Minden idők egyik legnagyobb szexszimbólumát annak ellenére igyekezték beskatulyázni a tehetségtelen, „buta szőke” karakterébe, hogy öt nyelven beszélt és 163-as IQ-val rendelkezett – írja a Múlt-kor.hu. Jayne Mansfield 1933. április 19-én született Vera Jayne Palmer néven, és korán, 17 évesen ment férjhez Paul Mansfieldhez.
Első színészi megbízatását a Lux Video Theatre című CBS-sorozatban kapta, amelyet a társaság 1954. október 21-én sugárzott, a néhány perces szerepéért és zongorajátékáért akkor jelentős összeget, 300 dollárt fizettek neki. Nemcsak a filmes, hanem modellkarrierje sem úgy indult, ahogy szerette volna: szerepet kapott egy fürdőruhás reklámban, ám a megrendelők végül levágatták őt a kész anyagról túlságosan feltűnő mellei miatt.
Ám adottságait később azért sikerült máshol kamatoztatnia, hiszen Marilyn Monroe mellett Jayne Mansfield volt az egyetlen olyan hollywoodi színésznő az ötvenes években, aki szerepelhetett a korszak leghíresebb magazinja, a Playboy címlapján. 1955 februári címlapra kerülése nemcsak a magazin példányszámát növelte, de karrierjének gyors fellendüléséhez is nagyban hozzájárult.
![Így halt meg Hollywood legnagyobb szexszimbóluma 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/010_a7a08b11_008.jpg)
Beskatulyázták
Az ötvenes évek közepétől egyre nagyobb ismeretségre tett szert, kisebb szerepekkel ugyan, de filmes karrierje is szép lassan beindult. Többek között Jayne hűtlenségei miatt házassága véget ért 1958-ban, és akkortájt anyagi gondjai is megoldódtak, nagyszüleitől mai értékén 1,19 millió dollárt örökölt.
1957-ben a The Burglar röpítette a népszerűség csúcsára, a következő néhány évben forgatta legsikeresebb filmjeit. A szeszélyes autóbusz című John Steinbeck-darabból készült filmben egy utcalányt alakított hitelesen, jutalma Golden Globe-díj lett. A filmtörténetbe azzal írta be magát, hogy ő volt az első amerikai filmsztár, aki teljesen meztelenül mutatkozott a vásznon 1963-ban, a filmet Clevelandben be is tiltották, másutt azonban özönlöttek rá a nézők.
A benne rejlő színészi tehetséget azonban nem sokszor mutathatta meg, mert színésznői ambícióit nem vették komolyan, valódi elmélyültséget kívánó szerepet alig kapott. A rendezők és a producerek könnyed komédiákban számítottak rá, a közönség pedig nem jellemformálására, hanem tökéletes idomaira volt kíváncsi. Beskatulyázták a buta szőke szerepkörébe, és ráragadt a szegény ember Marilyn Monroe-ja kifejezés. Ennek Monroe egyáltalán nem örült, úgy érezte, hogy Mansfield parodizálja őt, és komolyan fontolgatta, hogy pert indít ellene.
Magyar férj
Második férjével, a magyar származású testépítő bajnokkal, az 1955-ös év Mr. Universe-ével, Mickey Hargitayval egy New York-i klubban ismerkedett meg még 1956-ban. Az első találkozásból rögtön szerelem lett, és miután a színésznő visszatért egy negyven napos európai turnéról, Hargitay egy tíz karátos gyémántgyűrűvel kérte meg a kezét.
Az esküvő után Mansfield és Hargitay ezt követően nemcsak az életben, hanem a szórakoztatóiparban is egy párost alkottak, közös színpadi showműsorokban léptek fel, amelyek során Jayne leopárdmintás, a képzeletre nem sokat hagyó bikinije országos méretű beszédtéma lett. Látványos műsoraik óriási népszerűségnek örvendtek, és látszólag úgy tűnt, hogy a magánéletük is rendezett keretek között zajlik. Három közös gyermekük született, Mickey, Zoltan és Mariska Hargitay, akik közül az utóbbi szintén színésznő lett.
Brutális baleset
A botrányok 1962 körül kezdték egyre inkább körbe lengeni a Hargitay-villát. Nyilvánosságra kerültek Jayne titkos viszonyai, 1963-as válásuk ezért jókora publicitást kapva, elég hangosan zajlott le. Harmadik, egyben utolsó házassága hamar válással végződött. Matt Cimber (Matteo Ottaviano) olasz származású filmrendezőhöz 1964-ben ment hozzá, de már 1965-ben beadták a válókeresetet. Mansfield egyre súlyosabb alkoholproblémái, valamint korábbi szeretőinek megtartása és a velük való nyilvános megjelenések hamar aláásták a két ember kapcsolatát, bár a rövid életű házasság ellenére a színésznő így is életet adott közös gyermeküknek.
Ekkorra már nemcsak a magánélete, hanem karrierje is romokban hevert: olcsó burleszkekben, igénytelen showműsorokban – egyre gyakrabban részegen – lépett színpadra, szeretőivel és férjével hatalmas botrányokat okozott, amelyek gyakran verekedéssé fajultak.
Állítólag ismét egyre közelebb került második férjéhez, Mickey-hez, akivel azonban már sohasem lehettek egymáséi. 1967. június 28-án este egy fellépésről New Orleans-ba tartva Buick Electra személygépkocsija a közúton haladva nagy sebességgel, fékezés nélkül egy nyerges vontató hátuljába csapódott. Az első ülésen ülő három felnőtt – a sofőr, Jayne, valamint ügyvédje és akkori partnere – azonnal szörnyethalt, a hátsó ülésen utazó három gyermeke azonban a csodával határos módon apróbb sérülésekkel megúszta az ütközést.