is követte őket, miután felesége, Sulyok Anna lefizette férje őrzőit. Évekbe telt, mire sikerült tisztáznia magát, ám 1572-ben nemcsak hazatérhettek, de a király kegyét is visszanyerték.
Még ebben az évben, az akkor 18 esztendős Bálint elkápráztatta a bécsi társaságot. Meghívást nyert ugyanis Rudolf trónörökös pozsonyi koronázására, a szertartás utáni ünnepségen pedig olyan magyar táncot járt el, ami meghódította a magas úri közönség – elsősorban a hölgyek – szívét. Jóképű, jó kiállású fiatalember volt, széles műveltségének köszönhetően kellemes társaság, és ezt ő maradéktalanul ki is használta.
Az ifjú meghódította az udvari köröket, aktív társadalmi életet élt, mígnem 1575-ben Miksa háborúba szólította. Az erdélyi Habsburg-párti trónkövetelő, Bekes Gáspár oldalán kellett hadba vonulnia Báthory István fejedelem ellen – egyfajta hűségpróbának szánta ezt a király a korábban kompromittálódott famíliának.
Lengyelország is a lábai előtt, majd jött a nagy csalódás
A kerelőszentpáli csatában 1575. július 8-án Bekes vereséget szenvedett, Balassi Bálint pedig Báthory fogságába esett. Megsebesült a csatában, de a legjobb ellátásban részesült, hiszen az arisztokrata szolidaritás jegyében a fejedelem saját orvosa kezelte. Báthory István annyira megkedvelte Balassit, hogy felkarolta, maga mellé vette a krakkói királyi udvarba is, amikor 1576 májusában elnyerte a lengyel trónt.
Báthoryt (is) elvarázsolta, gondoljunk csak bele, halálos ellenségek voltak a csatatéren, majd néhány hónap múlva már mondhatni baráti a viszony, Balassi a fejedelem és lengyel király egyik kedvenc udvaroncává vált
– emeli ki a történész.
A krakkói és varsói humanista udvarban eltöltött két év volt a költő életének legboldogabb szakasza, ugyanolyan ismertségre és népszerűségre tett szert, mint Bécsben, a társaság egyik legfeltűnőbb figurájaként, női szívek elrablójaként élte világát. Az „aranykornak” végül önszántából vetett véget 1577-ben: édesapja haláláról értesülve (édesanyját négy évvel korábban vesztette el) hazautazott öröksége átvételére.
Csakhogy csalódnia kellett, a főúri birtok tulajdonjoga helyett egy családi perpatvar kellős közepébe csöppent, amelynek végén nagybátyja, Balassa András gyakorlatilag teljesen kiforgatta apai jussából. Véget nem érő pereskedés kezdődött, ám ez a lényegen mit sem változtatott, miszerint Balassi Bálint elszegényedett. A krakkói udvar kényelmes aranykalitkája és a felvidéki nagybirtok vonatkozásában két pad között a padlóra huppant.
A végvári vitéz: „elfenekeltem”
Nemesi ifjaknak, főleg a török dúlta Magyarországon ilyenkor a katonáskodás jelentett kitörési lehetőséget, a hadakozástól vagyont, hírnevet, végső soron pedig az uralkodó jóindulatának elnyerését remélhették. Ezzel kezdődött Balassi Bálint vitézi karrierje 22 éves korában. Számos sikeres portyát vezetett legényeivel, a határ több pontján is szolgált, „pályafutását” perek tucatjai kísérték.
A vádak legtöbbször nőügyekből, részeg tivornyákból, verekedésekből adódtak, minden jel arra mutat, hogy Balassi nem igyekezett visszafogni magában a bormámorban felcsapó virtust. Hatalamaskodásokról, duhajkodásról, marhák elhajtásáról szóltak a panaszok, egy fiatal özvegyet az országúton próbált leteperni vagy éppen hatalmas vircsafttal követelte az éjszaka közepén a már alvó bordélyház megnyitását a környékbeliek rémületére. Hosszan folytathatnánk a sort.
Ekkoriban, feltehetően remek török nyelvtudása és az oszmán kultúra iránti érdeklődése okán tapadt Balassira a törökösség hamis vádja is, magyarán az, hogy lepaktált az ellenséggel. A történész összességében permanens vesszőfutásként értékeli Balassi hazatérése utáni éveit erősen zilált anyagi helyzettel, amelyből a házasságba próbált menekülni, de ebből is baj lett – és nem csak azért, mert a még tőle is szokatlan súlyú balhét épp esküvője napján csinálta meg.
