A tudomány hosszú ideje kongat minden létező vészharangot a beporzó rovarok nagymértékű és gyors pusztulására figyelmeztetve, mivel nélkülük végső soron a mezőgazdasági termelés is veszélybe kerül. Beporzók kapcsán nyilván mindenki a háziméhekre gondol, és bár ők alkotják a legnépesebb csoportot, mégis csupán a jéghegy csúcsát jelentik: munkájukat csak itthon 700 vad „rokonfajukkal”, lepkék, szúnyogok, legyek tömegeivel, összesen több ezer fajjal együtt végzik – itt írtunk erről részletesen.
Erőteljes fogyatkozásuk hátterében számos ok húzódik a klímaváltozástól a biológiai sokféleség csökkenésén át a környezetszennyezésig, a közös bennük, hogy gyakorlatilag minden probléma eredője az emberi tevékenység. Ugyancsak e körbe tartozik, de a köztudatban viszonylag szerény ismertséggel rendelkezik az idegenhonos, inváziós növények és a beporzó rovarok egymásra gyakorolt hatása.
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai elözönlött és természetközeli területek közösségeit mérték fel, ezen belül 12 lágyszárú, inváziós növényfaj hatását vizsgálták Magyarországon, és a Babeş-Bolyai Egyetemmel együttműködve Erdélyben. Eredményeikről Dr. Szigeti Viktort, az ÖK tudományos munkatársát kérdeztük.
Dinamikus egyensúly
Amint utaltunk rá, a legtöbb szárazföldi ökoszisztémában rendkívül fontos szerepet játszanak az úgynevezett növénybeporzó rendszerek, amely fogalom nem csak a növényi ivarsejteket szállító rovarokat takarja.
Képzeljünk el egy minél természetközelibb állapotban megmaradt rétet. A növényzetet számtalan lágyszárú alkotja, tavasztól őszig szinte folyamatosan találunk olyan fajt, amely épp virágait bontogatja. Ebben a környezetben méhek, legyek, lepkék tömegei táplálkoznak a teljes vegetációs időszakban – a laikusnak ugyan nyilván nem feltűnő, de a társaság gyakran cserélődik. Lokálisan mindig azok a fajok vannak többségben, amelyek az épp elérhető, adott típusú virágokhoz jobban alkalmazkodtak.
A beporzók a táplálkozásuk során biztosítják a virágos növények szaporodását. Ha elegendő táplálékot találnak, szaporodni tudnak és a következő évben is jelen lesznek, mint ahogy a segítségükkel fennmaradó növények új generációja is. Ez tartja fent a növények és beporzók közti, hosszú távú dinamikus egyensúlyt
– mondja a 24.hu-nak Szigeti Viktor.
Minél több növényfaj van jelen, annál sokszínűbb a rovarvilág is, a rendszer stabilitásának lényege pedig a diverzitás, vagyis kissé leegyszerűsítve a fajgazdagság. Ahol azonban idegenhonos növényfajok erőteljes terjedésbe kezdenek, képesek az adott területet akár teljesen elborítani, leuralni, ezzel pedig maga az élőhely sokkal homogénebbé válik.
Eltüntet mindent maga körül
Szélsőséges esetben, elméletben megtörténhet, hogy az elözönlött mezőn csupán egyetlen növényfaj virágai elérhetők, ezek is értelemszerűen csak a faj virágzásának néhány napjában vagy hetében. Így még átmeneti táplálékot is csak az adott virággal „kompatibilis” rovarok találnak, de a terület a virágzás előtti és utáni időszakra számukra is zöld sivataggá válik.
Az egyfajos mező szerencsére csak példa, hogy szemléltessük a diverzitás csökkenésében rejlő veszélyeket, de mondjuk az idegenhonos aranyvessző akár 90 százalékban is uralhatja a táj egy-egy részét, de más fajok is képesek 40–50 százalékban elfoglalni egy adott élőhelyet.
A növénybeporzó rendszer tele van specialistákkal, vagyis a fent említett kompatibilitás éppoly lényeges, mint hogy milyen időtávon elérhető a táplálék. A szakemberek számos ilyen növényi és beporzó tulajdonságot vizsgáltak a virágzás idejétől, a virágok színén át azok mélységéig, de a szemléltetés kedvéért maradjunk csak az utóbbinál.
Lepke és légy, mint a gólya és a róka
A legtöbb beporzó a nektárt keresi, ami a virág alján gyűlik össze, így aztán egy öblös, mély virághoz csak az olyan, hosszú szájszervvel rendelkező rovarok jutnak hozzá, mint mondjuk a lepkék. A nektár ilyenkor általában hígabb, könnyű felszívni.
A lapos virágok nektárja rendszerint sűrűbb, a lepkék nem boldogulnak vele, de például a zengőlegyek vagy a méhek – a szájszerv mérete tekintetében a méhek valahol középtájon helyezkednek el – nyelvükkel könnyedén felnyalogatják. Valahogy úgy képzeljük el, mint La Fontaine a gólya és a róka történetében, ahol a gólya nem tudott enni a ravaszdi lapos tányérjából, ezért másnap hosszú nyakú edényben tálalt vacsorával vágott vissza, így mindketten éhen maradtak a másik vendégeként.
A kutatás eredménye szerint a 12 vizsgált inváziós fajnak néhány általános mintázattól eltekintve nincs egyetemleges hatása: ahány inváziós növényfaj és azoknak ahány tulajdonsága, annyiféle hatásuk lehet az elözönlött növény- és beporzóközösségekre. Maradva a fentieknél például a mély virággal rendelkező inváziós növényfajok jelenlétében több hosszú nyelvű, egyben nagyobb testméretű vadméhet találunk. Ennek fordítottja is igaz, egy sekély virággal rendelkező inváziós faj esetén több a kisebb termetű méh.
Mérlegelés után ajánlott irtani
Egy-egy növényi tulajdonság inváziója tehát jelentősen befolyásolja az elözönlött területen fennmaradni képes rovarközösség összetételét. A beporzókra nézve is igaz, hogy az idegenhonos növények csökkentik a biodiverzitást, és homogénné teszik a tájat, ezért az ilyen növényfajok elleni fellépés a beporzók védelme szempontjából is fontos. A szakember azonban kiemeli:
egyes inváziós növények fontos táplálékot szolgáltathatnak ritka, akár védett beporzó rovaroknak, ezért minden eszközzel való irtásuk nem biztos, hogy a legjobb megoldás.
Szigeti Viktor azt javasolja, hogy ehelyett fajonként, lokalitásonként és adott helyzetenként érdemes mérlegelni. Az idegenhonos fajok visszaszorítása során érdemes a beporzók táplálékszükségleteire is gondolni, és azt például őshonos magkeverékek vetésével pótolni.