Házasság, a nagy balhé és a szerelmi csalódás
Történt ugyanis, hogy beleszeretett elsőfokú unokatestvérébe, az egri hős, Dobó István leányába, Dobó Krisztinába. A menyegzőt 1584 karácsonyán tartották Sárospatakon az ara testvére, Dobó Ferenc felső-magyarországi várában. Nem tudni, milyen indíttatásból, valószínűleg részeg virtustól hajtva a lagzi egy pontján, húsz legényét maga mellé parancsolva átvette Sárospatak várát hozományként. Pontosabban megpróbálta, mert a túlerőben lévő helyőrség megakadályozta a várfoglalást, a csetepaté végeztével azonban az esküvői mulatságot már egy más helyszínen kellett folytatni.
Krisztina családja azonban nem nézte jó szemmel a frigyet, Ferenc a Szentszéknél vérfertőzéssel, Bécsben királyi vár elfoglalásának kísérletével (főben járó bűn, felségárulás) vádolta be újdonsült sógorát. Mindkét per sokáig húzódott, előbbi 1588-ban ért véget, a pápai ítélőszék előtt megállt a vérfertőzés, az egyház érvénytelenítette a házasságot.
Hiába fűzte talán eleinte szerelem Krisztinához, a „válás” kimondásakor már elhidegültek egymástól, Balassi fizikailag és lelkileg is maga mögött hagyta ezt a házasságot. Régi-új múzsája, Losonczi Anna nyomában járt. Annával gyerekkoruk óta ismerték egymást, plátói szerelem fűzte őket össze, de útjaik nem találkoztak, a nő máshoz ment feleségül. 1587-ben azonban elhunyt második férje, Ungándi Kristóf egri kapitány, majd horvát bán, Balassi ki is használta a lehetőséget.
Udvarlás lett a vendégségből
Óriási csapás lehetett ez Balassinak, miközben anyagi gondjai fokozódtak, és a sárospataki „várfoglalás” óta a felségárulás is Damoklész kardjaként lebegett a feje felett. Ismét a menekülés mellett döntött, 1589-ben Lengyelországba ment. Báthory ekkor már nem élt, a királyi udvar helyett régi barátja, Wesselényi Ferenc fogadta be dembnói várába. Itt ismét szerelembe esett, rajongásának tárgya pedig nem más volt, mint háziasszonya, Wesselényiné Sárkándi Anna – ő ihlette a Célia-verseket.
Hosszas maradása nyilvánvalóan itt sem lehetett, Magyarországra Balassa András 1591-ben bekövetkezett halála után tért vissza, ám a családi birtokok ekkor már török kézen voltak, a vitéz tollforgató bor- és élőállat-kereskedelemből tartotta fenn magát. Az oszmán főerők 1593-ben indított támadása – amelyből az úgynevezett tizenöt éves háború bontakozott ki – ismét esélyt adtak Balassinak a kitörésre, miként 1577-ben is nagy reményekkel vágott bele a hivatásszerűen végzett katonáskodásba.
A kereskedelemből származó pénzén egy kisebb csapatot gyűjtött maga köré, és csatlakozott a keresztény erőkhöz. Fehérvár ostromában és a győztes pákozdi csatában is részt vett, majd 1593 novemberében visszafoglalta családja divényi és kékkői birtokait a töröktől
– fogalmaz Czuczor Gergely.
Sebesülés és hosszas kínhalál
A Mátyás főherceg (a későbbi II. Mátyás magyar király) vezetésével zajló ellentámadás nemcsak a török megállítását, hanem Magyarország felszabadítását tűzte ki célul. Balassi sikerrel harcolt, sorsa talán jobbra is fordulhatott volna, de nem így történt. Sőt.
A keresztény erők 1594 tavaszán Esztergom ostromára készültek, a város stratégiai és eszmei szempontból is kitüntetett szereppel bírt: az egyik legfontosabb erődítmény a Duna mentén Bécs és Buda között, illetve érseki székhely, a magyar katolicizmus központja. Ennek megfelelően nagyon komoly, 35-40 ezer fős sereg zárta körül a várat, május 7-én lövetni kezdték a falakat, majd egy heti tüzérségi előkészítés után megindultak a rohamok.
A források tanúsága szerint május 19-én egy 800 fős önkéntes különítmény egy Kurtz nevű, becsvágyó német kapitány irányítása alatt a Víziváros egyik bástyája ellen indult, amelynek falain rést ütöttek az ágyúgolyók. Balassi és legényei is csatlakoztak a vakmerő akcióhoz, itt és ekkor történt a végzetes sérülés:
A kezelést illetően vita alakult ki a felcserek között, felmerült mindkét végtag amputálása, ám ő ezt elutasította. Még a főherceg személyes borbélya is Balassi életének megmentésén dolgozott, eredménytelenül: 11 napig tartó pokoli szenvedés után a vérveszteség és a vérmérgezés végzett vele 1594. május 30-án.
